A XXI. század az automatizmus és a mesterséges intelligencia kora. Egyre inkább azt érzékelhetjük, hogy az ember kiszorul a munkaerőpiacról, és helyét robotok, algoritmusok sokasága veszi át. Nem vagyunk képesek felvenni a versenyt a gépekkel, melyek fejlődésének gyorsasága az emberi evolúció léptékeinek sokszorosa is lehet. Vegyük csak példának az IBM (International Business Machines, azaz Nemzetközi business gépek) által kifejlesztett Watson nevű robotot, aki 2011-ben megnyerte a Jeopardy! nevű televíziós vetélkedőt két emberi versenyzővel szemben. Később daganatos betegségek diagnosztizálásánál is jobbnak bizonyult, mint a hús-vér orvosok. Talán a művészet az egyetlen olyan emberi tevékenység, amelyről nem hisszük, hogy a robotok és gépek utolérhetnek vagy meghaladhatnak minket. De mi a helyzet akkor, ha ez az elgondolásunk is megdőlni látszik?
Szigeti Alex
„I’ll cry but I'll survive
On a mission
I will let you go forever”
Sweaty Machines feat. Izan Cohen: Blue Jeans and Bloody Tears
Az egyik leghíresebb műalkotó mesterséges intelligencia az EMI (Experiments in Musical Intelligence, vagyis „Kísérletek a zenei intelligencia területén”), amely David Cope alkotása. Cope egy alkotói válság miatt döntött úgy, hogy programozói és zenei tudását összevetve készít egy olyan programot, amely gyorsan és hatékonyan komponál híres zeneszerzők műveihez hasonló alkotásokat. Először csak Bach stílusában alkotott, majd megtanulta utánozni Beethovent, Chopint és Mozartot is. Néhány műve annyira hasonlított az eredetiekhez, hogy a közönség is azt hitte, azokat hallja. 1997-ben jelent meg EMI első albuma, a Classical Music Compossed by Computer („Számítógép által komponált klasszikus zene”). Cope az EMI sikerének hatására több új programot is megalkotott. Az egyik, Annie, már gépi tanulás által alkot nemcsak zenei, de irodalmi műveket is. Cope 2011-es könyve a Comes the Fiery Night („Jön a tüzes éj”) Annie és emberi költők haikuit is tartalmazza anélkül, hogy megtudnánk, melyik műnek ki a szerzője.
David Cope, miközben az EMI-vel dolgozik
2018-ban szerepelt először MI (mesterséges intelligencia) által alkotott mű árverésen. Az Edmond de Belamy portréja című festmény a Christie’s New York-i aukciós házában kelt el. A várt összeg helyett, ami 7- és 10 ezer dollár között volt, végül 432 ezer dollárt adtak érte. A művet a GAN (Generative Adversial Networks, azaz „Generatív ellentétes hálózat”) nevű MI alkotta, amit egy francia művészcsoportosulás, az Obvious hozott létre. GAN gépi tanulás által alkotta meg portrésorozatát, amelyen a sosem létezett Belamy család tagjai szerepelnek. A művek elmosódottsága és részlethiánya első ránézésre impresszionista festészetre emlékeztethet bennünket. Azóta már okostelefonjainkba is eljutottak az MI festőművészek, az AI Portraits Ars nevű applikációval például bárki klasszikus festményt varázsolhat szelfijeiből.
Edmond Belamy és Madame de Belamy portréja
Ezek az alkotások amellett, hogy lenyűgözőek, és megmutatják mennyit fejlődött a mesterséges intelligencia, számos kérdést és problémát is felvetnek. Kit tartunk a művek tényleges szerzőjének, a mesterséges intelligenciát vagy az embereket, akik megalkották? Művészetnek tekinthető egyáltalán az, amit egy mesterséges intelligencia alkotott? Eszközként működnek vagy inkább alkotótársként? És vajon számít-e a tudat megléte egy mű megalkotásánál?
Úgy gondolom, hogy ezek a kérdések elválaszthatatlanok egymástól, igyekszem tehát mindegyikre egymás relációiban választ adni. Az MI-t tekinthetjük a művek alkotójának meg nem is, attól függően, hogy milyen perspektívát fogadunk el. Ha puszta eszközként tekintünk rájuk, mint pl. egy ecsetre vagy egy tollra, természetesen nem. Senki sem tart egy ecsetet vagy egy tollat szerzőnek. Azonban egy ecset vagy egy toll nem vesz részt aktívan a mű megalkotásában. Ezzel szemben az MI aktív, maga is alkot, tanul, utánoz és elemez is. Ha a művészt és az alkotót eszerint definiáljuk, akkor a gépet igenis megilleti a szerzői jog. Vannak – természetesen – köztes állapotok is, társszerzőknek is tekinthetőek, kollaborációnak két vagy több alkotó között. Tehát a válasz attól függ, hogy hogyan tekintünk a mesterséges intelligenciára: autonóm entitásnak tartjuk vagy puszta eszköznek egy emberi művész számára. Azonban felmerül egy másik probléma is. Ha elfogadjuk, hogy egy gép alkotta meg a festményt, nevezhetjük-e a festményt valódi festménynek, tehát művészetnek? Gondoljunk csak Marcel Duchamp híres alkotására, a Szökőkútra, ami csupán egy leszerelt piszoár. Vagy arra a szemüvegre, amit egy kiállítással elégedetlen látogató hagyott a padlón, és az emberek egy művészeti alkotással tévesztették össze. Ez a helyzet is hasonló.
Keanu Reevesről mintázott festmény az AI Portraits Ars app által
Feltehetjük a kérdést: vajon mi is egy művészeti forradalom előkapujában vagyunk? Vajon a mesterséges intelligencia lesz a XXI. század művészetének meghatározó irányvonala? Vagy ez is csak egy átverés, és néhány programozó szeretné elhitetni velünk, hogy az, amit a tudattal nem rendelkező gépeik csinálnak, valóban művészet. Ezt végső soron mindenkinek magának kell eldöntenie. Ahogy azt is, hogy egy puszta szemüveg vagy piszoár tekinthető-e művészetnek. Úgy gondolom, érdemes diskurzusba elegyedni a konceptuális művészet, a posztmodern és más vitatott irányzatok művészi létjogosultságáról, értékeiről stb. Ez talán segíthet abban, hogy jobb rálátásunk legyen a legújabb technológiákra és ezeknek viszonyaira civilizációnk vívmányaival, köztük a művészettel is.
Annyi talán biztos, hogy a mesterséges intelligencia valami újat és megosztót jelent a művészeti világnak, amit nem mindenki fog elfogadni, ahogy régen is sokan ellenezték pl. az impresszionizmust vagy az avantgárdot. Azóta viszont tudjuk, hogy mennyire meghatározóak és fontosak voltak ezek az irányzatok. Szerintem az MI által alkotott művek esetében sem lesz ez másképp.
Végezetül ajánlanék egy mesterséges intelligencia által generált euróvíziós alkotást, a Blue Jeans and Bloody Tears (Kék farmerek és véres könnyek) című dalt:
Itt a disztópikus verzió is, ha eljönne a robokalipszis:
Források: