A Szózat írója

Barabási Miklós festménye Vörösmarty Mihályról


Élete túlnyomó részében nem volt pénzes ember. Bár szülei nemesi családok leszármazottai voltak, édesapja korai halálát követően nehézségek sora várt rá. Fiatal korában már keresett, tanítványai voltak, 1820-ban elvégezte a bölcsészkart, majd a jogot is.

A magyar romantika egyik legnagyobb alakjaként tartják számon. Reménytelenül beleszeret egyik tanítványába, Perczel Etelkába, aki meghatározza korai költészetét.

Első sikere Zalán futása lesz, amelyet 1825-ben fejez be. Nemzeti eposzként tartják számon. Ő az első költőnk, aki műveiben önálló szimbólumrendszert teremt.

Felnőttkorában az irodalmi élet egyik központi szereplőjévé válik, a Kisfaludy-társaság egyik alapító tagja. Több folyóiratot szerkeszt élete során, köztük a Tudományos Gyűjteményt, az Athenaeumot és a Figyelmezőt. Az Ellenzéki kör alelnöke is volt.

Az 1848-49-es Forradalom és szabadságharc bukása mélyen megviseli, kis időre bujdosnia kell, de feladását követően kegyelmet kap. Egészségügyi állapota romlása Pestre kényszeríti, ahol állandó orvosi felügyelet alatt lehet. A Váci utcai Kappel-házban azon emeleten vesz ki lakást, amelyen azelőtt 25 évvel barátja, Kisfaludy Károly lakott és meghalt.

Eötvös Károly 1855-ben, életének utolsó évében, így beszél róla: Középtermetű, nem kövér és nem sovány, bajusza és torzsolt szakálla szürkülni kezd, de még nem fehér. Keveset és csöndesen beszél szép tiszta hanggal. Lassan sétálgat társaival. Két szemöldöke közt mélyebb redő, s két szemöldöke tiszta, fényes szemekre vet árnyékot. Szép összhangzatos napbarnított piros arc. Rövid kézfején jó vaskos ujjak.

Földi menny (1825)

"Mennyet kell a földön is keresni Mennyet, a föld úgyis elveszendő, Elveszendők, akik rajta élnek.”

Elmenék én, és hiába jártam Messze földön, a hegyek tetőin: Nincsen ég a földön, nem találtam. S ím hogy elfáradva dombra dőlök, Dombra Bodrog csendes árja partján, Eljön a lány ifju kellemében, És eget hoz tiszta kék szemében, S oh ki hinné! üdvözűlt gyönyörrel Lelkem ott űl szeme szép egében.

"Ne fuss, lányka, oh ne fuss előlem, Vagy ha elfutsz, zárd be kék szemeidet, Hogy belőlök lelkem el ne vesszen, El ne vesszen, mint az árva gyermek, Akit mostohája messze űzött.”

"Fáradt ifju, távol föld lakója, Nem jövék én lelked vesztésére, Sem hogy futva elvigyem magammal, Sem hogy zárva tartsam kék szememben, Inkább vedd ki lelkedet szememből, S hagyj, virágot szedni jöttem erre, Van virág már, a tavasz közelget.”

"Nem, hamis te, el nem mégy előlem, Nincs virág még, tél van a mezőkön. Csak terajtad van tavasznak éke. Én magam szedek majd ajkaidról Harmatos szűz rózsát, szép virágot; S lelkemet bár ott hagyom helyettek Kék szemedben, kék szemeid egében."


Olcsvári Péter

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.