Már nem ugyanabban a világban élünk, mint amiben egy héttel ezelőtt még nyugodtan terveztük a jövőnket.
Markó Balázs
Már nem ugyanabban a világban élünk, mint amiben egy héttel ezelőtt még nyugodtan terveztük a jövőnket. A történelem egységes egész, de mégis vannak benne olyan kritikus fordulópontok, amelyeket emberi mércével mérve, az egyszerűség kedvéért, visszafordíthatatlannak tekinthetünk. Oroszország és Európa egy ilyen határvonalat lépett át egy héttel ezelőtt.
Nagyon sajnálom az oroszokat. Meggyőződésem, hogy többségük egyáltalán nem akarta azt a háborút, amelyet vezetőik elterveztek és kirobbantottak, de a háború sajnos a civileket is sújtja. Rengeteg orosz fog meghalni – fiatalok, szinte kamaszok, akiket a vágóhídra küldenek –, rengetegen vesztik el majd mindenüket, ahogy az orosz gazdaság összeomlik, és hosszú évek múlva sem fogják tudni lemosni magukról a szégyent, amiért a világ másodrangú állampolgáraivá válnak – legtöbben igazságtalanul, sokan igazságosan.
Természetesen az ukránok ennek a háborúnak a fő áldozatai. Nem lehet tudni, hogy azt a pusztítást, és azt a traumát – halált, éhezést, szenvedést –, amelyre az orosz vezetés ítélte őket, mikor fogják kiheverni. Nincs értelme ezt részleteznem, mindenki tisztában van vele. Ugyanakkor érdemes ismételten hangsúlyoznom, hogy Románia és Európa szempontjából minden megváltozott a háború kitörésével, és nehéz lenne eltúlozni hosszú távú következményeit. Ezeket a következményeket szeretném nagyon röviden bemutatni, három pontban.
Az első (és talán legfontosabb a romániai átlagember szempontjából) a mindennapi élet átalakulása. Háborús helyzetben – vagy háborús készültségben – a jelenlegi vagy rövid távú jólét másodlagossá válhat, és első helyre kerül a nemzetbiztonság. Az utóbbi héten annyira felfokozódott az ellenségeskedés Oroszország és a NATO között, hogy véleményem szerint elkerülhetetlen az európai társadalmak fokozódó militarizálása. Szerencsére, mivel a NATO jóval gazdagabb Oroszországnál, ezért sokkal kevésbé kell ezeknek az országoknak megszorításokkal élniük ahhoz, hogy tartsák a lépést – sőt, mivel a NATO hadseregei sokszorosan meghaladják Oroszország hadseregét minden területen (https://www.newsweek.com/russia-nato-military-strength-comparison-goes-viral-amid-rising-tension-1683269), az is lehetséges, hogy nem lesz szükség különösebben nagy katonai beruházásokra. Tehát szerencsés esetben mindezzel nem kell számolnunk. Mindenesetre érdemes felkészülni a jövőben egyrészt a magasabb adókra – főleg a nagyobb jövedelmek esetében, a háborús készülődés kikényszeríti a progresszívebb adóztatást, ami önmagában pozitív is lehetne, csakhogy ez a többletadó nem a társadalom javát, hanem a fegyverkezési versenyt fogja szolgálni –, másrészt számítani kell a szélesebb körű állami beavatkozásra a gazdaság működésében, például az energiaelosztás centralizálására állami kézben, egyes luxuscikkek vagy tartós fogyasztási cikkek esetén jegyrendszer bevezetése, amennyiben gyárakat kell átalakítani fegyvergyártásra. A bizonytalanság növekedése pedig mindenképpen az egyik legsúlyosabb következmény a mindennapokra nézve. Nem mindegy a terveink szempontjából, hogy jövő nyáron Konstancára megyünk napozni, vagy Szebenbe katonai kiképzésre, mert besoroztak.
A második nagy következmény a szólásszabadságot és a politikai nézetek szabadságát érinti. Mindeddig elfogadható volt – de megkérdőjelezhető –, ha valaki Putyin rezsimjét védte, ha spekuláltunk az „orosz modellről”, ha védtük az orosz vezetés tetteit. Mindezeknek vége. Háborús készültségben és háborús helyzetben az ellenség támogatása bűncselekmény. Hogy pontosan miként is fogják kezelni a jelenlegi konfliktusnak ezt a vonatkozását, azt még nem látjuk, de lehet tudni már most is, hogy Csehországban három év börtönnel sújthatják azokat, akik Oroszországot bármilyen formában támogatják – tehát akkor is, ha ezt példának okáért nem a sajtóban, hanem a közösségi médiában teszik (https://hvg.hu/vilag/20220226_Csehorszagban_borton_jar_az_oroszok_tamogatasaert), és az EU is betiltotta az olyan putyini propagandacsatornákat, mint az RT vagy a Sputnik – ezeket Youtube-on már nem is lehet elérni Európában. Véleményem szerint rövidesen Romániában is szigorúbb megfigyelés alá kerülhet majd sok oldal, köztük valószínűleg több olyan erdélyi magyar hírportál, ahol émelyítő Putyint védő véleménycikkeket vagy kommenteket olvashatunk.
A harmadik következmény pedig az európai rend átalakulása. Mindeddig gyengének látszhatott az EU, annak tagállamai, vagy a NATO, mivel nem avatkoztak be határozottabban különféle keleti konfliktusokba (persze, a mai veszélyes helyzetet megfigyelve érthető is, hogy miért nem – a nukleáris fenyegetéseket érdemes elkerülni, ameddig lehet). De azután, hogy az Európai Unió több százmillió euró értékben küld fegyvereket Ukrajnába (a tagállamok külön hozzájárulásain kívül), hogy Németország beindította háborús gépezetét egy százmilliárd eurós katonai beruházással és az éves katonai költségvetés növelésének ígéretével, és hogy számukra is fájdalmas szankciókkal összedöntik a már amúgy is küszködő orosz gazdaságot, nem kérdéses, hogy Európa meg fog erősödni, és hosszú távon ki fogja szorítani az orosz befolyást térségünkből.
Igaz, jobb lett volna a katonai beruházásokat és a szankciók elfogadását, a gazdasági függetlenedést már régebb megejteni, de inkább későn, mint soha. Németország évi termelése több, mint két és félszerese az Oroszországénak, és az egy főre eső (reál vagy PPP) bruttó hazai terméke pedig kétszer akkora. Ez annyit jelent, hogy a százmilliárdos beruházásával Németország már most többet fog költeni a védelmére, mint Oroszország (https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_military_expenditures), és már az is mindig elegendő, ha termelésének két és félszer kisebb részét költi honvédelemre, mint az oroszok, hogy ugyanakkora katonai költségvetése legyen. És ez csak Németország – nem számoltam még bele Franciaországot, az Egyesült Királyságot, vagy Olaszországot, akiknek mind nagyobb a bruttó hazai termékük, mint Oroszországnak. Kérdés, hogy miként nézne ki egy olyan Európa, ahol újra hatalmas katonai erővel rendelkeznek ezek az „öreg hatalmak”, és nincs szükségük az Egyesült Államokra – de erre még korai választ keresni. Jól mutatja az új rend kialakulását az is, hogy közvetett módon a magyar kormány kénytelen volt beismerni eddigi külpolitikájának, a „keleti nyitásnak” teljes kudarcát azzal, hogy fel kellett zárkóznia az EU és a NATO mellé.
Remélem, hogy mégiscsak létezik egy békés megoldás a jelenlegi ukrán háborúra. Remélem, hogy mégsem kell majd gondolnunk erre a három lehetséges következményre. Hiszen elképzelni sem tudjuk, hogy egy újabb európai háború milyen szörnyű lenne. De fontos, hogy mindannyian megértsük a jelenlegi helyzet súlyosságát.