A vers olyan módon használja a képi logikát, hogy kikerüli a képet, nem alkalmazza azt. Ezáltal egy szöveg (a vers) képes olyan módon hatni ránk, mint a kép, annak ellenére, hogy nyelvi formátum. A vers valójában nem alkot képet (egy vers esetében nem fontos az, hogy elképzeljük a szavakat), csak használja a képi értelemképződés logikáját.
Kirner Katalin
A képek és a szövegek összefonódnak a jelenlegi életvilágban, pontosan ezért pedig mindkettőt használjuk. Ez abban érzékelhető a leginkább, hogy olykor képekben gondolkodunk, máskor pedig a nyelvi gondolkodás jellemez minket (például úgy gondolkozunk, hogy elképzeljük, hogy elmeséljük valakinek az esetlegesen megoldandó problémát). Nos, a nyelv és a kép másképpen működik.
A képi és nyelvi logika elhatárolódását akár egy spektrumon is elképzelhetjük. A spektrum egyik végén mindenképpen a Frege által favorizált tökéletes nyelv áll, amelynek lényege az, hogy minden szavunknak szigorúan egy, és csakis egy jelölete legyen. Ennek legérzékletesebb példája az, hogyha nem vagyunk megbizonyosodva Isten létezéséről, akkor nem is használhatjuk ezt a szót/nevet, ugyanis nem lehetünk bizonyosak abban, hogy az „Isten” névnek van jelölete. Látszik, hogy maga a művészi nyelv sem illik bele a tökéletes nyelvbe, ugyanis a tökéletes nyelv szabályai kizárják például a metaforákat. A spektrum másik végén a képi logika áll, tehát az, hogy a művészi nyelv távolabb áll a tökéletes nyelvtől, vagyis a nyelv szigorúan tudományos logikájától, jól érzékelteti, hogy a képhez, a képi logikához közelít.
Kulturális örökségünk a szövegek szerinti gondolkodás, ez dominál az emberben. Sokszor a képeket is szövegileg akarjuk megérteni (például nyelvileg megfogalmazzuk, hogy mit látunk rajta vagy akár keressük a megfogalmazható történetet benne). Ennek ellenére megállapodhatunk abban, hogy a képek sokkal nagyobb intenzitással képesek hatni az emberre. Ennek az okait most nem vizsgáljuk, de természetesen könnyedén elképzelhető, hogy a vizualitás (mint egy érzékszervi megnyilatkozás) régebb óta befolyásolja az embert, mint bizonyos szövegek, nyelvi eszközök.
Mivel a képi és nyelvi logika nem szigorúan elhatárolt egymástól, ezért vannak esetek, amikor egy szöveg képként hat ránk. Ennek két lehetősége van: a nagyon részletes leírás és a művészi szöveg, utóbbiból a verset fogjuk tárgyalni.
A vers olyan módon használja a képi logikát, hogy kikerüli a képet, nem alkalmazza azt. Ezáltal egy szöveg (a vers) képes olyan módon hatni ránk, mint a kép, annak ellenére, hogy nyelvi formátum. A vers valójában nem alkot képet (egy vers esetében nem fontos az, hogy elképzeljük a szavakat), csak használja a képi értelemképződés logikáját.
Tehát az eredeti rendszer a következő:
A vers esetében pedig a következő történik:
Vegyünk példának egy Pilinszky-verset:
Egy szép napon
Mindíg az elhányt bádogkanalat, a nyomorúság lim-lom tájait kerestem, remélve, hogy egy szép napon elönt a sírás, visszafogad szeliden a régi udvar, otthonunk borostyán csöndje, susogása.
Mindíg, mindíg is hazavágytam.
Megegyezhetünk abban, hogy ez a vers (és az összes többi) egy nyelvi alakból indul ki. Másrészt itt a szavaknak nem csupán reprezentatív szerepük van. Természetesen a „bádogkanál” elképzelése (belső leképezése) lehetséges, viszont a „nyomorúság lim-lom tájai” már nem. De ne értsük félre, itt nem csupán arról van szó, hogy a szavakat el tudjuk-e képzelni, ez annyiban fontos, hogy a nyelv lényegi struktúrájához hozzátartozik, hogy a szavaknak legyen jelölete. Már ebből is látszik, hogy a vers nem feltétlenül a nyelvi logikát használja, persze ez nem merül ki ennyiben. A Pilinszky vers elolvasása után pedig nem képződik kép bennünk, tehát a szöveg nem fog egy konkrét képre utalni, ennek ellenére a képi logikát használja. Ezért is képes a vers (vagy egyéb művészi szövegek) intenzívebben hatni ránk, mint egy egyszerű szöveg.
Az írást Boehm – A nyelven túl? című szövege ihlette