top of page

Az 1956-os diákmegmozdulások Romániában

Október 27-én Temesváron a Műszaki Egyetem hallgatóinak egy csoportja kezdeményezte egy nagy összejövetel megszervezését, amelyre a város összes karáról érkeztek hallgatók. Október 30-án zsúfolásig megtelt a Politechnikai Intézet menzája, a becslések szerint körülbelül 3000 hallgató volt jelen. A fiatalok olyan témákkal foglalkoztak, mint a szovjet csapatok romániai jelenléte, a mezőgazdaság kényszerkollektivizálása, a politikai foglyok felhasználása a Duna–Fekete-tenger csatorna építésénél, a teljes lakosság alacsony életszínvonala, és nyíltan kifejezték szovjetellenes érzéseiket: „Ki az oroszokkal az országból!”, „Szabadságot akarunk!” – kiáltották.

Debreczeni Anita cikke


1947-ben Románia hivatalosan is kommunista állammá vált, Románia Népköztársaság néven. Az ország sztálinizálása konkrét gazdasági, társadalmi és politikai intézkedésekkel kezdődött. A kollektivizálás, az ellenfelek brutális eltávolítása, zaklatása, a kommunista típusú gazdaság és a társadalom politikai rendőrség segítségével történő ellenőrzése volt a fő jellemző. Románia kommunista állammá alakulása reakciókat váltott ki a lakosság egy részénél, amely partizánmozgalmak, kollektivizálás-ellenes lázadások, vagy épp diákmozgalmak formájában öltött testet.


A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa utáni viszonylagos liberalizáció visszhangja a román társadalomban is érezhető volt, még akkor is, ha a román kommunista vezetők ellenálltak a Hruscsov által hirdetett desztalinizációs politikának. A romániai kommunista rezsim elleni tiltakozásban egyik legaktívabbaknak a diákok bizonyultak. Már 1956 tavaszán-nyarán megjelentek a rendszerrel való elégedetlenség első jelei a hallgatói körökben, amelyek olykor nyíltan, a karok auláiban vagy a kollégiumokban folytatott megbeszéléseken is megnyilvánultak, a kortárs történelem legnagyobb és legerősebb kommunistaellenes diákmozgalmát eredményezve. Fiatalok ezrei keltek fel Románia sztálinizálása ellen, és fizettek karrierjükkel vagy szabadságukkal.


1956. tavaszán a bukaresti vezetés több olyan döntést hozott, amelyek célja az egyetemi tér fokozott ellenőrzése volt. A hallgatóknak ígéretet tettek a campusok jobb feltételeiről, a sport- és kulturális rendezvények kedvezményes eléréséről, az anyagi bázis (kollégiumok, étkezdék, sportbázisok, kultúrházak, diáktáborok) bővítéséről. Ennek ellenére a tanulók 1956. szeptemberi tanórákra való visszatérésével látható volt, hogy a korábbi hatósági intézkedések nem hozták meg a kívánt hatást. Az elégedetlenség csökkenése helyett a válság súlyosbodásának voltak tanúi, a magyarországi és lengyelországi események hátterében. A nagy egyetemi központokban, Temesváron, Bukarestben, Kolozsváron, Jászvásáron és Marosvásárhelyen a diákmozgalmakat a magyarországi és lengyelországi antikommunista felkelések ihlették. A lengyelországi mozgalom a Szovjetunió által kihelyezett tisztségviselők eltávolításához és saját vezetőjük érvényre juttatásához vezetett. Ennek köszönhetően a magyar diákok körében is mozgolódások indultak. A román diákok nagy érdeklődéssel követték figyelemmel a lengyelországi, de különösen a magyarországi eseményeket.


Szeptembertől több közgyűlést tartottak a karokon, ahol a hallgatók nyíltan kifejezték elégedetlenségüket. Felhozták az addig nem tárgyalt kérdéseket - a Szovjetunió és Románia viszonyát, a szovjet csapatok romániai jelenlétét, a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálását, a diákok nehéz helyzetét, a vezetők és a hivatalos sajtó a valóságnak ellentmondó hazugságait. A hallgatók elégedetlenek voltak az ösztöndíjak odaítélésének rendszerével és a tananyag túlzott átpolitizálásával. A hatóságok tisztában voltak azzal, hogy létezik egy kritikus tömeg a diákok körében. A Belügyminisztérium a Román Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Irodájához intézett tájékoztatójában 1956. októberétől több bukaresti diák mozgolódásáról számoltak be. A karok falain feliratok jelentek meg, amelyek követelték a román diákság helytállását és szolidaritását a többi kelet-európai ország hallgatóival szemben.


Szeptember 27-én került sor az első összecsapásra a hallgatók és a párt aktivistái között, a bukaresti Titu Maiorescu Egyetem IV. évfolyamának vezetői választása alkalmából, a Filológia Karon. Az ülés végén, több mint 10 órán át tartó vita után, amely során a bukaresti rezsimet kritizálták, a hallgatók saját jelölteket állítottak fel, minden elvárást figyelmen kívül hagyva. Ennek a megbeszélésnek az eredménye egy hónappal később, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának a „válság” megoldásába való közvetlen közbelépése után meglátszott: egyes hallgatókat kizártak az egyetemről, az intézményt pedig szankcionálták. Kolozsváron és Temesváron is sor került a diákok közötti találkozókra, amelyeken ugyanazok a problémák merültek fel. A kommunista rezsim minden megtorlása ellenére a diákok továbbra is találkoztak, és nyíltan megvitatták az őket zavaró problémákat.


A forradalom október 23-i kitörése Magyarországon még bonyolultabbá tette a kommunista hatóságok dolgát. Kolozsváron, október 24-én, a Képzőművészeti Intézetben nem hivatalos találkozóra került sor, amelyen az akkor még két különálló intézményként működő Victor Babeş Tudományegyetem és Bolyai Tudományegyetem hallgatói egyaránt jelen voltak, mintegy 300-an. A hallgatók elégedetlenek voltak a képzési program túlterheltségével, a kötelező óralátogatással, a hallgatói ösztöndíjak odaítélésével, egyúttal pedig egyetemi autonómiát követeltek. A résztvevők úgy döntöttek, hogy egy nagyszabású diáktalálkozót hívnak össze a város egyik stadionjában, ahol egy jól kidolgozott tervezetet mutatnak be. Az eseményre azonban nem került sor, mert a Securitate már másnap letartóztatta a tiltakozás kezdeményezőit. Ugyanekkor a bukaresti Filológia Kar több ötödéves hallgatóját is letartóztatták, miután többszöri megbeszélést folytattak a magyarországi helyzetről, közülük ketten pedig a pártvezetést bíráló szöveget nyújtottak be a Scânteia Tineretului újság székházába, publikálás céljával.


Október 27-én Temesváron a Műszaki Egyetem hallgatóinak egy csoportja kezdeményezte egy nagy összejövetel megszervezését, amelyre a város összes karáról érkeztek hallgatók. Október 30-án zsúfolásig megtelt a Politechnikai Intézet menzája, a becslések szerint körülbelül 3000 hallgató volt jelen. A fiatalok olyan témákkal foglalkoztak, mint a szovjet csapatok romániai jelenléte, a mezőgazdaság kényszerkollektivizálása, a politikai foglyok felhasználása a Duna–Fekete-tenger csatorna építésénél, a teljes lakosság alacsony életszínvonala, és nyíltan kifejezték szovjetellenes érzéseiket: „Ki az oroszokkal az országból!”, „Szabadságot akarunk!” – kiáltották. A hallgatók által ez alkalomból kiadott memorandum nemcsak a hallgatói problémákra, hanem az ország általános helyzetére is vonatkozott. A hallgatók követelései között szerepeltek olyanok, mint a személyi kultusz végleges felszámolása, a sajtó- és szólásszabadság, vagy akár az orosz nyelv, a marxizmus és a politikai gazdaságtan kikerülése az egyetemi tantervből. A diákok arra figyelmeztettek, hogy ha három napon belül nem kapnak választ a hatóságoktól, általános sztrájkba kezdenek, és azt is követelték, hogy ne tegyenek elnyomó intézkedéseket a közgyűlésen résztvevőkkel szemben. A jelenlévő tisztségviselők megígérték a hallgatóknak, hogy minden követelésüket elküldik Bukarestbe, és választ is adnak nekik, de a találkozó végén a résztvevőket az időközben az egyetemet körülvevő katonai erők őrizetbe vették, és elszállították egy Temesvár melletti katonai egységbe, Kisbecskerekre, ahol néhány napra börtönbe zárták őket. A 2000 letartóztatott diák közül körülbelül 900-at biztonsági vizsgálatnak vetettek alá. Az elnyomó testületek megkezdték a diákok szétválogatását, hogy megtalálják azokat, akik kiemelkedtek a megbeszélések során, a többieket néhány nap múlva elengedték. A tüntetés vezetőit közvetlenül a Securitate temesvári főhadiszállására vitték. Végérvényesen 30 diák ellen emeltek vádat, akiket később bíróság elé is állítottak. A Temesvári Katonai Bíróság november 22-én és december 13-án hozta meg az ítéletet, 3 hónap és 8 év közötti börtönbüntetéssel sújtották őket. Nicolae Ceauşescu fontos szerepet vállalt az érintett hallgatók elleni megtorló intézkedések megszervezésében. A Román Munkáspárt egyes tagjai létrehoztak egy válságtestületet, amelynek tagja volt többek között Ceauşescu is. Az új testület megbízatása igen tág volt: az állami információs szolgálatok tevékenységének koordinálása, az államrendet veszélyeztető cselekmények visszaszorítására vonatkozó döntési jogkör, beleértve a tűznyitás elrendelésének jogát és a szükségállapot kihirdetését az ország bármely régiójában.


Másnap, október 31-én valamennyi temesvári kar képzését felfüggesztették. A válság azonban nem ért véget a vezetők letartóztatása és a diákgyűlés résztvevőinek őrizetbe vétele után. A következő napokban tovább folytatódtak a zavargások a diákkörökben. Az orvostanhallgatók éhségsztrájkba kezdtek, az erdészhallgatók pedig felvonulást szerveztek Temesvár utcáin, amelyen mintegy 1000 fő vett részt. A hatóságok erőszakkal próbáltak úrrá lenni a helyzeten. Annak érdekében, hogy visszatérhessenek az órákra, a diákoknak alá kellett írniuk egy dokumentumot, mely szerint nem értenek egyet az október 30-i közgyűléssel. A következő hónapokban több tucat diákot zártak ki a felsőoktatásból, akiket „súlyos fegyelemsértésekkel”, „ellenséges hozzáállással” vádoltak.


November 2-án, halottak napján a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem hallgatói kabátjukon a magyar zászlót és gyászmasnit viselve gyűltek össze a városi temetőben, ezzel is tisztelegve azok előtt a fiatalok előtt, akik harcoltak Budapesten. A biztonságiak letartóztatták azokat, akikről úgy vélték, hogy kezdeményezték ezt a találkozót, hármukat pedig „forradalmi tüntetés szervezésével” megvádolták, és egyenként 7 év börtönre ítélték. Ezek után Bukarestben is gyülekeztek a diákok, Bukarest-szerte elterjedtek a kommunista rezsim elleni fellépésre felszólító kiáltványok, de a lakosság támogatása nélkül a gyűlést a biztonságiak gyorsan leverték. Még aznap estétől a hatóságok több tucat orvostan-, bölcsész-, jog-, építész-, vagy éppen színészhallgatót tartóztattak le.


Az 1956-os zavargások során az egyetemekről kiutasított diákok a későbbiekben gyakran alig tudták megtalálni a helyüket a társadalomban, követték, nyomozták, háttérbe szorították őket. Ezzel párhuzamosan az egyetemi környezetben felerősödött a párt és a Securitate ellenőrzése.


Forrás:



bottom of page