Az elbukott, nőgyűlölő manele-sztár

Nem mentem fel Dani Mocanut. Egy vállalhatatlanul nőgyűlölő performanszot hozott létre, melynek üzenete kivetnivaló. Mégis fel merem tenni a kérdést: Tényleg ő a hibás? Tényleg őt kéne megbüntetni? (…) Nem ő felelős a jelenségért. A társadalom tárt karokkal fogadta be ezt a számot. Nem csoda, hogy milyen gyakori a családon belüli erőszak.

Olcsvári Péter


Dani Mocanut fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy művészi alkotása miatt. Nem fogom belinkelni, úgyis elegen látták már. Aki esetleg nem ismerné, az meg tudja keresni. A Curwa című szám egy vidéki nő balladája, akit Mocanu „kiment” a sáncból, bukaresti személyit csináltat neki, városi kiscsajt nevel belőle. A lány szülőfalujában romlik le a kocsija, természetesen béemveú, majd amíg megérkezik a segítség, a porsákhé, mert másba be nem ül, magához fogadja a nőt.


Elmondja, hogyan kell bánni egy hasonló nővel, természetesen nem szabad gondolkozni hagyni, a helyén kell kezelni. A költői én magabiztosan állítja, kutyához mérhető valoare-t kell csupán tulajdonítani neki.



A művész egy lelkéhez közeli metaforával folytatja. Internetről, másodkézből vásárolt autóhoz hasonlítja, amely jobbról balról meg volt ütve, össze volt törve. A megmentő, a herceg a fehér lovon, pedig mindent kicserélt rajta, megjavította, hogy teljes pompájában hagyhassa el vele a háza biztonságát. Mint minden jó számszár a kilométereket is visszatekerte. Eközben a klipben látható, ahogy odafigyeléssel követi amint (egyesek szerint a festékmennyiséggel minden jóérzés határát átlépve) kisminkelik, új ruhát adnak rá.


A következő jelenetben, a nőt már bemutatható formájában elviszi, találkozzon a maffiózókkal. Bőrszivar a szájakban, aranylánc a nyakakban, pénzkötegek repkednek az asztalon. Mocanut lassan zavarni kezdi, hogy a nő kihasználtnak érzi magát, egyik jelenetben rá is kiabál, hogy fogja már be. A viták következtében visszaviszi falura a nőt, egy mozdulattal kiveti a kocsiból, majd egy bollywood-i akciófilmbe tökéletesen illő performansszal leesik a cserbenhagyott.


Nem tartozom azon pszeudo-művelt emberek közé, akik megvetnek mindenkit, aki manelet hallgat, valamilyen intelekutális meggondolásból, miszerint a művészet tehetségre, morális alapokra kell épüljön, bizonyos szabályoknak meg kell felelnie és a manele végsősoron nem több mint minimális tehetséggel rendelkező egyének profitorientált bunkó, populista és semmitmondó szüleménye, melyet a művészeti nevelés akut hiányban szenvedő proli társadalmunk befogad, mert a művészet istennője még nem szállt le közéjük, hogy megmutassa nekik az igazi jót, az igazi szépet.


Írás közben számtalanszor meghallgattam. Zeneileg kicsit balkáni, de nem áll távol attól a magyar mulató slágerválogatástól, amire én is számtalanszor buliztam. A manele nem a művészet csúcsa, nem kap majd Liszt Ferenc-díjat, mégis a társadalom egy vastag szegmense szereti, hallgatja. Az Éter podcast egyik régi epizódja a művészetnek volt szentelve, bővebben kifejti azt a kérdést, szerintünk mi is a művészet:



Egyesek szerint felháborító, hogy művészetéért ítélnek el egy előadót. Mások azzal érvelnek, hogy nem ő az egyetlen aki hímsovén dalokat adott ki, illetve vannak sokan, akik rosszabbat is írtak már. Bár a téma szempontjából nem lényeges, mégis említésre méltó, hogy a romániai jogrendszer nem épül precedensjogra, nem létezik bírói jogalkotás, mint mondjuk az Egyesült Államokban, ahol egy bírói döntés törvényerejűnek tekinthető. Nálunk teljesen elképzelhető, hogy két nagyon hasonló esetben különböző döntés szülessen.


Továbblépve, nem ment fel senkit más, tőle független bűncselekmény, amelyet esetleg méltó büntetés nélkül úsztak meg. Hiába mosom tisztára lelkiismeretemet egy csokilopás, vagy egy kis mértékű adócsalás után azzal, hogy bezzeg a politikusokat, akik milliókat lopnak, nem csukják le. Amíg nem érjük el a tökéletes jogállamot, mindig lesznek olyanok, akik megússzák büntetésüket, olyanok akik mélységesen igazságtalannak tartják az ellenük indított eljárást, és olyanok is, akik elítélése precedensjellegű.


Nem mentem fel Dani Mocanut. Egy vállalhatatlanul nőgyűlölő performanszot hozott létre, melynek üzenete kivetnivaló. Mégis fel merem tenni a kérdést:


Tényleg ő a hibás? Tényleg őt kéne megbüntetni? Bár a bírói végzés a klipp törlésére is kötelezi, ez a cikk írásának napján még elérhető, közelíti a 23 millió megtekintést. Ahol ekkora a piaci rés, hülye az a bizniszmen aki nem veti bele magát fejestől. Nem ő felelős a jelenségért. A társadalom tárt karokkal fogadta be ezt a számot. Nem csoda, hogy milyen gyakori a családon belüli erőszak.


Következtetésként: Nem gondolom, hogy helytelen az ítélet. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem oldotta meg a problémát. Ha változást szeretnénk, a jelenséget kell megvizsgálni. Tekintsük ezt az ítéletet precedensnek és azon gondolkozzunk el, mi a következő lépés, mit tehetünk annak érdekében, hogy egy olyan társadalomban éljünk amelyben, mikor valaki hasonló számot dob piacra, az a közép-tízezres megtekintésnél többet ne érjen el.