top of page
Keresés
    • 2020. szept. 1.
    • 3 perc olvasás

Birtalan István, a zsibói bölény

1972-1980, kézilabda

Az a szóbeszéd járja, hogy a zsibói időszaka alatt volt olyan mérkőzése, amelyen az ellenfél hálóőre nem mert beállni a kapuba, annyira félt Birtalan bombaerős kezétől.

Magyari Mátyás


A hatalmas ereje és termete miatt zsibói bölénynek becézett Birtalan István 1948-ban látta meg a napvilágot a szilágysági kisvárosban. Két éves korában édesanyja elhagyta a családot és Magyarországra költözött, így gyermekéveiben csak édesapja támogatásában bízhatott. Sok más sikeres sportolóhoz hasonlóan több ágazatban is kipróbálta magát, többek között kosár- és röplabdában is. A zsibói csapatok nem halmozták a sikereket ezekben a csapatsportokban, így végül a kézilabda mellett döntött.


Előbb szülővárosában, majd Nagybányán játszott és nem sokkal pályafutása megkezdése után már behívták a román ifiválogatottba. Az a szóbeszéd járja, hogy a zsibói időszaka alatt volt olyan mérkőzése, amelyen az ellenfél hálóőre nem mert beállni a kapuba, annyira félt Birtalan bombaerős kezétől. 21 évesen már a felnőtt válogatottban szerepelt, 1970-ben, bár még inkább a padról figyelte az eseményeket, tagja volt a franciaországi világbajnokságot megnyerő román csapatnak. Ugyanebben az évben leigazolta a bukaresti Steaua, ahol pályafutása leghosszabb időszakát töltötte. Az itt lehúzott 15 idényből 12-szer megnyerte a román bajnokságot a csapattal, amely az 1976-77-es szezonban Európa trónját is elhódította, megnyerve a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.


Klubszinten elért sikerei megalapozták az akkor igazán erős román válogatottban betöltött szerepkörét is, amelynek eredményeként a korszak egyik legjobb balátlövőjévé nőtte ki magát. Tagja volt az 1972-es müncheni olimpián bronzérmet szerző csapatnak, de igazi vezéregyéniséggé az 1974-es világbajnoksággal kezdődően vált. Ekkor, az NDK-ban rendezett tornán 43 találattal gólkirály és a kelet-berlini, házigazdákkal szembeni döntőben aratott 14-12-es sikert követően (ismételten) világbajnoki aranyérmes lett.


„… talán nem is az volt nagy szó, hogy ennyi gólt lőttem, hanem hogy nagyon jó százalékban használtam ki a helyzeteimet… A döntőben hét gólt és egy kapufát lőttem. Mellé vagy a kapusba nem is.” – vélekedett Birtalan a teljesítményéről.


Két évvel később, a montréali olimpiára, ha nem is egyértelmű esélyesként, de bizonyos szinten az aranyérem egyik várományosaiként érkeztek. Csoportjukat veretlenül – három győzelmet és egy döntetlent követően – megnyerték, ennek értelmében pedig a döntőbe kvalifikálták magukat. A fináléban a szovjetekkel találkoztak, akiket addig mindig sikerült legyőzniük. A mérkőzésnek most Birtalanék szempontjából azonban szerencsétlen végkimenetele volt, hiszen elbukták a találkozót 19-15-re. Bölényünk azonban így is – holtversenyben – megszerezte a torna gólkirályi címét, 5 meccsen 32 gólt vállalva.


Négy évvel később, Moszkvában, a csoportkörben sikerült visszavágniuk a házigazdáknak a montréali döntőben elszenvedett vereségért, ám Jugoszlávia megtréfálta a román csapatot, így a csoport élén hármas holtverseny alakult ki. Az egymás elleni eredmények következtében a Szovjetunió végzett a csoport első helyén és jutott a döntőbe, Románia második lett és a bronzért mérkőzhetett – Magyarországgal.


„Úgy emlékszem, négy gólt dobtam, és persze furcsa érzések voltak bennem, kicsit tudathasadásos volt az állapot. A meccsek előtt mindig azt mondtam, sírjon inkább az ellenfél anyja, mint az enyém. Akkor más volt a helyzet, mert azt nem is kívánhattam, hogy magyar barátaim édesanyja sírjon. Hiszen én is elsősorban magyar vagyok, és csak utána világbajnok. Ezt a két dolgot soha nem tudják elvenni tőlem. A meccsen nem kedvezhettem a magyaroknak, akkor nem lettem volna profi sportoló.” – mondta Birtalan. A találkozó végül Románia kétgólos sikerével zárult, így balátlövőnk harmadik (egy ezüst, két bronz) és egyben utolsó olimpiai érmét is megszerezte.


Birtalannak lehetősége lett volna képviselni a magyar válogatottat is, és bár foglalkoztatta a dolog, a Romániában elért sikerei miatt végül teljes pályafutása során a román válogatott színeiben szerepelt a világversenyeken. „Sajnos a magyar himnuszt nem halhattam a sikereim után, nem láthattam a magyar zászlót, de nem tehettem róla. Akkor nem gondoltam erre, de ahogy idősödöm, egyre többet foglalkoztat a kérdés. A történelem viszont így rendezte, és nyilvánvaló volt: az ember ahol lakik, ott játszik.”


Birtalan István 231 meccsen szerzett 993 góljával mindmáig a román férfi kézilabda-válogatott történetének harmadik legeredményesebb játékosa. Pályafutása során háromszor nyerte el a világ legjobb kézilabdázója címet.


Források:


bottom of page