Drága mindennapok

Szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt lett eladva közel 70 millió dollárért Mike Winkelmann „egyik” munkája, ezzel a művész az ismeretlenségből egyenesen a „harmadik legértékesebb élő művész” pozíciójába ugrott, Jeff Koons és David Hockney mögött elhelyezkedve.


Míg a korábban Wall Street-en dolgozó Jeff Koons-t például az egyszerűnek tűnő, lufikra hajazó, de fémből készült szobrai által vált híressé, addig a brit David Hockney-t valószínűleg világos és élénk színű festményei révén ismerhetjük fel.


Jeff Koons legdrágább (91 millió dollár) és valószínűleg legismertebb műve, a Nyúl



David Hockney legdrágább (90 millió dollár) és valószínűleg legismertebb műve, Egy művész portréja (Medence két alakkal)


Könnyen feltételezhetjük azonban, hogy egyiküket sem ismernénk (legalábbis nem ennyien vagy ennyire), ha műveik nem több tucatnyi dollármillióért keltek volna el és nem ők lennének a műkereskedelem egyes rekorderei.


Így történhetett az is, hogy a már említett, művésznevén Beeple-ként tevékenykedő amerikai számos körben, egyik napról a másikra lett világhírű.


Mike „Beeple” Winkelmann a nyolcvanas évek legelején született és digitális művészként, grafikai tervezőként és animátorként tevékenykedik. 2008. május 1-jén megkezdte Everydays című projektjét, melynek keretein belül több, mint 5 ezer napon, azaz közel 14 éven át minden egyes napon (digitálisan) elkészített egy rajzot, festményt, amelyet még aznap publikált közösségi oldalán. Se esküvőjének napján, se gyermekei születésének napjain nem mondott le a projektről, ekkor is rajzolt, majd megosztotta ezt. A célja az volt, hogy fejlesszen rajzolásán, amelynek fontos tartozéka volt, hogy egyre gyarapodó (mára már 2 milliós) követőtábora előtt tette magát számonkérhetővé: „Az eredményeket közzétéve az interneten „kevésbé” valószínű, hogy egy nagy szarkupaccal állok elő.”




Beeple Everydays sorozatának legelső rajza


Beeple évenként és időszakonként különböző technikákra és tematikákra fókuszált. Jelenleg, legutóbbi szakaszának részeként 3D-s modellezések segítségével készíti digitális alkotásait, amelyek általában valamilyen disztópikus jelenetet ábrázolnak, a modern technológia egy eltorzult felhasználásáról vagy valamelyik jelenlegi politikai szereplő már-már embertelen megjelenítésével. Az ilyen stílusú munkák jelennek meg általában a hírekben, illetve az árverezők oldalain, kiemelt képekként vagy részletekként.


Beeple Feeding time című képe


Korábban viszont nagyon eltérő művei is voltak, amelyeknek nem csak technikai megvalósítása kérdőjelezhető meg (egyébként érthető módon), hanem talán azok mélysége is. A választ azonban csupán idővel fogjuk megtudni.


Az elmúlt néhány évben több alkotása értékesítésére is sor került. Köztük a Crossroad című animáció az Egyesült Államok elnökválasztását követően 66.666,66 dollárért kelt el, kevesebb, mint fél éven belül ára több, mint 1000 százalékos növekedésével, 6,7 millió dollárért lett újra eladva.



Beeple Crossroad című animációja, amely az elnökválasztás eredménye alapján nyerte el végleges formáját


A legnagyobb médiavisszhangot azonban az a márciusi árverés keltette, amelyen az első 5000 rajzából összeálló kollázst egy, a Christie’s által online szervezett aukció keretein belül 69,4 millió dollárért vásárolták meg. A csupán digitálisan elérhető kép tartalmazza úgy a legutóbbi, jelenleg is érvényes stílusában készül munkákat, mint legelső rajzait is.



Beeple Everydays: The first 5000 days című, elárverezett kép (legjobb felbontásban, teljes egészében itt érhető el)


Az 5 ezer rajzból álló kollázs mindenki számára elérhető és digitálisan (szinte) ugyanannyira jó felbontásban megtalálható, mint valódi tulajdonosánál. Ebben az esetben pedig felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan birtokolhatja valaki ezt a képet? Jelen esetben ez egy relatív újszerű technológia révén van megoldva: NFT, tehát non-fungible token formátumban kerül értékesítésre a fájl (az NFT egy blokklánc technológiát jelöl, amely egyébként nagyban hasonlít a kriptovaluták működéséhez). A vásárlók kiléte sok árveréssel ellentétben ezúttal nem maradt titok, hiszen saját maguk fedték fel azt: két indiai férfi áll mögötte, Vignesh Sundaresan és Anand Venkateswaran, akik saját elmondásuk szerint ezzel akarták bizonyítani az indiaiaknak és a színesbőrűeknek, hogy ők is sikeresek lehetnek és, hogy a kriptovaluta egy, az egyenlőséget szolgáló eszköz. Ők nem mellesleg az Ethereum és más kriptovalutához köthető vállalkozások korai befektetői. Így talán az se lehet véletlen, hogy a Christie’s ezen árverésnél tette lehetővé először, hogy az Ethereumhoz tartozó Ether kriptovalutában történjen a fizetés, ahogyan az is feltételezhető, hogy a közel 70 millió dolláros üzletkötés egyébként jót tett a vállalkozók vagyonának és megbízhatóságuknak.



Domokos Ferenc



Források: Christie’s, Coincash, Bloomberg, Artnet, Artsy, Artnews