Életre kelt művészet

Victor Vasarely (születési nevén Vásárhelyi Győző) magyar-francia festő és szobrász az op-art (optikai művészet) legjelentősebb képviselője. Születési éve vitatott: egyes források szerint 1906-ban, míg mások szerint 1908-ban született, Pécsen. Bár Franciaországban szerzett nemzetközi hírnevet, magyar származását mindig büszkén vállalta.


Mielőtt kitérek Victor életére, ismertetném az op-art stílust. Alapkoncepciója, hogy a geometriai formák optikai hatásukkal a mozgás és vibrálás illúzióját keltik, mindezt a színek és formák kavalkádja által kiváltva.


Vasarely 1922-ben Podolini-Volkmann Artúr Szabad Képzőművészeti Rajz- és Festő- iskolájába járt esti oktatásra, majd 1925-ben az Eötvös Lóránd Tudoményegyetem orvos szakára iratkozott, de a művészet elsődleges helyet foglalt el az életében. Kezdeti korszakát végigkísérte a fekete-fehér ellentéte, ez későbbi munkáiban is visszaköszönt.

„Teljesen új népművészetet akart létrehozni.”


1928-ban került Bortnyik Sándor budapesti Műhely Akadémiájára, ahol megismerkedett a Bauhaus eszmevilággal. Ez a művészet és ipar közötti szakadékot igyekezett áthidalni. Itt talákozott későbbi feleségével, a szintén grafikai tervező Spinner Klárával. De ebben a műhelyben ismerte meg igazán a modern művészet huszadik századi történetének legjellemzőbb alakjait is.


Bauhaus stúdió és Etitűd, 1929

Mivel a Bauhaus-szemléletben Magyarországon nem teljesedhetett ki eléggé, 1930-ban Párizsba költözött, ahol feleségül vette Spinner Klárát. A francia fővárosban kezdetben alkalmazott grafikával foglalkozott és reklámgrafikusként is dolgozott a Havas, Draeger és Devambez cégeknél.


Tigrisek, 1938


Vasarely 1941-től kezdett kiteljesedni a festészetben, de korai munkái bizonytalanságot sugároztak, ezt a korszakot a művész „tévutaknak” nevezte.

Önarckép, 1941


Későbbi művészetének három kiemelkedőbb korszakát említik, ezek neveit az aktuális korszak számára ihletként szolgáló helyek adták: Belle-Isle, Gordes-kristály és Denfert. A Belle-Isle periódust Bretagne tengerpartjainak sziklái, kavicsai, kagylói ihlették. 1948-ban hosszabb ideig tartózkodott Gordes-ban, ahol a középkori város geometriai szerkezete, valamint a táj ragadta meg a fantáziáját. Ezek látványvilága köszön vissza a Gordes-kristály periódusban. A Denfert-korszak 1951-ben kezdődött, ezt egy párizsi metróállomásról nevezte el, és a kopott falak vakolatán felfedezett vonalak inspirálták.


Verstant, 1952, Belle-Isle


Több kiállításon is bemutatta műveit: 1951-ben a Denise René Galériában állította ki Photographismes címmel azokat a vetítéseket, nagyításokat, amelyeket tus és ceruzarajzairól készített (a kézzel rajzolt ceruzarajzokat vetítőgéppel objektumokra vetítette). Ezt fekete-fehér korszaknak nevezte, amelynek alapja a pozitív-negatív kontraszttal való konstruálás volt.

Aztán 1955-ben, szintén az említett galériában megnyílt az első nemzetközi kiállítása, a Le Mouvement. A kiállítóteremben két üvegtáblát helyezett egymásra, egymást kiegészítő geometrikus alakzatokkal, úgy, hogy az üveglapok enyhe himbálózása a néző szemében vibrálásnak tűnjön.

Forrás: https://vasarely.hu/vasarely_allando_kiallitas/a-gyujtemeny-tortenete-123131


Vasarely egy csapásra nemzetközi hírnévre tett szert, művészetelméleti írásai jelentek meg, faliszőnyegeket tervezett, művészfilmeket készített. 1970-ben a Plasti-Cité című könyvében közölte a Színes város utópisztikus építészeti gondolatait.


Magyarországnak több köztéri szobrot ajándékozott. 1968-ban 123 szitanyomatot adományozott a budapesti Szépművészeti Múzeumnak, ugyanitt nyílt meg 1983-ban az első Vasarely-kiállítás, amit az óbudai Vasarely Múzeum megalakulása követett, 1987-ben. A művész 1997. március 15-én hunyt el, 91 éves korában, Párizsban.


Jel-szobor, 1977, Pécs


Vasarely munkásságának nagy része az op-art stílusról szólt, a mozgalmas képekkel keletkezett feszültséggel az embereket ki akarta mozdítani a komfortzónájukból. Célja az volt, hogy ezek új gondolatok felé tereljék a befogadójukat, létrehozva egy újfajta világnézetet. Szerette volna életre kelteni a hétköznapi dolgokat, mindezt a színek és formák játékával.


Műveit megtekintheted ezen a linken, ahol életéről is bővebben olvashatsz.

E puzzle segítségével pedig te is kialakíthatsz egy újfajta látásmódot, de a linken több más kreatív feladatot is megtalálsz.


Források:

https://vasarely.hu/vasarely_victor/timeline-122770

https://www.irodalmiradio.hu/femis/vasarely/biograf.htm

https://www.irodalmiradio.hu/femis/vasarely/period/period.htm

https://www.irodalmiradio.hu/femis/vasarely/index.html

http://www.op-art.co.uk/victor-vasarely/


Pilbáth Kincső