Filmértelmező/-ajánló: Jim Jarmusch - The Dead Don’t Die

Ha valaki kíváncsi rá, hogy miért írok egy filmelemzést és -ajánlást egy olyan filmről, ami már 2 éves, akkor azt megnyugtatom, hogy ez a cikk, mint sok másik, amit írni szoktam, hirtelen felindulásból jött. Az egész azzal kezdődött, hogy megnéztem a legújabb Jim Jarmusch filmet, a The Dead Don’t Die-t (magyarul A holtak nem halnak meg). A film egy horrorkomédia, ahol a szokványos zombiapokalipszis kezdi irtani a földlakókat. Sokat hallottam már a filmről, mielőtt megnéztem, de többnyire azt, hogy hát ez nem a rendező legjobb filmje és hogy a zombifilmek között is elenyésző. És ekkor jöttem rá, hogy… *szuszpansz*... BUÁÁÁM! minden egyes filmelemzés, amit olvastam és láttam róla, teljesen eltévesztette, hogy ez a film miről is szól.

Felemás Zokni



Ha valaki kíváncsi rá, hogy miért írok egy filmelemzést és -ajánlást egy olyan filmről, ami már 2 éves, akkor azt megnyugtatom, hogy ez a cikk, mint sok másik, amit írni szoktam, hirtelen felindulásból jött. Az egész azzal kezdődött, hogy megnéztem a legújabb Jim Jarmusch filmet, a The Dead Don’t Die-t (magyarul A holtak nem halnak meg) a Netflixen, ahol a cikk írásakor még elérhető. A film egy horrorkomédia (itt tudom, hogy sok olvasót elvesztek, de kitartást!), ahol a szokványos zombiapokalipszis kezdi irtani a földlakókat. A szereplőgárda igazi tízcsillagos, a főszereplők Adam Driver és Bill Murray és mellettük egy tucat A listás színész sorakozik fel mellékszereplőként: Tilda Swinton, Tom Waits, Chloë Sevigny, Steve Buscemi, Danny Glover és Iggy Pop, hogy a legismertebbeket említsem és egy magyar származású, relatív új felfedezett, Bálint Eszter is.


Előzetes


Sokat hallottam már a filmről, mielőtt megnéztem, de többnyire azt, hogy hát ez nem Jim Jarmusch legnagyobb filmje és hogy a zombifilmek között is elenyésző. És ekkor jöttem rá, hogy… szuszpansz... BUÁÁÁM! minden egyes filmelemzés, amit olvastam és láttam róla, teljesen eltévesztette, hogy ez a film miről is szól. Úgyhogy nem csodálkozom, hogy az embereknek nem tetszett, ha nem értették, de ha az ember megfejti, hogy ez miről is akar szólni, akkor szerintem egy nagyon szórakoztató kis filmnek nézhet elébe. Sőt, ha csak utólag is fejti meg a filmet, még akkor is retrospektíven avanzsálódik az élmény.


Így hát, ha valaki kiváncsi rá, hogy mi zajlik a háttérben, annak a következő elemzést bocsátom olvasásra a következő bekezdéstől. Aki még nem nézte meg, annak itt ajánlom, hogy hagyja abba az olvasást, mielőtt elkezdek spoilerezni. Útravalónak csak annyit említenék, hogy minden jó zombifilm, igazából nem a zombikról szól: a George Romero féle eredeti Night of the Living Dead az előítéletekről és a rasszizmusról, az eredeti Dawn of the Dead a modern elszigetelődésről, és önmagunk zombifikálásáról a fogyasztói kultúra által. Ez a film sem a zombikról szól. De, ha nem a zombikról, akkor miről?


Na ennyi, itt az ajánlás vége, irány megnézni! Megéri, becsszó! És utána gyertek vissza, olvassátok el az értelmezést! Jönnek a spoilerek!

Egy…

Kettő…


Elemzés

Ha most nézted meg a filmet, és rengeteg kérdésed van, mert nem érted, hogy mi volt ez a csapongó zagyvaság, akkor íme itt a magyarázat: SPOILER! Ez a film a globális felmelegedésről és a klímaválságról szól. Amint erre rájövünk, Jim Jarmusch puzzledarabjai mind beesnek a helyükre.


Egyik jelenetben a tévében a sarki frakingről beszélnek


A szemfülesek észrevehették, hogy a film folyamán többször is szó esik az északi sarki frackingről. Itt nyitok egy hatalmas zárójelet, ha valaki nincs tisztában vele, a fracking magyarul repesztéses olajbányászat. Aki még mindig nincs tisztában vele, hogy ez mit jelent, a következő a magyarázat: a fracking egy olyan procedúra, amikor úgy bányásszuk az olajat vagy földgázt, hogy nagynyomású vizes-homokos-vegyszeres keveréket nyomunk bele a földbe, a kőzetrétegek közé, hogy összetörje azokat és a földgáz vagy olaj felszabadulhasson. A baj ezzel a módszerrel az, hogy hihetetlenül sok természeti kár okozója lehet. Nagyon káros az ivóvízre, és nem ritka, hogy földrengéseket okoz a kőzettörés által, vagy hogy az olaj vagy földgáz olyan helyeken bújik ki a föld alól, ahol nem kéne. Itt egy videó, ahol egy nő megtudja gyújtani a csapvizét, mert a földgáz ott jön ki, és itt egy bővebb magyarázat, hogy hogyan is működik ez az egész. Ezt a módszert főleg az Egyesült Államokban használják és hatalmas viták tárgya, az utóbbi években pedig a fracking a természet rendjébe történő emberi beavatkozásnak és a károsításnak a jelképe lett. Tehát, amikor a tévében a szereplők a északi sarki fracking-ről hallanak, az igazából az emberi kártevés zenitjének számít, és az merülhet fel bennük, hogy „még az Északi sarkon is, hát semmi sem szent?”.


A szereplők a film első egyharmadában azt vitatják, hogy egyáltalán a sarki fracking tehet-e az őket érintő természeti katasztrófákért, és a kocsmában vitatkoznak a sztereotipikus karakterek: Frank a farmer (Steve Buscemi) aki Make America Great Again-es sapkában, a klímatagadó, republikánus, Trump-szavazót jelképezi és Hank (Danny Glover), aki a higgadt, nem túlságosan aggódó, bár józan demokrata. Igazából egyikük sem veszi elég komolyan az ügyet, és elbeszélnek egymás mellett. Frank ráadásul még rasszista és összeesküvés-elmélet párti. Ezek a jelenetek gyakorlatilag a mai amerikai közbeszédet parodizálják. A néző számára viszont elég egyértelmű, hogy a sarki fracking az okozója a világvégének.


Na és akkor térjünk rá a nagyobb dolgokra. Aki először néz egy ehhez hasonló filmet, azaz nem egy mainstream popcorn-filmet, annak biztos rögtön feltűnik a filmben egy pár elem, ami egyből kiveri a biztosítékot. Például az első pár percben, amikor a filmszereplők a film betétdalát kezdik el hallgatni a rádióban, és fel is ismerik, mint a film betétdala. Az ilyen jeleneteket hívjuk a 4. fal áttörésének. Ez a kifejezés a színház világából származik, mert a színpadon, mindig csak 3 falat látunk, és a 4. képzeletbeli/átlátszó, ami a nézők fele néz. Ha egy színész kiszól a darabból, például direkt egy nézőhöz szól, olyankor mondjuk, hogy áttöri a 4. falat, ezáltal megtöri a történet valóságát. Ilyen a filmben például az elején, amikor hallgatják a saját betétdalukat, a végén, amikor elkezdenek a forgatókönyvről beszélni (erre visszatérek később) vagy a szereplők nevei és célzások a színészek korábbi szerepeire. Ezt a technikát Jim Jarmusch többnyire azért használja, hogy eltüntesse a határt a film világa és a valóság között. Nagyon egyértelművé akarja tenni, hogy ez a film a valóságról szól.


Később egy jelenetben fiatalok érkeznek egy vagány autóban a városba, amit amúgy Centralvillenek (értsd: a világ közepe) hívnak, ahol JJ megint csak nem próbálja véka alá rejteni, hogy ez a film igazából nem egy zombifilm. A fiatalok (közülük az egyiket Selena Gomez alakítja) egy menő 1967-es Pontiac LeMans autóval érkeznek, ami nem mellesleg a Night of the Living Dead című első ikonikus zombifilm, egyik központi jelképe. Egyértelműen arra a műre céloz JJ, amikor a film felénél behozza ezeket a szereplőket (hipszeterek). Majd nem sokkal ezután ki is nyírja őket, megeteti zombikkal, hogy megintcsak egyértelműsítse, hogy ez itt nem egy tipikus zombifilm. A zombifilm-jelképek, mint maguk a zombik, vagy az autó, vagy ez az egész jelenet értelmetlenek, nem arra kell figyelni, nem arról szól.


Pontiac az 1976-os Night of Living Deadből és a 2019-es The Dead Don’t Die-ból


A már-már elcsépelt szimbolika is megjelenik a filmben, hogy a zombik továbbra is csak fogyasztani akarnak, mint egy kapitalista utópiában, az esztelen vásárló jelképei. Ez a jelkép egy klasszikus értelmezés, ami először a már említett Dawn of the Dead című filmben jelent meg, ahol a főhősök egy bevásárlóközpontban kell átvészeljék a zombi apokalipszist.



Cliff és Ronnie


A legérdekesebb viszont a két főhősünk, Cliff (Bill Murray) és Ronnie (Adam Driver), akik a legszimpatikusabban jelenítik meg a két fő kategóriát, amelybe az emberek besorolhatóak a klímaválságot illetően. Cliff az az ember, aki hallott már a klímaválságról, és nem is tagadja, hanem jóhiszeműen úgy gondolja, hogy ez a probléma majd megoldja önmagát, nem nagyon kell vele foglalkozni. Jellemzően ő egy öregebb generáció, akit az egész dolog nem hoz lázba és bár nem elutasítóan, de szkeptikusan áll hozzá az egészhez, egészen az utolsó pillanatig, amikor mindketten az autóban ülnek és már nem nagyon van kiút. Ronnie pedig a fiatalabb, tudatos, tájékozott, klímaválság miatt aggódó ember. Végig azzal ugratják, hogy ő miért olyan környezettudatos, hogy egy Smart-ot vezet. A film elejétől emlegeti, hogy nem hiszi, hogy ez az egész jól fog végződni, egészen amíg az autóban Cliff rá nem kérdez, hogy mégis mi alapján gondolja ezt. Ronnie akkor még egy 4. fal áttörésen keresztül elmondja, hogy hát elolvasta a forgatókönyvet, és tudja mi lesz a végkifejlet, értsd, hova tart a világ. Ebben az analógiában persze ez nem csak a forgatókönyvről szól, hanem globális felmelegedést bizonyító hírekről, kutatásokról. Hasonlóan működik a film betétdala, ami baljóslóan már a kezdetektől arról énekel, hogy mi minden rossz fog történni, és Ronnie már az első jelenettől felismeri. A dal újra és újra visszatér figyelmeztetni, és a szereplők csak egyre frusztráltabbak lesznek tőle, ahelyett, hogy hallgassanak rá.



Betétdal


A film utolsó nagy csavarját talán a skót szamuráj Zelda Winston (Tilda Swinton karaktere) képezi, aki szuperképességekkel darabolja a zombikat a legvégéig, amikoris a két főszereplőnk az autóba zárva várja a megmentést, és hirtelen Zeldáról kiderül, hogy egy földönkívüli és elhagyja a földet. A megoldást nem remélhetjük csak magunktól, senki sem fog minket megmenteni.


A tinédzserek


JJ elég pesszimista, ami a végkifejlettet illeti. A két főhősünk, amikor már felismerik a problémát, kiszállnak az autóból és a végsőkig küzdenek, de ekkor már túl késő, mindenki elveszett, és a végén őket is elkapják. A mellékszál, amiről eddig nem tettem említést, az három tinédzser története, akik tehetetlenül nézik egy nevelőotthonban, hogy a világ tönkremegy, miközben a felnőttek csak azzal vannak elfoglalva, hogy a lányok a fiúkkal ne keveredjenek, és hogy ki hogy van felöltözve. JJ itt sem próbál nagyon csalafinta lenni, hanem elég nyilvánvalóan a mi leendő gyerekeinkről beszél és a hozzájuk való viszonyunkról. A legdurvább, hogy ők egy idő után csak eltűnnek a filmből, mert egyszerűen nem tudjuk, hogy mi lesz velük, ahogy a saját gyerekeink jövőjéről sem. A filmet végül az erdei remete, Tom Waits szereplésében összegzi Jim Jarmusch gondolataival, ami ugyancsak egy elég szomorú képet fest.


Bár egy eléggé lehangoló film, szerintem roppant szórakoztató, és JJ egy mesterképzést tart arról, hogy hogyan lehet egy művészfilmet forgatni egy popcorn-film leple alatt, olyannyira, hogy még a legtöbb kritikuson is kifogott. Nyilvánvalóan foglalkoztatja az ember okozta klímaválság ügye, és szeretné minél több ember figyelmét felhívni rá, bár igazából úgy néz ki, hogy ő már letett róla.