Az 1920-as években egy író Bilbaóról azt mondta, hogy egy turista se tenné be a lábát a városba. Mindez igaz is lehetett akár egy-két évtizeddel ezelőtt is. Manapság azonban évente körülbelül egy millió vendég érkezik a baszk tartomány legnagyobb városába.
Egyik oka ennek a Guggenheim Múzeum, amely a város kilencvenes éveiben folytatott revitalizálási stratégiájának legjelentősebb eleme. A bilbaói Guggenheim Múzeum egy modern és kortárs művészeti múzeum és egyike a Solomun R. Guggenheim Alapítvány létesítményeinek.
Bilbao a 19-20. századokban Spanyolország egyik legiparosodottabb környékévé vált a közeli vasbányáknak és kikötőjének köszönhetően. Az ipar ilyen szinten való működése azonban nem volt fenntartható, így az előző század végén jelentős ipartalanodással kellett szembenéznie, ugyanis a város és környékének gazdasági tevékenységeit megpróbálták átcsoportosítani a szolgáltatói szektorba. Mindemellett, a baszkok által nemzeti fővárosként számon tartott településben, több szakadár terrorcselekmény is megrázta a helyi stabilitást. Ennek következtében indult el a kilencvenes években a város reneszánsza, ami a hanyatló ipari környéket volt hivatott megmenteni, átrendezni. Mindez pedig, minden kritika ellenére, tagadhatatlanul sikerrel járt. Ezt a sikert pedig sokan Bilbao- vagy Guggenheim-hatásnak is nevezik.
Az épületet a kanadai születésű Frank Gehry tervezte és a 20. századi építészet formabontó jellegének tökéletes példája. A 24.000 négyzetméteres épületből csupán 9.000 négyzetméter funkcionál kiállító térként.
A múzeum főként kortárs művészeti alkotásoknak ad otthont, legyen szó belföldi vagy nemzetközi munkákról. Sokan azonban jóval fontosabbnak titulálnák a gigászi épületet, mint a benne foglalt egyéni festményeket, szobrokat.
Gehry a múzeumot történelmi és földrajzi szempontokat figyelembe véve tervezte meg. A terület korábban egy ipari szeméttelep volt, Bilbao romlott, raktárakkal zsúfolt negyedében, a Nervión folyó partján. A város hajógyártóipari és halászati múltja Gehry saját érdeklődését is tükrözte, nem beszélve az ipari anyagok gyakori használatáról korábbi munkái esetében.
Az építész tervei matematikai komplexitásuk miatt egy fejlett, eredetileg az űrhajózás területén használt CATIA nevű szoftvert alkalmaztak annak érdekében, hogy az elképzelést minél hitelesebben valósíthassák meg.
Gehry észrevette, hogy az irodája előtt kifüggesztett titániumlap arany színű játékba kezdett egy esőzés után, ezért az épület külső burkoló rétege titánium „pikkelyekből” áll. A körülbelül 33.000 titánium lapból álló réteg egy nyers, de természetes hatást kelt és időjárás, valamint fényviszonyok függvényében változtatja színvilágát. Emellett homokkő és üveg járul hozzá a vizuális hatás keltéséhez, de több, mint 25 ezer tonna, azaz tíz ezer köbméter beton is az épület részét képezi.
Frank Gehry
A munkálatok 1993-ban kezdődtek és a múzeum 1997-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, visszahódítva ezáltal a partszakaszt, új szerepet adva neki: a kultúráét és a kikapcsolódásét. 89 millió dollárból épült.
Építés alatt:
A múzeum népszerű turistalátványossággá vált. Az első három évében szinte 4 millió turista látogatta meg az intézményt, kb. 500 millió euró összértékű gazdasági tevékenységet eredményezve. A tartományi tanács becslése szerint a szállodákra, éttermi étkezésekre, bevásárlásra és szállításra szánt költekezések 100 millió euró értékű adóbevételt jelentettek, ami bőven fedi az építési költségeket.
Az úgynevezett Bilbao-hatás egy olyan jelenségre utal, ahol a kulturális beruházás fényűző építészettel ötvözve gazdasági fejlődést kell, hogy jelentsen a hanyatlásban levő városok számára.
A kifejezést azonban negatív konnotációban is használták az épületnek olyan bírálói, akik a múzeumot a kulturális imperializmus alakjaként látják. Állítólag egy múzeumi vezetőkből álló csoport egy megbeszélésen megegyezett, hogy Londonban soha nem építhetnek olyasvalamit, mint Frank Gehry épülete. Az építész szerint ugyanezen intézményvezetők Cy Twombly amerikai festőnek azt mondták, hogy soha ne tegye be a lábát Bilbaoba. Ő mégis megtette halála előtt pár évvel, majd az építészt felhívva az élményről élete legjobb „műsoraként” számolt be. Ezek mellett, szociális szempontból, Bilbaot nem lehet tökéletes példaként beállítani: a kétezres évektől kezdődően a szegénység 33%-al nőtt, ma pedig a háztartások 11,5%-át érinti. Ez utóbbi a baszk tartomány átlagának kétszerese. Míg a város egyes negyedei drasztikus fejlesztésnek voltak alávetve, addig a szegényebb negyedek csak még nagyobb szakadékba zuhantak, ezzel erősítve egy ún. „kettős város” képét: az új Bilbao, amely a felújított, lenyűgöző belvárost jelenti, valamint a régi Bilbao, ami az elnyomott negyedekből, perifériákból áll.
Bilbao látképe:
Gehry-t szerződtették egy, a bilbaóinál kétszer nagyobb, új Guggenheim-múzeum építésére, ezúttal Abu Dhabiba. A továbbiakban Helsinkiben terveznek még egy létesítményt. Nem kérdés, hogy ezeket is számos kritika fogja érni, viszont, ha a finnországi és egyesült arab emírségekbeli intézmények a bilbaói eredmények felét is képesek lesznek felmutatni, feltételezhetjük, hogy egyik közreműködő se fogja bánni a projekteket.
Az Abu Dhabiban tervezett Guggenheim Múzeum látványterve:
Domokos Ferenc