1932-1936, vívás
Hét asszó után a taljánok 4:3-ra vezettek, a nyolcadikban Kabos vívott: olasz ellenfele és a komoly bírói hátszél ellen a sírból hozta vissza a meccset, kiegyenlített. Innen már nem volt megállás: a végeredmény 9:6, az utolsó asszóra már ki sem álltak az olaszok, Magyarország megvédte a címét!
Magyari Mátyás
Három olimpiai arany- és egy bronzérmével a magyar sporttörténelem legsikeresebb alakjai közé tartozó Kabos Endre Nagyváradon látta meg a napvilágot, 1906 november 5-én. Vívni középiskolás korában kezdett, szülei győzködésének engedve.
A 30-as évek elejére a sportág meghatározó alakjává vált és bár a párbajtőr fegyvernemében is versenyzett, sorozatos sikerei a kardvíváshoz kapcsolódnak. Ez a fegyvernem hozta első magyar bajnoki címét 1930-ban, majd a magyar kardcsapat tagjaként az 1931-es bécsi Európa-bajnokságon is elsőséget ünnepelhetett, ami mellé az egyéni verseny második helyét is bezsebelte. Az 1932-es los angeles-i olimpiára tehát már Európa-bajnokként utazhatott.
Ahogy Borsik Richárd írja: „Az Atlanti-óceán összeszedte magát. Méltóságteljes hullámokat húzott elő a mélyből, hogy illő módon fogadhassa a Southamptonból kifutó óceánjárót, az Empress of Britain-t. Pedig nem is tudhatta, hogy az utasok között ott vannak minden idők legjobb kardcsapatának tagjai, akiknek tulajdonképpen felesleges volt hetekig utazniuk hajón és vonaton, hiszen pár forrófejű olasztól eltekintve minden, a vívást testközelből vagy újságolvasásnyi távolból ismerő ember tudta, hogy előre oda lehet nekik adni az 1932-es olimpia aranyérmét.”
Ennek a minden idők legjobb kardcsapatának volt tagja Kabos Endre, Gerevich Aladár - minden idők legsikeresebb magyar sportolója olimpiákon -, Petschauer Attila, Nagy Ernő, Piller György és Glykais Gyula mellett. A kardvívás csapatversenyének toronymagas esélyeseként kikiáltott gárda „balkezes ásza” volt Kabos, ahogy szintén Borsik jellemzi őt.
Az elvárásoknak megfelelően a válogatott első két ellenfelét, Dániát és Mexikót játszi könnyedséggel taszította le a pástról, majd az Egyesült Államok csapata sem okozott különösebb nehézségeket a fiúk számára. A legnagyobb vetélytárs olaszokat történelmük egyik legnagyobb vereségével sújtotta a magyar együttes, végül pedig a lengyeleket legyőzve olimpiai aranyérmesnek mondhatták magukat. Mindezt úgy, hogy egy párharcban sem veszített a „hatosfogat” háromnál több asszót, a teljes torna során pedig összesen nyolcat (összehasonlításképpen minden mérkőzés 16 találatig tartott, tehát a magyar csapat az egy mérkőzésen adható találatok felét szenvedte el csupán a teljes torna alatt).
Hasonlóan kiváló egyéni mérleggel rendelkezett a csapaton belül az ifjú Kabos, tizenhat asszóból csupán egyet veszített a teljes csapatverseny során. Az egyéni megmérettetésben is kiválóan helytállott a nagyváradi fiatal: a csoportküzdelmek során hatból hat győzelmet aratott, így az elődöntő-csoportba kvalifikálta magát. Ott szintén hat győzelem mellé még egy vereség is becsúszott, de ez is elég volt a csoportelsőséghez. A döntőt szintén csoportformátumban bonyolították le, tíz résztvevővel – mindenkinek vívnia kellett mindenkivel. Az utolsó aktban a kardcsapat három tagja is képviseltette magát – és Magyarországot. Petschauer és Kabos egyaránt 5 győzelmet aratott és 4 vereséget szenvedett el, egy német és egy amerikai versenyzővel egyetemben. A rangsorolásnál a bekapott találatok számát vették figyelembe, így állhatott fel Kabos a dobogó harmadik fokára, míg Petschauernek meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Piller György, a csapat harmadik tagja, hihetetlenül magabiztos vívással (8 győzelem és 1 vereség) egyéniben is olimpiai aranyat szerzett.
Az olimpia után a magyar kardcsapat tulajdonképpeni verhetetlensége és hegemóniája a következő években is kitartott. Kabos a csapattal 1933-ban hazai pályán, Budapesten, 1934-ben Varsóban és 1935-ben Lausanne-ban is Európa-bajnok lett. Sőt, előbbi két helyszínen egyéniben is aranyérmet szerzett.
A sorozatunkban már taglalt 1936-os berlini olimpiára a legutóbbi olimpiához képest így Kabos meghatszorozta Európa-bajnoki címeinek számát, és várható volt, hogy olimpiai érmei számát is megtoldja legalább eggyel, de inkább kettővel.
A kardcsapat 1936-ban is toronymagas esélyes volt, összetétele azonban egy kissé megváltozott. A címvédő alakulatból csak Gerevich és Kabos maradtak bent, hozzájuk Berczelly Tibor, Rajczy Imre, Kovács Pál és Rajcsányi László csatlakozott. A legnagyobb ellenfél ismét az olasz válogatott volt, ők a lengyeleket győzték le az elődöntőben, míg a magyar fiúk a házigazda németeket múlták felül. Bár a magyar kardozók kétségkívül technikásabbak voltak olasz társaiknál, a döntő közel sem volt egyszerű. Hét asszó után a taljánok 4:3-ra vezettek, a nyolcadikban Kabos vívott: olasz ellenfele és a komoly bírói hátszél ellen a sírból hozta vissza a meccset, kiegyenlített. Innen már nem volt megállás: a végeredmény 9:6, az utolsó asszóra már ki sem álltak az olaszok, Magyarország megvédte a címét!
Ezután az egyéni küzdelmek során is bizonyíthatott Kabos. Los Angeleshez hasonlóan a(z) –ezúttal kilenc személyes – döntőbe három magyar került be. Kabos, Gerevich és Rajcsányi parázs meccseket vívtak egymással, mégis Gerevich segít közvetett módon Kabosnak, mindenki legnagyobb ellenfele, az olasz Marzi legyőzésével, aki korábban felülmúlta a nagyváradi fiút. Kabos azonban mindenki más felett győzelmet aratott, amivel bebiztosította magának az olimpiai elsőséget Marzi és Gerevich előtt.
„Nem, nem vonulok vissza! Nagyon csábít Tokió. Ott még szeretnék részt venni és megismételni az itteni győzelmet.” – nyilatkozta győzelme után Kabos Endre. A sors azonban közbeavatkozott. Kitört a második világháború, Kabost zsidó származása miatt munkaszolgálatra hívták be. 1944 november 4-én, egy nappal Kabos 38. születésnapja előtt az őt és társait szállító teherautó éppen a Margit hídon tartózkodott, amikor annak pesti három pillérét a németek felrobbantották. Holttestét nem találták meg sosem. A sorsnak a furcsa fintora az is, hogy pont Németországban, a nemzetiszocialista ideológia erődemonstrációjaként tartott olimpián diadalmaskodott kétszer is.