Képmutatásom önbevallása

Olcsvári Péter


CSALNAK A SZÁMOK!!!


Lehet, én vagyok túl emberorientált, de nem szeretem, ha valaki túlzottan adatvezérelt, hiszen a számok sokszor csalnak. Senkinek sem kell bemutatnom Churchill idézetét, miszerint csak abban a statisztikában szabad hinni, amit te magad hamisítottál. Ezzel sok szociológust ki lehet hozni a sodrából, de hozzá kell tennem, semmit sem szabad kontextus nélkül értelmezni. Az említett idézet szerintem helyes, de nem teljes. Első ránézésre könnyen levonhatjuk azt a téves következtetést, hogy a statisztikákat hamisítják. Ami tökéletesen bele is illene abba a retorikába, (ha erről szólna a cikk), hogy felfújják a COVID-számokat.


Amire én utalni próbálok, hogy a számadatok értelmezése sokkal nehezebb feladat, mint aminek hinnénk.


Statisztikák mögé bújva könnyű elfelejteni az emberséget.


Kiráz a hideg, mikor azt hallom, hogy ma „csak” 172 személy halt meg COVID19-ben. Ha naponta terrortámadásban veszítené életét több mint száz ember, a katonaság rég az utcán lenne.


Fényes nappal gyilkosság történik Kolozsvár utcáin, a megrázó esemény után mindenkiben feltevődik a kérdés, hogy biztonságos-e a város. Egy évre rá is erre hivatkozva intik óvatosságra a szülők gyermekeiket.


Ennyire képesek vagyunk megszokni, elfogadni a koronavírus által okozott tragédiákat? Tényleg kevesebbet ér egy COVID19-beteg élete, mint egy terrortámadás áldozatáé, neadj’Isten egy meggyilkolt fiatalé?


Könnyű azt mondani, hogy csupán a fertőzöttek 2,49%-a hal bele, nem komoly. Mintha valami baromfiról beszélnénk vágóhíd igazgatóként, mondván, hogy ennyi még belefér.

Az ember csak akkor érti meg a helyzet súlyosságát, mikor szembenéz a halállal. Mikor tudatosul benne, hogy talán pont beleeshet abba az eddig parányinak tűnő 2,49%-ba.


Kicsi a szám. De nem csak kicsit halhat bele az ember, hanem ha épp rosszul reagál az ember szervezete a betegségre, a halál egyszeri, teljes és visszafordíthatatlan.


2,49%-al hiába nyugtatsz bárkit, akinek édesapját egy lélegeztetőgép tartja életben, az is csak előre nem látható ideig, kevés felépülési eséllyel.



Hazudnék, ha azt mondanám, nem buliztam.

Hazudnék, ha azt mondanám, mindig hordtam maszkot.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem lettem ideges minden egyes alkalommal, mikor újabb korlátozásokat vezettek be.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem merült fel bennem, hogy összeesküvés az egész.


Mind emberek vagyunk, tisztában kell lennünk emberségünkkel és el kell fogadnunk azt.


Elrontott oltáspolitika


Itt tartunk, nagyjából egy évvel a járvány kitörése után, azon gondolkodunk, hogy mit tehetünk. Vissza fogunk-e térni a megszokott életünkhöz? Tudunk-e fesztiválozni idén? Mikor látogathatjuk meg biztonságban nagyszüleinket? Biztonságos-e az Astra?


Gúnyosan fogalmazok, amikor azt mondom, Romániában talán túl jól működik a hatalommegosztás. Sokszor azt sem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.


Nézzük meg az AstraZenecát. Egy oltás, amelyet sokan elutasítanak. Romániában az oltáskampány kezdetekor bejelentették, nem lehet majd válogatni, mindenki azt kapja, ami jut neki. Eközben egy másik „kéz” létrehozta a regisztrációs rendszert, amelyen oltóközpontok szerint lehet jelentkezni, egy kis furfanggal könnyű volt megtudni, melyik központban mivel oltanak. Nemrég a hivatalos oldalra is felkerült ez az információ. Aki csak teheti, kerüli az Astrát. Több tízezer szabad hely van, míg az egészségügyi rendszer utolsó erőivel próbálja tartani a frontot, míg elegen beoltjuk magunkat.


Miért is?


Mondhat a Rafaello többet minden szónál, de egy megfelelően megfogalmazott, megfelelő kontextusban elhangzott kijelentés mindig többet fog mondani bármilyen adatnál, ténynél: „Trombózist okozhat.” A mondat, amely lehet emberéletekbe kerül. Olyan emberek életébe, akik emiatt nem oltatták be magukat. Nagy szerepük volt ebben az államoknak, amelyek az Astrával való oltás (ideiglenes) felfüggesztését elrendelő döntései beivódtak a közbeszédbe. Az indok rég nem a valós egészségügyi tényeken alapszik, hanem a „ha jó, a németek miért nem oltanak vele, he?” formát ölti.


Az adatok szerint egy az egymillióhoz nagyságrendben mozog az esélye, hogy Astra után trombózis miatt legyen bármilyen komolyabb baja az embernek. Még akkor is, ha az ok-okozati viszony a cikk írása pillanatáig is vitatott. Ennél nagyobb eséllyel csap beléd a villám …


Ha a statisztika igazat mond, ha egész Romániát beoltanánk a vitatott oltóanyaggal, 15 körül lenne azon személyek száma, akik hasonló mellékhatást szenvednének. De ne feledkezzünk meg a fenti érvelésemről, mely szerint nem lehet csupán statisztikaként tekinteni az elhalálozásra. Mégis, mindeközben közel huszonötezren vesztették életüket Romániában a betegség miatt. Hiába hajszolja minden hatóság, hogy az oltás előnyei messze felülmúlják a veszélyeit, mondjanak a tények bármit is, az emberek többségében erősebb a kétségérzet, mind bármilyen matematikai magyarázat.


Itt vallom be képmutatásom. Majd hárítok, az országvezetést okolom.

Három hete iratkoztam fel, Modernára várok. Pedig Kolozsváron is több ezer hely lenne Astrára. Sajnálom azokat az embereket, akik nemet mondanak rá, és ha holnap hívnának fel, hogy megkaphatom az oltást, AstraZeneca jut nekem, gondolkodás nélkül mennék. Mégis, ha előttem van a választás lehetősége, inkább a magasabb hatásfokút választom. Mert én is ember vagyok. Itt hangsúlyoznom kell, nem az esetleges trombózis kockázatától félek, egyszerűen a magasabb hatásossági százalék miatt szeretném Mondernával vagy Pfizerrel oltatni magam.


Ilyen, és ehhez hasonló esetekben hiszek abban, hogy egyes döntéseket az állam kellene meghozzon helyettem. Ajánlja fel az én Pfizer adagomat egy idős személynek, akinek szüksége van a magasabb fokú védelemre. Nekem meg hozza tudomásomra, hogy AstraZeneca jut és én azt el fogom fogadni.