Kezet mosni még mindig menő

Közismert tény az, hogy a meghűlésben közrejátszik a hidegre fordult időjárás. Azonban ez a hagyományos szemlélet már nem aktuális: számos kutatás tárgyalja és vitatja azt, hogy a test hőmérsékletének csökkenése rizikófaktornak számít-e. A különböző szezonális vírusok terjedésének számára azonban kedvezőek a téli időszakban kialakuló körülmények...

Nagy Dávid-Márk


Az öröklődés fogalma senki számára sem ismeretlen – az ember mindig is tisztában volt azzal, hogy felmenőivel rengeteg fizikai, és gyakran szellemi hasonlóságot mutatnak.

Megjegyzendő bár, hogy Crick és Watson felfedezései előtt vajmi kevés fogalmunk volt ezen folyamatok mechanizmusáról (rajtuk kívül meg mindannyian köszönetet mondhatunk Mendelnek és a borsóültetvényeinek). Ezért vagyunk egynéhányan klausztrofóbiásak, félünk a pókoktól, a magasságtól. Azt is tudjuk, hogy a medve nem játék. Meg amit a szappan elpusztít, az vírus nem lehet.


Legalábbis ha hiszünk a fent bemutatott hozzászólásnak. Egy hasonló megnyilvánulásnak, valamint a háttérben rejtőzködő tudatlanságnak/ alternatív gondolkodásmódnak a megítélése azonban nem tartozik az én hatáskörömbe. Ezzel szemben azonban nem bontok törvényt, ha megkérdőjelezem a „hiszem, ha látom” szófordulat legitimitását.


Hajlamosak vagyunk csak arra figyelni, ami a szemünk előtt van, és figyelmen kívül hagyni mindazt, ami az emberi szem számára láthatatlan. Talán ez is egy evolúciós következmény: az marad életben, aki a lényeget, a nagy képet látja. Azonban a jelenlegi kontextusban, a világjárvány szempontjából ez nem teljesen állja meg a helyét. A továbbiakban letárgyalunk néhány olyan, az élővilághoz és személyes higiéniához köthető fogalmat, amivel az átlagember tisztában van, hallott már róla valahol, viszont nem biztos, hogy a különböző információkat megfelelően össze tudja rakni.


Tele vagyok bacikkal

A „baktérium” szóhoz a legtöbb ember valamilyen betegséget, rosszullétet asszociál, amely nem feltétlen helytelen, csak nem teljesen igaz. Mi is tehát a baktérium?


A baktériumok egysejtű élőlények, a maguk mikrométernyi nagyságával (a méter egymilliomod része). Jelentősen különböznek az állati (így emberi) sejtektől is, hiszen sejtmagjuk sincsen.

Régebben a baktérium és prokaryota szavak egymással kicserélhetőek voltak (manapság a nevezéktan elválasztja a két fogalmat), így a prokaryotákról megemlítendő, hogy milliárd évekkel ezelőtt ezen egysejtes életformák voltak dominánsak a Földön.


Ennél félelmesebb tény azonban, hogy bár az emberi test nagyjából 30 billió („30 ezer milliárd”) eukarióta sejtből épül fel, a bőrünkön és emésztőrendszerünkben hemzsegő baktériumok száma ezen óriási mennyiség akár háromszorosa is lehet. Hogy történhet akkor az, hogy ennyi baktérium mellett sem kell egész életünkön keresztül köhögőszirupot fogyasztanunk és forró teát innunk?


Bár a hasonlat szoros értelmében a mindennapi egészségünkért az immunrendszerünk a felelős, jó tudni azt, hogy ezen baktériumok nélkül az életünk nem lenne olyan, amilyen – ugyanis ezen organizmusokkal ún. „kommenzális kapcsolatban” élünk: az életünk összekötése az egyik fél számára előnyös, a másik számára közömbös. Egy gyakorlati példával élve, kiemelt jelentősége van a bélflórának: a beleinkben levő baktériumok emésztést elősegítő enzimeket, vitaminokat termelnek, illetve a nyálkahártya épségét védik.


Azonban korántsem minden baktérium előnyös számunkra: az olyan betegségeket, mint bizonyos bőrfertőzések, ételfertőzések, tüdő- és agyhártyagyulladások mind okozhatják kórokozó baktériumok.


Mi van a vírusokkal?


Fontos megjegyezni, hogy a vírusok és baktériumok azon kívül, hogy csak mikroszkóppal láthatóak, illetve elég kellemetlen tünetekkel tudnak szolgálni számunkra, nem vehetőek ugyanazon kalap alá. Humorosan fogalmazva, a vírusok kicsit ügyetlenebbek, tökéletlenebbek a baktériumoknál. A tudományos világ nem is ismeri őket el élőlényekként, hiszen sem szaporodni, sem megélni nem tudnak egy gazdasejt hiányában.


Bizony, a vírusok hajléktalanok, akik ha rövid időn belül nem kapnak szállást maguknak, feladják a harcot és elpatkolnak. Amikor a gazdasejten kívül találhatóak, „virion”-nak nevezzük őket. Azonban, ha egyszer fedél kerül a fejük fölé, nagyon nehéz kilakoltatni őket.


Működésük megértéséhez szükséges az alapvető szerkezetük ismerete: a vírusok nem sejtekből, csak különböző, viszonylag egyszerű makromolekulákból épülnek fel. Leegyszerűsítve 3 részből állnak:

  • egy genomból, amely a vírus genetikai információját tartalmazza

  • egy ezt körülvevő kapszidból¸ amely egy fehérjeburok, illetve

  • egyes fajok esetén egy külső lipidburokból.


A vírusnak egyetlen célja van: az „életben” maradás (annak ellenére, hogy nem élőlények). Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a vírus a genetikai állományát (genomját, mint az emberi DNS) minél többször akarja újraalkotni és szaporítani. Említettük már, hogy ezen egyszerű organizmusok nem képesek önmagukra dolgozni, ezért megpróbálnak minden olyan élő sejt belsejébe beférkőzni, amely képes befogadni őket. És itt kezdődik az igazi probléma.


Az emberi sejtek különböző, sejttípusra jellegzetes sejtszervecskéket tartalmaznak. Egyike a legfontosabb organellumoknak az ún. riboszóma – ez a sejtszervecske egy összetett folyamat során képes előállítani azokat a fehérjéket, amelyekre a sejtnek szüksége van.


A környezeti behatásoktól függően, egy ugyancsak összetett folyamat útján a sejtmagból (rajzon nucleus) „kémiai parancsok” érkeznek a riboszómákhoz, olyan molekulák, amelyek elmagyarázzák, hogy a jelen helyzethez mérten milyen fehérjékre van szükség. Ezeket a molekulákat felismerve, a riboszómák jó munkásemberhez hasonlóan hozzáfognak az építkezéshez (aminosavak összekapcsolása), és előállítják az óhajtott fehérjéket.


Az előbbi hasonlattal élve, a vírusok egy ravasz, erőszakos klienshez hasonlóan működnek: ha genetikai anyagjukat sikeresen bejuttatják a gazdasejtbe, átveszik az irányítást a riboszómák fölött: a sejt az összes energiáját és erőforrásait arra fogja fordítani, hogy a nem kívánt vendég által óhajtott molekulákat tudja megalkotni. Amikor a vírus már század-, vagy akár ezredmagát is reprodukálta egy kihasznált gazdasejten belül, bizonyos értelemben nyomást gyakorol a sejt falára, szétfeszítve ezt. Ennek következtében a sok kis „vírus-bébi” szabaddá válik, és őseikhez hasonlóan egyetlen céljuk van: megfertőzni egy újabb sejtet, és reprodukálódni.


Következményképpen, a sejtek leterhelése, különböző fehérjék termelése, illetve a citokin-vihar kiváltása (ez a téma is megérne egy kézmosásnyi időt) olyan betegségeket idézhet elő, mint a torokgyulladás, herpesz, feketehimlő vagy a szerzett immunhiányos szindróma (ismertebb nevén AIDS).


Hogyan működik a szappan?


Napjaink orvostudománya a tünetkezelésen és gyógyításon alapszik. Tudnunk kell azt azonban, hogy a lábadozást, gyógyszerszedést egyéb kellemetlen tüneteket rendkívül könnyen el tudjuk kerülni: ha rendszeresen, szappannal mossuk a kezünket.


Bár a szappan nem képez egy védőburkot a szervezetünk köré, megóvhatjuk magunkat minden olyan kórokozótól, amit a saját kezeink által vittünk volna be a szervezetünkbe (a garat-, illetve szem nyálkahártyáján keresztül).

De hogyan működik ez a csodafegyver, amely megvéd a gonosz kórokozóktól? A szappanosításnak nevezett eljárás során zsírokat kevernek és melegítenek fel együtt nátriumot vagy káliumot tartalmazó lúgokkal. A folyamat glicerint (egy alkohol, amelyet édesítőszerként is használnak) és a zsírnak a sóját tartalmazza, amely különleges tulajdonságokkal rendelkezik.


A szappanmolekulák rendelkeznek egy vízszerető fejjel (hidrofil), valamint egy vizet nem kedvelő farokkal (hidrofób). Ezen szerkezetnek köszönhetően, a szappanmolekulák vízzel keveredve úgynevezett “micellákat” alkotnak: ez egy olyan gömb alakú szerkezet, amelynek vizet szerető része a víz felé, “kifele” néz, vizet kerülő része pedig “befele” irányul. Úgy gondolhatunk ezekre a micellákra, mintha egy felfújt lufit lenyomnánk a vízfelszín alá: maga a lufi elválasztja a tartalmát (levegő) a kívül levő víztömegtől.


A szappannak pontosan ezt a tulajdonságát használjuk fel kézmosáskor: miután benedvesítettük a kezünket, be is szappanozzuk őket, és tenyerünk, kézfejünk felszínét dörzsölni kezdjük, hogy mindenhova eljussanak a szappanmolekulák. Ezek gömb alakú struktúrát alkotva körbeveszik a szennyeződéseket, egy “micella-csapdát” képezve, amelyet a vízsugár könnyen le tud vinni a kezünkről, megtisztítva őket.


A kórokozókat illetően tárgyaltuk már, hogy a baktériumok, illetve egyes vírusok rendelkeznek egy fehérjeköpennyel (kapszid), valamint egy ezt körülvevő zsírburokkal. A szappanmolekulák ezen rétegeket megtámadják és szétfeszítik őket, lerombolva a virion genetikai állományának várfalát – ezek után nem képes már a fertőzésre.


Azért hűltél meg, mert nem mostál kezet


Tegyünk egy kis rendet egymás fejében, és tisztázzuk, hogy mit is jelent a megfázás. Megfázás, meghűlés vagy nátha alatt azon légzőrendszeri betegségeket értjük, amelyek egy vírusos fertőzés által következnek be, tüneteket produkálva a torok és orr nyálkahártyájában, illetve gyakran a tüdők szintjén.

Közismert tény az, hogy a meghűlésben közrejátszik a hidegre fordult időjárás. Azonban ez a hagyományos szemlélet már nem aktuális: számos kutatás tárgyalja és vitatja azt, hogy a test hőmérsékletének csökkenése rizikófaktornak számít-e. A különböző szezonális vírusok terjedésének számára azonban kedvezőek a téli időszakban kialakuló körülmények:

  • alacsony hőmérséklet, nedves levegő

  • hideghatás által okozott stressz

  • több ember összezárt, zsúfolt helyen (pl. irodák, iskolák)

A meghatározásban tehát a „vírusos fertőzésre” fektetődik a hangsúly – korántsem arról van szó, hogy szervezetünk termoreceptorai kiadják a parancsot, hogy azonnal takarodjunk vissza a melegbe. A köhögés, orrdugulás vagy torokfájás mind olyan reakció, amit az immunrendszerünk vált ki annak érdekében, hogy a sejtjeinkben portyázó vírusokat kilakoltassa.


Végszóként: tegyünk magunkak és egymásnak egy szívességet: minél gyakrabban, alaposan mossunk kezet!

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.