Ki is volt Szókratész?

"Sokkal többet kellene ma beszélni Szókratészról. Annak ellenére, hogy 2400 éve halott, gondolatai és eszméi most is szerves részei mindennapi életünknek. Vizsgálódjunk és kutassuk az igazságot, igazságosságot, maradjunk nyitottak, és álljunk ki eszméinkért – végső soron ez a lényeg."

Markó Balázs


Szókratész a filozófia egyik fontos, vagy talán éppen a legfontosabb alakja. Merem állítani, hogy számunkra ő a legrelevánsabb ókori filozófus, sőt, sokkal többet tanulhatunk tőle, mint rengeteg modern gondolkodótól. Bár eszmefuttatásainak ma már elég nagy része joggal nevezhető elavultnak (ami nem meglepő, hisz jóval kevesebbet tudtak az ókoriak a világról), Szókratész filozófiájának lényege mégis elévülhetetlen. Két, látszólag ellentmondó gondolatával össze is lehet foglalni életművének javát: „Tudom, hogy semmit sem tudok” – és „A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. Hogyhogy? Ha semmit sem tudunk, akkor miért kínlódjunk és „vizsgálódjunk”? Érdemes megismernünk közelebbről a filozófia atyját!



Jacques-Louis David: Szókratész Halála


Életéről kevés pontos adatot tudunk, annyi biztos, hogy a Kr. e. ötödik századbeli Athénban élt, kb. 470-ben született és 399-ben halt meg, miután halálra ítélték. Csúnya férfinak tartották, ezt ő maga is elismerte, de ennek ellenére nagyon energikus, életerős ember volt. Három fia volt, és több csatában vett részt, amelyekben kortársai szerint kiemelkedően bátran viselkedett. Nagyon szerette városát, Athént, és akkor sem akarta elhagyni, amikor halálos ítélete elől megszökhetett volna. Sosem vágyott hatalomra vagy vagyonra, foglalkozásáról sem tudunk biztosat (egyes források szerint kőműves volt), kedvenc időtöltése a polgártársaival való vita és társalgás volt. Nem csak gondolkodókkal vagy tanítványaival vitatkozott, gyakran szólított meg közembereket az utcán, érdeklődött világnézetük és életfilozófiájuk iránt. Halála filozófiája szempontjából meghatározó volt, erre visszatérek a későbbiekben.


Szókratésszal kapcsolatban talán az a legfurcsább, hogy egyetlen művet sem írt. Minden gondolatát másodkézből, általában tanítványaitól ismerjük (bár ő tagadta, hogy lettek volna tanítványai, inkább barátokként, beszélgetőpartnerekként tekintett rájuk) – leginkább Platóntól, kisebb részben pedig Xenophóntól, aki viszont sosem értette meg annyira a mestert, mint Platón. A platóni dialógusoknak mindig Szókratész a főszereplője (azért nevezzük dialógusnak őket, mert ezek a művek párbeszédekből állnak, legtöbbször Szókratész és egy „kihívója” között), Platón legfontosabb gondolatait „Szókratész” mondja ki. Sajnos ez nagy baj, mert Platón elméletei lényegesen különböznek Szókratész filozófiájától. Platón minden idők egyik legnagyobb becstelenségét követte el akkor, amikor saját ötleteit adta Szókratész szájába – valószínűleg azért, hogy hitelesebbé tegye műveit, de nem kizárt, hogy csak stilisztikai megfontolásból. Szókratész saját gondolatainak kiválogatása ezekből a dialógusokból mindmáig gondot jelent, de szerencsére azért sikerült nagyon sok fontos, egyéni ötletét elkülöníteni. Például tudjuk, hogy Szókratész védőbeszéde meg a Kritón és a Phaidón nagy valószínűséggel az idős mester gondolatait tükrözik, Platón Állama, amelyben „Szókratész” kifejti barátaival a tökéletes állam jellemzőit, viszont szinte egyáltalán nem.


Szókratész sohasem állította azt, hogy biztosan tudna bármit is – sőt, tisztában volt azzal, hogy „semmit se tud”. Ezt úgy kell érteni, hogy az a tudás, amit akár egy életnyi kutatással és elmélkedéssel összeszedhetünk, teljességgel elhanyagolható ahhoz képest, hogy mennyi mindent nem tudunk. Ne gondoljuk, hogy ma más a helyzet. Igaz, hogy sokkal több dolgot ismerünk, mint az ókorban, összehasonlíthatatlanul többet. De azok, akik egy bizonyos tudományág csúcsára érnek, mind tisztában vannak azzal, hogy mégis milyen keveset tudnak. Nem véletlenül mondta Richard Feynman Nobel-díjas fizikus, hogy „Senki sem érti a világot, amelyben él, de némelyek jobban feltalálják maguk, mint mások”.


Szókratész azzal is tisztában volt, hogy ha ő ilyen keveset tud, akkor más sem tudhat mindent. A dialógusainak a lényege mindig az, hogy Szókratésszal „megvizsgálják” a beszédtársak gondolataikat – például azt, hogy létezik-e halhatatlan lélek, mit jelent az igazságosság, vagy éppenséggel azt, hogy szabad-e elszökni egy halálos ítélet elől. Ez a „vizsgálódás” egyébként a híres szókratészi módszer, ami kooperatív, építő jellegű vitát jelent, és ma is nagyon gyakran alkalmazzák. Ugyan nem tudhatunk mindent, de mindig „vizsgálódhatunk”, hogy vajon igazunk van-e – az igazság az, amit végső soron kutatnunk kell. Szókratész megvetette a tudatlanságot, és főleg a lustaságot, amelynek következtében nem kérdőjelezzük meg gondolatainkat vagy meggyőződéseinket. Lehet, hogy nem tudjuk, hogy mi igaz – de tudhatjuk, hogy mi nem igaz (vagy sokkal kevésbé igaz), és azt vessük el. Ez a gondolat egyébként mindmáig a tudományfilozófia egyik legfontosabb gondolata – a tudomány nem úgy halad, hogy bebizonyítja az igazságot, hanem úgy, hogy megcáfol téziseket és új hipotéziseket vet fel (ebben a formájában Karl Popper fogalmazta ezt meg).


Természetesen sokakat idegesített, hogy Szókratész belekötött eszméikbe, és megcáfolta azokat. Szókratész tisztában is volt ezzel, ezért hasonlította magát egy bögölyhöz védőbeszédében, amelynek csípkednie kell a „nemes paripát”, ami idővel „lomha” lesz – ez a nemes paripa Athén társadalma volt, amely megunta az igazság kutatását, és ellustult. Ennek a romlásnak és lustaságnak akart Szókratész véget vetni, és rávenni az embereket arra, hogy az igazság és az igazságosság kutatása igenis fontos.


Talán ez volt az egyik oka annak, hogy Szókratészt végül halálra ítélték. Kr. e. 399-ben Polükratész, Anütosz és Melétosz két vádat hoztak fel ellene: az istenkáromlást és a fiatalság megrontását. Az istenkáromlás vádja annyiban lehetett igaz, hogy Szókratész valószínűleg nem a hagyományos görög istenekben hitt, hanem – meglepő módon – egyistenhívő lehetett (legtöbb dialógusában az Istenről, nem istenekről beszél). A fiatalság megrontását azért hozták fel ellene, mert Alkibiadész és Kritiasz, két korabeli demagóg és zsarnok, akik valóban nagyon sok rosszat tettek Athénnak, az ő tanítványai voltak (ismétlem, ő tagadta, hogy neki lettek volna tanítványai). Az 500 polgárból álló esküdtszék bűnösnek találta Szókratészt, és a törvényszék méreg általi halálra ítélte.


Jean-Baptiste Regnault: Szókratész Kiragadja Alkibiadészt a Gyönyörök Karjaiból


Szókratész ekkor bizonyította be, hogy filozófiáját komolyan gondolta, és eszméiért a halált is vállalta. Nem félt, tréfálkozott még akkor is, amikor kiitta a halálos mérget. „Anütosz és Melétosz megölhetnek, de nem árthatnak nekem” – mondta, mert úgy tartotta, hogy egyedül a „lélek” az igazán fontos, és annak nem árthat senki. A Phaidón című dialógusban arról győzi meg halálos ágya körül összegyűlt barátait, hogy létezik halhatatlan lélek, és megdorgálja őket, amikor sírni kezdenek miatta. A Kritón című dialógusban Kritón barátja látogatja meg a börtönben, és felajánlja neki, hogy kiszabadítja azzal, hogy lefizeti a hatóságokat. Szókratész ekkor meggyőzi Kritónt, hogy igazságtalanságra nem szabad igazságtalansággal válaszolni, és a nép ítéletét tiszteletben kell tartani. Az igazságosság kutatása és tiszteletben tartása mindig is filozófiájának sarokköve volt, és ezt semmi sem mozdíthatta ki a helyéből. Innen látszik az is, hogy nem igaz a mítosz, hogy Szókratész nem szerette a demokráciát – az már Platón gondolata, amit többek között az Államban fogalmaz meg. Szókratész szerette az embereket, a közembereket is, és ugyan ritkán beszélt államformákról (ismétlem, a tisztán platóni dialógusokon kívül), nincs miért azt gondolnunk, hogy a demokrácia ellen lett volna.


Sokkal többet kellene ma beszélni Szókratészról. Annak ellenére, hogy 2400 éve halott, gondolatai és eszméi most is szerves részei mindennapi életünknek. Vizsgálódjunk és kutassuk az igazságot, igazságosságot, maradjunk nyitottak, és álljunk ki eszméinkért – végső soron ez a lényeg. Aki pedig nem hiszi, amit mondtam, járjon utána – és az is, aki igen, mert relevánsabbnak fogja találni Szókratészt, mint gondolná.

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.