Kolozsvár: a pingpong európai fővárosa

2021-ben a kincses város adott otthont az asztalitenisz csapat Európa-bajnokságnak, méghozzá az elmúlt héten, szeptember 28. és október 3. között. A zárónap alkalmából tekintsük végig, hogy mi történt az eseményen!

Magyari Mátyás

Szőcs Bernadette (Forrás: ETTU)


A tornán 26 férfi- és 24 női válogatott vett részt, Románia és Magyarország mindkét mezőnyben képviseltette magát. A nemzeti csapatokat hármas csoportokba sorolták (a férfiaknál értelemszerűen két négyes csoportra is szükség volt), amelyeken belül a résztvevők megvívtak egymással.

A válogatottak közötti összecsapások addig tartottak, ameddig az egyik együttes eljutott három mérkőzés-győzelemig. Egy mérkőzés-győzelemhez három játszmagyőzelemre volt szükség, egy játszmagyőzelem pedig 11 pont megszerzésével volt elérhető. Az egyes mérkőzéseken a válogatottak más-más tagjai néztek farkasszemet.


Ha egy csapat legyőzte ellenfelét, két pontot szerzett, de a vesztes félnek is kiosztottak egy pontot. Ez alapján alakult ki az egyes csoportok végeredménye, ahonnan az első helyezett jutott tovább a negyeddöntőbe.


A férfiak mezőnyében úgy a magyar-, mint a román válogatott a két négyes csoport egyikébe került. Az Ecseki Nándor, Juhász Patrik, Majoros Bence, Szudi Ádám összetételű magyar alakulatnak Csehország, Horvátország és Olaszország válogatottaival kellett megküzdenie, ám egyik párharcból sem sikerült győztesen kikerülniük, így a csoport utolsó helyén zártak.


Sokkal jobban teljesített viszont az Ovidiu és Eduard Ionescu, Darius Movileanu és Rareș Șipoș mellett a marosvásárhelyi Szőcs Hunort is soraiban tudó román együttes, amelynek Szlovéniát, Finnországot és Luxemburgot is sikerült maga mögé utasítania, így kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntőben a torna egyik nagy esélyese, Svédország volt Románia ellenfele, amely nagy sajnálatra véget vetett Szőcs Hunorék addigi menetelésének.


A női vonalon Magyarországot Imre Leila, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercedes és Póta Georgina képviselte. Csoportjukban óriási csatában múlták felül Horvátországot, alulmaradtak viszont Portugáliával szemben, így nekik nem sikerült a továbbjutás.


A Szőcs Hunor testvérét, Bernadettet is foglalkoztató román női válogatott (további tagjai Adina Diaconu, Andreea Dragoman, Daniela Monteiro Dodean és Elizabeta Samara) azonban kétszeres címvédőként várta a tornát és a hazai pálya előnye miatt a megszokottnál nagyobb elszántsággal vágott neki az újabb Eb-győzelem felé vezető útnak.


A romániai lányok az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, a döntőig mindössze egy játszmát veszítve jutottak el, a csoportkörben Olaszországot és Belgiumot, a negyeddöntőben Luxemburgot, az elődöntőben Franciaországot búcsúztatva.


A döntőbeli ellenfél, Németország, már sokkal, de sokkal keményebb diónak bizonyult. A finálé első két mérkőzését a németek nyerték, a harmadikban Dodean szépíteni tudott, a negyedikben Samara egy végletekig kiélezett küzdelemben viszont vereséget szenvedett, így Németországé lett az aranyérem. A németek egyébként a férfiaknál is a döntőig meneteltek, ahol, egy rendkívül izgalmas találkozón le is győzték Oroszországot, így a következő tornáig a sportág európai egyeduralkodójává váltak.