Mémes összefoglaló az oltáskampány helyzetéről

Bár kevesen voltak annyira naivak, hogy elhiggyék, 2021 a Kánaánt hozza el, ők biztosan csalódottak most. A generációnk által soha nem látott világméretű kihívás, a koronavírus-járvány után az emberiségnek egy újabb nehéz kérdést, a lakosság átoltottságát kell megoldania. A probléma súlyához mérten, természetesen mindenhol az oltásról beszélnek, ezért nehéz újat mondani vele kapcsolatban, de lássunk néhány összefoglalásra érdemes tényt.

Bukur Tamás


A különböző koronavírus-vakcinák megjelenése úgy zárta le a 2020-as évet, mint egyszeri Barátok közt epizódot a zongoraszignállal aláfestett drámai arcrezdülések. A hangulat a tetőfokára hágott, éreztük, hogy valami nagy dolog történik éppen, de másnap mégis ugyanaz a sztori folytatódott, a vártnál magasabb villanyszámlával és hasonló pitiánerségekkel. (Apropó, nem meglepő módon 2020 szörnyűségei közé még az a bejelentés is befért, hogy nyáron véget ér az említett sorozat. Szívszorító tragédia.)


Bár kevesen voltak annyira naivak, hogy elhiggyék, 2021 a Kánaánt hozza el, ők biztosan csalódottak most. A generációnk által soha nem látott világméretű kihívás, a koronavírus-járvány után az emberiségnek egy újabb nehéz kérdést, a lakosság átoltottságát kell megoldania. A probléma súlyához mérten, természetesen mindenhol az oltásról beszélnek, ezért nehéz újat mondani vele kapcsolatban, de lássunk néhány összefoglalásra érdemes tényt.


„Jójó, de egy rendes vakcinának több évbe telik a kifejlesztése, rengeteg teszten kell átmennie.” – Dzsenifer (29), körmös


Amikor tavasszal kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy egy kis otthonüléstől nem múlik el a pandémia, hamar szó esett arról, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szükség van az oltásra. A rejtélyes kutatók, akik a járvány előtt azzal tengették a napjaikat, hogy kutatgattak egy pár éven át, aztán a kutatásról cikket írtak egy pár hónapon át, aztán beküldözgették őket különböző journal-ökbe, vártak egy évet, amíg megjöttek a javítási javaslatok, a következő félévben kijavították őket, megint visszaküldték, megint vártak egy évet, míg megjelent, majd kezdték az egészet elölről… szóval ezek a kutatók most hatalmas kihívás előtt álltak. Rajtuk múlott az emberiség sorsa, rekordgyorsasággal fel kellett találniuk, le kellett tesztelniük és forgalomba kellett hozniuk egy olyan vakcinát, amely alkalmas a teljes lakosság beoltására. Lelkiismeretesen hozzá is fogtak, kutatócsoportok párhuzamosan dolgoztak rajta, munkájukat pedig a sokmilliárdos nagyságrendű állami- és magántőke-befecskendezés támogatta. Nagy kihívás lehetett nekik átállni sürgősségi üzemmódba, de azt látjuk, hogy kielégítően sikeres volt a próbálkozásuk. Keményen dolgoztak, aztán novemberben

szóltak, hogy „Heló, kész az oltás, lehet beadatni!” A kormányok meg mondták, hogy „Jól van tesó, küldjétek hamar, muszáj kinyissuk a szórakozóhelyeket, mert omlik össze a gazdaság, még a végén leváltanak!” A lakosság jelentős része viszont egyáltalán nem lelkesedett. Az hagyján, hogy mindenki vírusszakértő lett és kívülről vágja a vakcina működését, hatásait, mellékhatásait, a benne lévő anyagok listáját, sőt mindezt jobban tudja annál, aki kifejlesztette, de amikor az oltás megjelent, még azok is megtorpantak, akik amúgy nem szoktak konteózni. „Ennyire hamar?”, „Nem úgy volt, hogy ezt kell egy csomót tesztelni?”, „Hát én azért még nem adatnám be magamnak. Várnék, hogy lássam, lesz-e valakinek baja tőle.” Egymás után jelentek meg a hírek, hogy a lakosság 60-70-80%-a nem adatná be magának az oltást, hogy ebből így semmi nem lesz, mert a korlátozások feloldásához minimum 50%-os átoltottság kell. A média egyik (mondjuk úgy, az obskúrusabb) fele elkezdte lehozni a rémhíreket a beoltottak rossz állapotáról, a másik (nem kevésbé gyarló) fele pedig elkezdte démonizálni az oltáselleneseket. És így jutottunk el oda, ahol most vagyunk.



Az orvosoknak elegük lett és most már kiborult a bili.


Amikor elkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása, eléggé hamar érkeztek a hírek, hogy az orvosok néhány kivétellel mind beoltatják magukat, de a nővérek, ápolók és asszisztensek körében eléggé nagy mértékű az elutasítás. Ez a jelenség, azzal együtt, hogy az elmúlt évben a civilek oly intenzív, de hullámzó érzelmi viszonyulást tanúsítottak az orvosok felé (tavasszal, amikor még csak kicsi volt a baj, megtapsolták őket, ősszel már ők voltak a hibásak, hogy újra le kell zárni mindent), elérte, hogy a medicina jeles képviselői megelégeljék a (szerintük) csúfolódást. Így aztán a csendesebbek, békésebbek csak profilképet cseréltek, jelezve, hogy beoltatták magukat, a konfliktuskeresőbb típusok pedig a Facebookon és a hagyományos médiában az oltásellenesek lejáratásába kezdtek. Olyan kommentsorokat olvashattuk, amelyeket 2020 előtt el sem tudtunk volna képzelni. Hogy orvosprofesszorok közvetlenül vitáznak fodrásznőkkel az oltás biokémiai sajátosságain, hogy nyílt szakmai viták alakulnak ki orvosok között stb. A témához tartozik ugyan, de talán itt és most nem érdemes belemenni abba a kérdésbe, hogy egészségügyi dolgozók esetében lehet-e egyáltalán választás kérdése a vakcina beadatása, de fontos megemlíteni, hogy ezzel kapcsolatban is komoly viták folynak.



Kiben nem bízunk? A vakcinában, a tudósokban vagy a politikai elitben?


Ha társadalompszichológiai megközelítésből vizsgáljuk a helyzetet, teljesen nyilvánvaló, hogy az oltásellenesség oka sokkal mélyebben keresendő, mint a tény, hogy túl hamar lett készen. Az általános paranoia, a radikalizálódás és az elit iránti bizalmatlanság évtizedek óta ketyegő időzített robbanóelegy. A közösségi média brutális térnyerése, a politikai kommunikáció lebutítása és extremizálódása, a korrupció, az összeesküvéselméletek vírusszerű (haha) terjedése mind ennek a bombának a felrobbanását sürgette, de ez az év, amikor az emberek végre magukban lehettek a suttyó gondolataikkal és az internettel, csak fogott egy kanna benzint, leöntötte az egészet és rádobott egy égő gyufát. Az Egyesült Államok itt is, mint minden világfolyamat esetében, természetesen az első számú küzdőtér lett, és az amerikai társadalom büszkén felülteljesítette az elvárhatót. Mondom mindezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, mi, európaiak semmivel sem vagyunk „jobbak” náluk (az a capitoliumi ostrom kicsit durva volt azért). A politikusok, az országok kormányai egy emberként nyúlnak a vakcina után és szorgalmazzák a lakosság beoltását (sok esetben mindegy, hogy amerikai, orosz vagy kínai vakcinával), hogy már legyünk túl ezen az egész őrületen. A jelen politikusai sok esetben megélhetési szélhámosok (gondolja a lakosság), akik nincsenek hozzászokva olyan hatalmas döntések meghozatalához, mint hogy válasszanak az emberéletek és a gazdaság összeomlása között. Már eléggé régóta nyilvánvaló, hogy politikusként ebből nem lehet jól kijönni, azt is tudjuk, hogy az aktuális intézkedések valós időben befolyásolják a pártok támogatottságát, és több szavazatot már nem lehet veszíteni. Szóval amilyen hamar csak lehet, el kell érni a szükséges (50% feletti) átoltottságot. Ezért aztán teljes mellszélességgel ki is állnak a vakcina mellett, egymást hibáztatva a nagymértékű oltásellenesség miatt. Ez a kis közjátékuk pedig ahelyett, hogy hitelt adna a vakcinák biztonságosságának és hatásosságának, még több kétséget kelt.



A vakcina az új eszköz az emberi jogok korlátozására, a diszkriminációra.


A napokban született meg Romániában és számos más országban a döntés, hogy azok, akik megkapták a vakcina második dózisát, tíz nap elteltével immunisnak tekinthetőek, így korlátozások és karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak az országba. A nagyobb légitársaságok már bejelentették, hogy márciustól oltásútlevelet kérnek az utazni vágyóktól. Hasonló hírekre nagy bizonyossággal készülhetünk a következő időszakban, egyre több lehetőség és szolgáltatás lesz, amely csak azok számára lesz elérhető, akik beoltatták magukat. Ezek a döntések eléggé markánsan vetik fel az emberi jogok és a személyes döntésen alapuló diszkrimináció kérdését.

A közgazdaságtani elméletben az oltásokra pozitív externáliaként tekintünk, amely annyit jelent, hogy hagyományos piaci keretek között nem érhető el az optimális állapot, vagyis vagy alulkereslet vagy alulkínálat alakul ki. Az oltások esetében a probléma forrása az, hogy amennyiben a nyájimmunitáshoz szükséges létszám úgy dönt, hogy beoltatja magát, az egyén (aki, mondjuk úgy, csak saját magára gondol) úgy dönt, hogy nem jár jól azzal, hogy beadatja az oltást, mert a többiek immunitása őt is védi. Ha pedig azt feltételezi a többiekről, hogy nem fogják beoltatni magukat, akkor meg az ő immunitása amúgy is keveset ér, csak pénzpazarlás, tehát ismét úgy dönt, nem adatja be a vakcinát. Tehát ha az oltásról hozott döntést a piaci mechanizmusokra bízzuk, a vége az lesz, hogy senki vagy nagyon kevesen fogják beoltatni magukat, miközben, ha mindenki beadatná a vakcinát, mindenki jobban járna. Ez nem optimális, ezért az államok, a társadalmi összhasznosság maximalizálása érdekében az oltásokat gyakran ingyenessé és kötelezővé teszik. Természetesen valaminek a kötelezővé tételét a társadalom többsége jogtiprásként éli meg, ezért csak azokat az oltásokat teszik kötelezővé, amelyek olyan betegségektől és járványoktól védenek meg, amelyek különösen veszélyesek a társadalomra. Az orvosok azt állítják, hogy az oltásellenesség növekedése miatt az elmúlt években számos olyan betegség jelent meg újra, amelyet már elfeledettnek hittünk.

Nem véletlen tehát, hogy az is szóba kerül, hogy az ingyenesség mellett az oltás legyen kötelező is, ez azonban a jelenlegi politikai-társadalmi feszültségek fényében, ha meg is valósítható, olyan szintű politikai kreditvesztést okozna a döntés meghozójának, amelyet senki nem tud bevállalni. Marad tehát az ösztönzés. A fent említett intézkedéssel (hogy csak azok utazhatnak, vehetnek igénybe bizonyos szolgáltatásokat, akik beoltatták magukat) tehát gyakorlatilag két legyet ütünk egy csapásra, mert egyrészt rövid távon csökkentjük a vírus terjedési esélyeit, másrészt hosszútávon ösztönözzük a társadalmat arra, hogy beoltassa magát, amelynek eredményeképpen végül elérhetjük a nyájimmunitást.



Akármiben hiszünk is, a tényekkel nem vitatkozhatunk. A tények pedig keményen szólnak arról, hogy az életünket a normalitástól eltérítő korlátozásokat a politikusok, orvosok és járványügyi szakemberek hozzák meg. Ők pedig addig nem fogják feloldani a korlátozásokat, ameddig el nem értük a megfelelő átoltottságot. Így, ha szeretnének megszabadulni a lezárásoktól, az oltástól rettegőknek is két választásuk van. Vagy legyőzik félelmüket és beadatják a vakcinát, vagy várnak és reménykednek abban, hogy minél többen beoltatják magukat. Ezek alapján az oltás ellen buzdítani nem tűnik túl praktikusnak.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Főtámogató:

További támogató:

© 2020 Éter - Érted.