“Mindenekelőtt meg kell tanulnod valamit, s mindjárt jobban kijössz az emberekkel. Csak akkor értheted meg őket, ha az ő helyzetükbe képzeled magad. Úgyhogy valósággal bele kell bújnod a másik ember bőrébe.” (Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!)
Markó Balázs
Sokan ítélik el az Egyesült Királyság kormányát, mert nem tesz agresszívebb lépéseket a jelenlegi járvány megfékezésére. Bár mostanában szigorítottak, még mindig hihetetlenül messze vannak az olasz vagy spanyol kormány intézkedéseitől. Az igazság az, hogy egyelőre nem tudja senki pontosan, miért nem lépnek közbe erőteljesebben (hiszen a COBRA, az angol sürgősségi kormánytanácsok titokban folynak). Az egyik legvalószínűbb magyarázat az, hogy viselkedéstani szakemberek ajánlására minél később szeretnének szigorú intézkedéseket bevezetni, mert úgy sejtik, az emberek többsége nem bírná pár hétnél tovább az otthonülést. Az is nagyon fontos, persze, hogy sok szempontból precedens nélküli helyzetben van a jelenkori világ, és új megoldásokat kell találni, tehát bizonyos mértékben érthető, ha haboznak a vezetők. Viszont legtöbb kormány bizonytalanságának van egy nagyon jól megalapozott oka. Ugyanis a kérdés az, mi az ára az olasz vagy spanyol mintára történő intézkedéseknek? Mi az ára annak, hogy mindenki „nyugodtan ül otthon, együtt a családjával, végre kicsit kikapcsol és elgondolkodik a számára fontos dolgokon”? Mi az ára annak, hogy „most egy kicsit (ami több hónap is lehet) megáll a világ”? Mi az ára egy olyan gazdasági válságnak, ami most rohamosan közelít? Lássuk csak, pontosan miről is van szó.
Megszoktuk már azt, hogy a gazdasági válságokat a piacok átláthatatlansága, a befektetők ésszerűtlen döntései, csalások, rossz ösztönzők okozzák. Legtöbb válságnak valóban ilyen magyarázatai vannak – nagyon ritka az, hogy nem emberi kapzsiság, mulasztások vagy hazugságok miatt következnek be. A 2008-as válság okait máig boncolgatják a közgazdászok, és ember legyen a talpán, aki átlátja az egészet. Annyit viszont mégis lehet tudni, hogy az ingatlanárak irracionális növekedése, az ingatlanhitelekért felelős bankárok mohósága és a hitelminősítő intézetek surmósága fontos szerepet játszott a kirobbanásában. Éppen ezért most is elkezdett kutatni mindenki a mélynél mélyebb okok és következmények után: a kapitalizmus, a globalizáció végzetes krízisével nézünk szembe, eljött a számadás órája. Furcsa módon a jelenlegi válság talán az egyik „legtisztább” az utóbbi száz évben: nem az emberi gyarlóság a ludas. Most nem arról van szó, hogy a szabályozások hiánya vagy a túlságosan szabad piacok ütnek vissza.
Ez a krízis egyszerűen azért jelentkezett, mert az új koronavírus tönkreteszi a gazdaság hálózatát. Ha az emberek nem tudnak a munkahelyükre bemenni, akkor nincs termelés: ez ilyen egyszerű, és ez hosszú távon nem fenntartható. A gazdaság nem csak azokból áll, akik reggel beülnek a kocsiba, vesznek egy lattét a Starbucksból, és estig töltögetik az Excel-táblázatokat a főnöküknek. Ezt a munkát el lehet végezni otthon, ha arról van szó. Gondoljunk most Romániára, de ez, kisebb-nagyobb változtatásokkal, érvényes más országokra is. Vannak gyári munkások is, vannak kisvállalkozók, bolttulajdonosok, bolti alkalmazottak, vannak gazdák, akik abból élnek, hogy a termést beviszik a városba és eladják a piacon, vannak emberek, akik tejfeldolgozó üzemekben dolgoznak, vannak a szórakoztatóipari alkalmazottak, színészek, zenészek, és lehetne sorolni. Másképpen mondva a szolgáltatási szektornak nem csak az a része létezik, amit a középosztály ismer, hanem van egy másik része, elsősorban az ipari és a mezőgazdasági szektor, ami nagyon nagy veszélyben van. A kormány nem tudja megoldani az ő problémáikat hosszú távon, sőt, valószínűleg középtávon sem. A központi bank és a kormány megoldást talált azokra a krízisekre, ahol volt termelőerő, csak a piac rosszul osztotta el a tőkét és ebből következően a munkaerőt (tehát ahol magyarán mondva hülyeségeket csináltak a bankárok és a befektetők). Az expanziós politika (vagyis a kormány pénzt ad az embereknek) működik ilyenkor, például a 2008-as krízis idején működött. Ez azért van, mert az emberek tudtak dolgozni, csak éppen nem megfelelő helyen dolgoztak sokan – hogy nagyon leegyszerűsítsük a dolgot. Most azért nem biztos, hogy mindez működni fog, mert megvan az esélye, hogy meghatározatlan ideig megáll a termelés. Ha a járvány valóban májusban tetőzik (ami eddig a legoptimistább előrejelzés: https://raportuldegarda.ro/articol/predictie-scenarii-varf-covid19-evolutie-romania/), akkor a megelőző intézkedéseket megtörténhet, hogy még több mint két hónapig kell tartani, de lehet, hogy tovább (remélhetőleg hátha mégis hamarabb megoldódik a helyzet – oltással, vagy ha a fejlemények kapcsán kiderül, hogy a legszigorúbb megszorításokat fokozatosan fel lehet lazítani).
Tegyük fel, hogy a kormány két hónapig az ideiglenesen bezárt cégek helyett osztja a fizetéseket – másképp a munkahely nélkül maradt alkalmazottak vagy falusi termelők (akiknek megtakarításaik is alig vannak) nincs amiből éljenek. Elsősorban azt a kérdést kell feltennünk, hogy honnan szerzi ezt a pénzt a már amúgy is rettenetesen eladósodott kormány? Másodsorban: ha nagyrészt csak élelmiszerekre és gyógyszerekre lehet költeni ezt a pénzt, akkor pontosan az történik, amit látunk: felmennek az étel- és gyógyszerárak. A pánik miatt (is) nyugodtan feltételezhetjük, hogy az emberek a fizetésüknek sokkal nagyobb részét fogják erre költeni. És ha felmennek az étel- és gyógyszerárak, akkor mindenki arra számít majd, hogy a jövőben is tovább növekednek, ezért érdemes minél hamarabb bevásárolni, ami önbeteljesítő jóslattá válik: tényleg gyorsan fognak nőni az árak. London külvárosaiban már a hiperinflációra emlékeztető körülmények vannak: az élelmiszerboltokban csak akkor talál az ember bármit is, ha nyitáskor megy be. Ez a jelenség pedig nehezen állítható meg – a fizetések értéktelenednek, és nem tiszta, hogy mikor ér véget az egész.
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a tönkremenő cégeknek a részvényei is elveszítik értéküket. Azok a részvények idegenek tulajdonában voltak (vagy nem feltétlenül, de az egyszerűség kedvéért beszéljünk most csak erről), akik ezzel rengeteg pénzt veszíthetnek, főleg, ha értékpapírjaiknak (részvények és kötvények) nagy része összeomlik. Ha ez az „idegen” éppen egy befektetési bank volt, vagy egy befektetési alap, akkor nem egy ember veszítheti el a vagyonát, hanem több száz vagy több ezer. Ha a londoni vagy a New York-i befektetési bankokról beszélünk, akkor sokkal, de sokkal többen. És ez nem azért történik, mert „bóvlikötvényeket” vettek a befektetők, vagy mert valójában semmit nem értek a részvények és a cégek. Teljesen jól működő cégek mehetnek tönkre hirtelen, és azt is mondhatnánk, hogy senki sem „hibás” ezért.
Amikor azt mondják egyesek, hogy most „egy kicsit lecsendesedik minden”, valamiért elfelejtik azokat, akik most elveszíthetik munkahelyüket, fizetésüket, megélhetésüket, akik lehet, hogy nem tudnak pénzt keresni a családjuknak, akiknek nem biztos, hogy olyan jól jön most egy „kis vakáció”. De arról is megfeledkeznek, hogy egy gazdasági válságnak milyen hatásai vannak a jövőre nézve. Vegyük csak a munkanélküliséget, ami garantáltan megnő egy válság következtében. Például tény az, hogy azok az egyetemisták, akik egy válság idején végeznek, és ilyenkor kell munkahelyet keresniük, azoknak lényegesebb kisebb lesz az átlagfizetésük – egész életük során! – mint azoknak, akik nem válság idején végeztek. Meg tény az is, hogy a munkanélküliség és az öngyilkossági arány között nagyon erős kapcsolat (pozitív korreláció) van: a munkanélküliség stresszel, depresszióval és elkeseredettséggel jár (a munkanélküliség hatásairól röviden és egyszerűen többet lehet olvasni itt: https://www.investopedia.com/financial-edge/0811/the-cost-of-unemployment-to-the-economy.aspx).
Mindezt nagyon jól tudja a brit kormány. A holland kormány is nagyon jól tudja, de most minden cinizmust félretéve, valószínűleg a román kormány is. Vészhelyzetben az emberi élet csak egy szám, és a vezetők most azt mérlegelik, hogy mi veszélyesebb: a gazdaság összeroppanása vagy azok a halálesetek, amelyeket a vírus okozhat. A brit kormány ezért habozik.
Remélem, hogy tévedek, és másképp fog alakulni minden. De éppen azért, mert a kormányok látják át a legjobban az egészet, most tényleg csak egyet tehetünk, be kell tartanunk az óvintézkedéseket, és ha lázadni akarunk, akkor azt tegyük otthon, ahol senkinek sem árthatunk. És még egy dologra szeretném figyelmeztetni mindannyiunkat. Mielőtt olyasmiket mondunk, hogy ez most egy „szünet” vagy egy lehetőség arra, hogy „mélyen magunkba nézzünk”, előbb gondoljunk arra, mások hogyan élik meg ezt az egészet. „Mindenekelőtt meg kell tanulnod valamit, s mindjárt jobban kijössz az emberekkel. Csak akkor értheted meg őket, ha az ő helyzetükbe képzeled magad. Úgyhogy valósággal bele kell bújnod a másik ember bőrébe.” (Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!)