„…egy közösséget nem úgy kell integrálni, hogy körbe falazzuk őket, majd a falon keresztül bedobáljuk a segélycsomagokat, és néha bemegyünk és jól megverjük őket.”
Bukur Tamás
Az elmúlt időben sokszor hallottam azt a (nyilvánvalóan) nem hivatalos információt, hogy a környékünkön és talán egész Romániában a koronavírus fertőzöttek jelentős része cigány. Több olyan többségben romák lakta településről is tudni, ahol a járvány terjedése az országos átlagnál jóval erőteljesebb. Nem kell Țăndărei-ig elmenni ahhoz, hogy a jelenséget megfigyelhessük, szintén nem hivatalos információk szerint Nyárádkarácson és Hagymásbodon, Marosvásárhelyhez közeli településeken is hasonló a helyzet.
Hivatalos és pontos információt valószínűleg sosem fogunk kapni arról, hogy a fertőzöttek és elhalálozottak hány százaléka roma etnikumú, és ez az arány hogyan viszonyul a teljes romániai népességarányhoz. Teljesen érthető módon nem elérhetőek ezek az adatok, mert az efféle listázás nem kissé lenne fasisztoid, így hát nem is vágyunk ilyesmire. De azért, ha valaki odafigyel, azonnal érezheti azt a jól ismert, mélyről feltörő feszültséget, amely a cigány közösséghez fűződő kapcsolatunkból ered, és amely a világjárvány idején sem szűnik meg. Beszélni nem beszélünk róla, főleg nem intézményes, kormányzati szinten, mert semmiképpen nem szeretnénk, ha valamiféle elmaradott nézeteket valló, agresszívabb vagy kevésbé agresszív rasszistáknak néznének minket. Nem beszélünk róla, de nekem kétségeim vannak afelől, hogy ennek valóban az-e az oka, hogy félünk egy nevezéktől, amelyet egyébként családunk, barátaink körében, közvetlen környezetünkben gond nélkül felvállalunk. Az az érzésem, hogy igazából jobban félünk attól, hogy hatalmas felelősségünk van ebben a kérdésben.
Itt ez az ország, Románia, ahol abszolút számban és népességarányosan is valószínűleg (!!!) (még csak pontos adataink sincsenek erről) a legtöbb romával élünk együtt, európai-, de lehet, hogy világviszonylatban is. Többszáz éve adott ez a helyzet a térségünkben, és többszáz éve társadalmi problémákat generál, mert ezalatt az idő alatt képtelenek voltunk arra, hogy egy ilyen hatalmas kisebbséget integráljunk a társadalomba. Azt leszámítva persze, hogy sikerült elérnünk, hogy a cigányság nagyrésze elfeledje kulturális gyökereit, megszabaduljon népe hagyományaitól, és a mindenkori többséggel mintegy összejátszva, készségesen döntse magát nyomorba, vállalva a társadalmi kitaszítottság kiegészítéseként a gazdaságit is. Ennyi idő alatt nem tudtuk elérni, hogy ezek az emberek a társadalom tagjainak érezzék magukat, hogy kivegyék a részüket a közös teherviselésből, munkát kapjanak, adót fizessenek. Nem tudtuk meggyőzni őket, hogy nekik is jobb, ha alávetik magukat a törvényi szabályozásoknak, a társadalom elvárásainak.
Persze ezen a ponton jöhet az egyszeri ember és elmondhatja, hogy „Igen, fiam, persze, de ha egyszer ők nem akarnak dolgozni, akkor, miért próbáljunk nekik munkát adni?” Nos, azt gondolom, hogy ebben az érvelésben az ok-okozati sorrenddel vannak a gondok. Számomra egyértelmű, hogy ha folyamatosan és szisztematikusan kulturális-szellemi gettóba zárunk egy közösséget, akkor egy idő után ők maguk kezdik el felhúzni maguk köré az igazi gettó szögesdrótjait. A kulcs természetesen itt is az oktatás, amely az előbb említett szellemi-kulturális gettó alappillére. A cigányság évszázados szisztematikus elzárása a minőségi vagy, sok eseteben, bármilyen oktatástól két dolgot szült. Egyrészt kialakult részükről is egy természetes lemondás, majd elzárkózás a teljes oktatási rendszertől. Ebből eredően aztán nem tudott megtörténni az a szellemi tőkeáramlás, amely az oktatáshoz hozzájutó közösségeket hozzásegítette a felvilágosult gondolkodás adaptálásához, a társadalmi integrációhoz, a polgárosodáshoz. És már el is kezdett épülni a gettó fala.
Az eredmény mára az, hogy egy modernizált, polgárosodott, európai környezetben együtt élünk egy nagyon komoly létszámú közösséggel, mely még most is a törzsi rendszer elvei alapján szervezi meg önmagát és ebből eredően teljesen érthető módon fittyet hány a mi törvényeinkre. Ezzel már sokszor volt gondunk, de valahogy soha nem tudtuk megjelölni saját magunkat felelősként. Soha nem gondolkodtunk el azon, hogy egyáltalán mit tudunk a cigányság értékeiről, kultúrájukról, szokásaikról. Sosem próbáltuk meg ezt a kultúrát valódi értékként vizsgálni, a sajátunkhoz hasonló szintre emelni. Tehát generációkon, sőt évszázadokon keresztül mulasztottunk.
Ez a mulasztás pedig jelen kontextusban valódi emberéleteket követel. A tény, hogy a cigányság nagyrészét sem a törvényeink, sem a be nem tartásukért kiszabott büntetések nem érdeklik, most úgy nyilvánul meg, hogy nem tartják be a kijárásra és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályozásokat. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy többen fertőződnek, betegednek és halnak meg, ezzel növelve a veszélyeztetés mértékét a teljes lakosságra vonatkozóan.
Ebből a fájdalmas és nehézségekkel teli időszakból talán a cigánysághoz fűződő kapcsolatunkra vonatkozóan is levonhatunk egy tanulságot (ámbár bevallom, sok reményt nem fűzök ehhez). Ez a tanulság pedig az, hogy egy közösséget nem úgy kell integrálni, hogy körbe falazzuk őket, majd a falon keresztül bedobáljuk a segélycsomagokat, és néha bemegyünk és jól megverjük őket. A társadalmi integrációnak a működőképes módja kizárólag a másiknak adott bizalom, megbecsülés és bármilyen jellegű értékeinek tisztelete.
A koronavírusban elhunyt számos cigány ember halálát gyászolva, szerintem hasznos lenne elgondolkodni társadalmunk felelősségén. És miért is ne, akár megtenni az első lépést a társadalmi integráció felé, amely nem más, mint a megértésre való törekvés. Ehhez ajánlom az általánosan cigány himnusznak tekintett Zöld az erdő, zöld a hegy is… című dal magyar változatát, melynek szövege talán máris megindíthatja bennünk ezt a folyamatot.
Zöld az erdő, zöld a hegy is, A szerencse jön is, megy is, Gondok kése húsunkba vág, Képmutató lett a világ. Egész világ ellenségünk, Űzött tolvajokként élünk, Nem loptunk mi csak egy szöget, Jézus vérző tenyeréből. Isten, könyörülj meg nékünk, Ne szenvedjen tovább népünk, Megátkoztál, meg is vertél, Örök csavargóvá tettél.