Dsida, a felejthetetlen


Dsida Jenő 1907-ben született Szatmárnémetiben. Apja, Dsida Aladár, mérnökkari tiszt volt. Anyja Csengeri Tóth Margit. Szelíd, kedves fiatalember volt, pont mint édesapja.

Másodikos korában betegedik meg, betegség, mely szövődményei később fiatalkori halálát okozzák. Folyamatos betegségtudatban, haláltudatban él.

Tizenöt éves korában már ír. “Rendületlenül hiszek Istenben, és az emberben. Hiszek a nőben, a versben, a szépség és jóság missziójában.” Csupán tizenhat éves korában fedezi fel tehetségét Benedek Elek, az általa alapított ifjúsági lapban, a Cimborában jelennek meg első írásai.

1927-ben a Pásztortűz irodalmi lap szerkesztője lesz Reményik Sándorral, majd egy évvel később jelenik meg első kötete, a Leselkedő magány.

Irodalomnak szentelt élete nem tart sokáig. Csupán tizenegy hónappal halála előtt veszi feleségül élete szerelmét, Imbery Melindát, a beteljesedés és boldogság vágyában. Beteljesedés és halál jellemzi házasságukat. Élete utolsó négy hónapját kórházban tölti, de felesége iránti szeretete egyre csak erősödik.

Erős istenhit jellemezte életét, melynek utolsó pillanataiban búcsút vesz feleségétől, majd verset írna, de a toll kihullik kezéből.

Megírta saját sírversét, mely rövid, de sokatmondó.

„Megtettem mindent, amit megtehettem,

kinek tartoztam, mindent megfizettem.

Elengedem mindenki tartozását,

felejtsd el arcom romló földi mását.“

Felejtsük el arca romló földi mását, de őt ne!

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.