Miért olyan felháborító ez a festmény?!

A festmény neve Olympia, Édouard Manet festette 1863-ban, és korának az egyik legpolgárpukkasztóbb festményének számított. Mai szemmel viszont korántsem olyan egyértelmű, hogy miért is, hisz azóta már láttunk falra ragasztott banánokat vagy egyenesen hamisítványokat is, amik vérlázítóbbak, mint ez a 150 éves munka.


Édouard Manet - Olympia

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Olympia_(Manet)

Ha az olvasó első tippje az, hogy azért, mert ez egy meztelen nőt ábrázol, akkor hadd említsem meg, hogy a meztelen női test ábrázolása a 14-15. századi reneszánsz óta elfogadott, sőt a művészvilág által nagy tiszteletben tartott, mint például az Urbinói Venus c. festmény Tizianotól. Akkor miért is akkora a baj ezzel a képpel, hogy a korabeliek azt nyilatkozzák róla, hogy „ha a festmény nem lesz megsemmisítve, az csakis a felügyelők kitűnő munkájának köszönhető”? Ahhoz, hogy megértsük, miért keltett akkora felháborodást, vissza kell repülnünk az időben másfél évszázadot.


Tiziano - Urbinói Vénusz

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Urbin%C3%B3i_Venus

Manet teljes karrierje során egy provokatív, határokat feszegető festő volt, aki segített megteremteni az átmenetet a realizmus és az impresszionizmus között. Bár Manetnek nem ez volt az első közfelháborodást keltő festménye, hanem a Reggeli a szabadban, egyesek szerint az Olympia tekinthető az egyik első igazán modern festménynek.


Édouard Manet - Reggeli a szabadban

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Le_D%C3%A9jeuner_sur_l%27herbe

Ha összehasonlítjuk az Urbinói Vénusz és Olympia festményeket (az első ihlette az utóbbit, a festő bevallása szerint) rögtön észrevehető egy kontraszt, ami a színválasztást illeti. Míg Tiziano gazdag és meleg színekkel, egészségtől kicsattanó, pirospozsgás Vénuszt ábrázol bársonypárnákon, a háttérben alig látszó naplementével, addig Olympia sápadt és hideg, lehangoló színű beltérrel. Hozzátenném, hogy Olympia a kor szellemét tekintve túl sovány, akkoriban például Charles Baudelaire szerint a „soványság még a kövérségnél is szemérmetlenebb” volt. Az Olympia ábrázolása sem próbálja kijavítani testi adottságait: a szája kicsit merev, a mellbimbói szinte eltűnnek, a keze mocskosnak tűnik az árnyékolása miatt (legalábbis a kor újságírói szerint), és nem is a klasszikus árnyékolással van ábrázolva, ami kiemelné a görbületeit, hanem olyan, mintha egyöntetűen lenne megvilágítva, ami kilapítja az idomait.

A fekete macska, mint negatív ómen, és a sötét bőrű szolgálója ugyancsak hozzáadtak a közfelháborodáshoz, bár a mai napig vitatott a szerepük a festményben. Mivel a festmény 15 évvel a rabszolgaság megszüntetése után (Franciaországban) készült, a szolgáló megjelenítése mindenképp vita tárgyát képezte, és a mai napig sincs eldöntve, hogy a festő a kor rasszizmusa miatt, vagy azzal ellenkezve jelenítette meg a vásznon.

A legeslegnagyobb baj viszont maga Olympia volt. Ezt a nevet ugyanis akkoriban leginkább prostituáltak viselték Párizsban, és az ábrázolásában erre Manet rá is erősített. A virág a hajában, az ékszerek a kezén, a fülében és a nyakán a kor prostituáltjainak a jellemzője volt. A nézése is nagyon provokatív, ami megint gyökeresen eltér az eddigi nőideálnak tekintett Vénuszoktól, ugyanis a gyönyörű nőnek az erénye akkoriban (és egyesek szerint ma is) a szerénység és szégyenlősség volt. Olympia viszont egyenesen a megtekintő szemébe néz, bármilyen szerénységet félretéve, már-már konfrontálóan. Míg a Vénuszok testén az ember legeltetheti a szemét, addig Olympia úgy néz, mintha azt mondaná: „Hé! Mit nézel?”, amire ráerősít a korábban említett „nem hívogató” teste. Kezét az ágyékán nem „hívogatóan” tartja, mint Vénusz, hanem tagadóan, eltakarva azt. A beállítás meg a nézőt teszi a kliens helyébe, aki épp félbeszakítja a társalgását a szolgálójával, és meglepi a macskát.

Olympiát Vénuszként ábrázolni egyenlő volt valamilyen istenkáromlással. Még Émile Zola is, híres író és kritikus, először így jellemezte a képet: „Szerettél volna egy aktot festeni, és Olympiát választottad, az elsőt, amelyik szembejött.” Később viszont meglátta a zsenialitását. Mint a naturalizmus megteremtője, beleillett az ő meglátásába, és úgy nyilatkozott: „Amikor a művészek Vénuszokkal ajándékoznak meg minket, kijavítják a természetet, hazudnak. Édouard Manetben felötlött a kérdés, miért hazudni, miért ne mondjuk el inkább az igazat. Bevezette nekünk Olympiát, a mi időnk fille-jét (franc. lány, örömlány), akivel az utcasarkon találkozhatunk.” Ebben az idézetben rejlik leginkább a festmény újítása és úttörése. Újraértelmezte, hogy a művészetben hogyan viszonyulunk a női testhez, és hogy hogyan ábrázolhatjuk azt. A vénuszi női test idealizálása viszont a szépségideált, a szépség absztrakt fogalmát is magába foglalta, a szépség egyetemes abszolút fogalmát, amit ezáltal a kép által Manet újraértelmezett, és megvonta tőle a vélt felsőbbrendűségét. Nincsenek Vénuszok, csak Olympiák, és ők a gyönyörűség.

Manet a Vénusz-ideál deszakralizálásával, mint egy beteges provokatív prostituált, rárúgta az ajtót a kor romantikus festőire és betessékelte a modern/impresszionista festészetet, ahol a forma kibontakozhatott és úgy a célja, az alanya, tárgya, a módszere, egyszóval mindene megújulhatott.

1890-ben Claude Monet meggyőzte a francia államot, hogy vásárolja meg a festményt, és jelenleg a Musée d'Orsay-ben található, Párizsban.


Várady Csongor


Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Olympia_(Manet)

https://en.wikipedia.org/wiki/%C3%89douard_Manet

https://en.wikipedia.org/wiki/Le_D%C3%A9jeuner_sur_l%27herbe

https://hu.wikipedia.org/wiki/Urbin%C3%B3i_Venus

https://www.youtube.com/watch?v=bihBbqzL96Y

https://kultura.hu/edouard-manet-szinek/

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.