Nagyranőtt óriások

"A rómaiaknál a birodalom törekvései és alapeszméi szerint, a római polgárok jóléte és hatalma volt mindenek felett. A civilizáció végnapjaiban a császárok a saját városukat gyújtották fel, saját polgáraikat hányták kardélre. Később, a középkori egyház szabályai a felebaráti szereteten, a jótetteken és a bűntelen életen alapultak. Azonban a reformáció előestéjén a katolikus elöljárók igencsak széles bűnlajstrommal rendelkeztek..."

LizzyUppertown




Sokat hallották Önök, hogy a koronavírus-járvány megváltoztatja a világot, mivel ,,olyan mértékű pofont kapott a jóléti társadalom, amelyet évek múltán sem hever ki”. Véleményem szerint itt többről van szó. Érdemes a járvány okozta következmények mélyére ásni és felfedezni a valódi változást, azt a változást, amikor az emberiség történelme vesz új irányvonalat. Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni; lehet, hogy a 2020-as koronavírus-járvány egy jelentéktelen történelmi esemény lesz, de mindenesetre hajszálrepedéseket vélek felfedezni az eddigi, egyenletes, mondhatni passzív, jelenkori fejlődés gépezetén. Milyen pálfordulásokról beszélhetünk, amelyek valóban megváltoztatták az emberiség történelmét?

A ,,tudományosság” kedvéért, szeretnék az írott történelem keretei között maradni, elkerülve ezzel a filozófiai kicsapongásokat. Gondolok itt arra, például: ,,Mi lett volna, ha nem találjuk fel a kereket?”


Írott történelmünk egyik legfontosabb momentuma, a Római Birodalom és egyben a római civilizáció bukása. Itt megnevezhetünk egy dátumot (Kr. u. 476), de szerintem felesleges, mivel a római civilizáció egy sokéves, hosszú folyamat során vált semmivé. Örököltünk tőlük bizonyos dolgokat (pl. jogrendszer, költészet, filozófia stb.), viszont a civilizáció berendezkedése és, mai szóval, mentalitása eltűnt. Érdekes volt ez a Római Birodalom. Alapvetően tiszta fejlődést mutat: volt kezdetleges királyság, egy központosított elit kezében levő köztársaság és egy olykor kicsapongó, sokszor a saját maga hatása alá került császárság. Egy hatalomtól megrészegült óriásnak nevezném, mint Tolkien Thorinja, ki elveszti józan gondolkodását a sok arany láttán. Ilyen volt Róma, felrúgta az addig megszokott társadalmi normákat, egy majdhogynem dühöngő élvhajhászatba kezdett, mindezt egy jelszó alatt: ,,Róma, emberek és áruk szabad áramlása”. Az úgy nevezett szabad áramlás a birodalom vesztét okozta. A Pax Romana, avagy a római béke túl szép volt, hogy igaz legyen. A Római Birodalmat követve egy több évszázadon át tartó, zavaros időszak következett. Ebben az időszakban az emberiségnek egy elértéktelenedett korszakát figyelhetjük meg, amiből hiányzott a Robert M. Pirsig által oly sokszor emlegetett Minőség.


Egy földrajzi korlátok közé szorított - esetünkben a római -birodalom, meghatározza az emberek gondolkodását. Korlátokat, eszméket ad, amihez az emberek alkalmazkodnak. Ez egy jó dolog, ugyanis a korlátok és eszmék segítik a vállalkozó kedvű mestereket, kézműveseket, jólétet teremtenek, ami létrehozza a haladást; a művészet, a kultúra és a tudomány fejlődését. A római csillag letűnése után, egy korlátok és eszmék nélküli társadalomban, megjelent a káosz. Az emberek elszegényedtek, az épületek leomlottak, a kultúra iránti igény visszaesett az utolsók közé és megkezdődött a feledés. Azonban mégis, ez a korlátok és eszmék nélküli helyzet, a római civilizáció romjai teremtettek táptalajt a keresztény kultúra és civilizáció megszületésének és felemelkedésének, amely a mai társadalmunk alapjait képezi. Az akkori, eszmékre kiéhezett közvélemény keselyűként csapott le a keresztény eszmére és itta minden szavát. A keresztény, katolikus egyház berendezkedése idővel hasonlóságot kezdett mutatni a késői Római Birodalommal. Ismét egy új birodalom született (még ha ez nem is volt egységes), egy óriás, ami a saját maga hatása alá került. Fontos megfigyelnünk, hogy mind a Római Birodalom esetében, mind pedig a késő középkori, katolikus egyház uralta időszakban, volt egy szűk társadalmi réteg, aki különösen jól élt, az alacsonyabb osztályban lévők széles társadalmi rétegének kárára.


A következő fontos momentum, ami garantáltan megváltoztatta a történelem menetét, az a reneszánsz időszaka volt. Újra fény gyúlt az emberiség fejlődésének egén. A harácsoló elit kénytelen volt átengedni hatalmából egy tanult, gondolkodó polgárságnak. A városok megerősödése lehetővé tette a kultúra fejlődését, kialakult mai társadalmunk kidolgozatlan formája. A reformációnak köszönhetően megszűnt a katolicizmus egyeduralma és mindennek középpontjába került az ember. Nem tudhatjuk, így 500 év elteltével, hogy a belső megismerés sarkallta-e a nagy felfedezőket, hogy új, addig felfedezetlen területekre induljanak, vagy csak a korszerűbb technika tette mindezt lehetővé, mindenesetre ezeknek a felfedezőknek hála ,,kitárult a világunk”, amely további évszázadokon keresztül egyenletesen építkezett, fejlődött. Szép lassan egyenjogúságot kaptak az emberek, egyre fontosabb és fontosabb lett a közemberek életében a művészet és a tudomány, az egyeduralmak átalakultak köztársaságokká, vagy alkotmányon alapuló monarchiákká,a társadalmi szakadékokon hidak épültek. Ezt az újfajta berendezkedést, megkülönböztetve a római-, illetve a középkori katolikus civilizációtól, jobb szeretném ,,nyugati” civilizációnak nevezni, mely napjainkban is tart. Mára egy gyári munkás fia is lehet kemény munkával, világhíres hegedűművész, egy ,,istenhátamögötti” falucskában született földműves lány is lehet a világ egyik legbefolyásosabb üzletasszonya. Hozzáteszem persze, mindezt kemény munkával lehet elérni. Újra bebizonyította az emberiség, hogy többek vagyunk esztelenül öldöklő, ösztönösen cselekvő ,,intelligens állatoknál”. Sorsunk ennél sokkal több. Nagyobb dolgok elérésére vagyunk hivatottak. Nemcsak a materiális világunkra gondolok, hanem egyben szellemi magasabbrendűségre is.


Elérkeztünk a jelenkorig, de hová lett az a klasszikus fejlődési forma, amit a rómaiaknál vagy a középkori katolikus civilizációnál láthattunk? Az óriás, ami a saját maga hatása alá esik általában nem veszi észre, hogyha túllő a célon. Jóléti társadalmunk óriássá válása, még gyerekcipőben jár szerencsére. Azonban, ha szemügyre vesszük, a ,,nyugati” civilizáció úttörő helyszíneit (pl. a nyugat-európai nagyvárosokat, Amerika két partvidékén található urbanizált régióit, vagy a Távol- és Közel-Kelet nyugati berendezkedésű városait: Dubai, Szingapúr, stb.) azt figyelhetjük meg, hogy sokszor széles társadalmi rétegek húzzák a rövidebbet, egy szűkebb réteg javára. Ezek a rétegek mind-mind laza eszmerendszereket követnek, amelyeknek a legfőbb hasonlósága az általános szabályok felrúgása.


A rómaiaknál a birodalom törekvései és alapeszméi szerint, a római polgárok jóléte és hatalma volt mindenek felett. A civilizáció végnapjaiban a császárok a saját városukat gyújtották fel, saját polgáraikat hányták kardélre. Később, a középkori egyház szabályai a felebaráti szereteten, a jótetteken és a bűntelen életen alapultak. Azonban a reformáció előestéjén a katolikus elöljárók igencsak széles bűnlajstrommal rendelkeztek. A nyugati civilizációnk alapjai a jóléten kívül a jogrendszer nyújtotta egyenjogúságban keresendők. Társadalmunkban, ezek az szűk rétegek, amikbe beletartoznak kisebb-nagyobb csoportok, szervezetek, vagy csak egy internet által összefogott magányos közeg, előszeretettel fabrikálnak erkölcsi kérdéseket, mint például: a szélesebb társadalmi réteg egyenjogúnak tartja-e őket vagysem. Viszont, észrevételem szerint az egyenjogúságot minél többször emlegető csoportok azok, akik nem tartják a szélesebb társadalmi rétegeket, vagyis a többséget egyenrangúnak. Tényként kell emlegessem azt az észrevételt, hogy a társadalmi egyenlőség a nyugati társadalomban megvalósult, tehát az ezen irányba vívott harcok okafogyottak lettek. Mindezek mellett sok közösség van, akik fennhangon kardoskodnak az erkölcsi értékek mellett, de ugyebár ők csak egy erkölcsi értéket tisztelnek, tegyük fel a toleranciát. Azonban miért nem fogadják el a szélesebb réteg véleményét is? Mi történik a többi értékkel, például az alázattal? Társadalmunkat hosszútávon pedig sem a viták, sem a törvények nem képesek fenntartani, kizárólag az erkölcs képes erre.


Mint írásom elején is említettem, nem akarok találgatásokba bocsátkozni, csupán észrevételeimet vetettem papírra. Véleményem szerint a koronavírus járvány fog változásokat előidézni, de ha most nagymértékű változás áll be az emberiség történelmében, akkor az nem a járvány következménye. Nem szeretem az úgy nevezett ,,vészmadárkodást”, az optimizmust szeretem, inkább legyünk reménytelien boldogok, mint keserűen pesszimisták, hiszen a sorsot úgysem tudjuk megváltoztatni. Ahhoz túl kicsi porszem még az ember. A természetes fejlődés mindig egyensúlyra törekszik, tehát nem kell félnünk, hogy mit hoz a jövő. Viszont, hogy változni fog, az kijelenthető. A túl nagyra nőtt óriás nem él sokáig.

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.