Napfogyatkozás az erkélyről



A Nap minden nép életében központi szerepet töltött be az idők során, és folytatja ezt a jó szokását mind a mai napig. Az általa szállított fény és hő nélkül élet sem lenne a Földön. Nem csoda, hogy a történelem folyamán, ha nem végezte rendesen a munkáját, mondjuk napközben eltűnt, az emberek ezt égi jelnek vették. Hérodotosz feljegyzése szerint egy ilyen napfogyatkozás történt egy, a médek és lüdiaiak közötti csata közben is, ami miatt letették a fegyvert és békét kötöttek.


Napfogyatkozás akkor történik, ha a Hold a Nap és a Föld közé kerül. De ez nem minden hónapban következik be a Hold pályájának dőlése miatt (egyébként havonta szemügyre vehetnénk a jelenséget), csak amikor a pálya úgynevezett felszálló-, illetve leszálló csomópontjában van. Bár a Hold 400-szor kisebb a Napnál, 400-szor is távolabb van tőle, ezért láthatjuk azt, hogy a Hold teljesen eltakarja a Napot.


Erdély területéről 2021. június 10-én részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg, ami pont elég volt ahhoz, hogy megpillantsuk a Hold felszínének sziluettjét (a felvételen a „harapásnyom” nem szabályos görbe).


Érdekesség még, hogy sikerült megörökíteni napfoltokat és napfáklyákat is, amelyek olyan területek a Nap felszínén, ahol a hőmérséklet mágneses jelenség hatására kisebb, illetve nagyobb az átlagosnál. A képen baloldalt egy napfáklya, középtájt 4 nagyobb napfolt (átmérőjük akkora is lehet, mint a Föld átmérője), illetve jobbra lent egy napfáklya mellett egy napfolt is megfigyelhető.


Technikai adatok: A felvétel Marosvásárhelyről, egy tömbház erkélyéről készült egy 200/800 Newton típusú távcsővel, Sony a7 fényképezőgéppel, 1 darab 1/60 másodperces kép lett feldolgozva Photoshop segítségével.


Az eter@erted.ro e-mail címre pedig szeretettel várunk bármilyen természettudományos jelenséggel kapcsolatos fényképet.


Czimbalmos Szabolcs Attila