Négy év remény

„A vén Európa a vállunkra kell majd támaszkodjon, és mellettünk kell majd bicegjen ameddig csak bírja. Mekkora kolosszus lesz belőlünk!” (Thomas Jefferson)

Markó Balázs


Két héttel ezelőtt egy olyan elnökválasztást tartottak Amerikában, ami fontosabb volt számunkra a saját elnökválasztásunknál is. Addig, ameddig az Egyesült Államok a világ egyetlen szuperhatalma (és, ha megengedhetem magamnak, az egyetlen birodalma), addig érdemes figyelni, hogy mi történik az Újvilágban. Én több okból is nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul azt, hogy Joe Biden nagy előnnyel győzte le az eddigi elnököt. Ebben a cikkben csak néhányat szeretnék megemlíteni azokból a következményekből, amelyek minket közvetlenül érintenek. Túl hosszadalmas lenne belemenni abba, hogy mi fog történni az Egyesült Államok belpolitikájával (egészségügy, társadalombiztosítás, munkapiac, stb.), ezért itt csak arról lesz szó, hogy mi lesz azokkal a problémákkal, amelyek nagyon is érezhetően hatnak ránk is. Az egyik ilyen kérdés a globális felmelegedés, a másik pedig a külpolitika, illetve az amerikai demokrácia állapota (a kettő sajnos szorosan egybekapcsolódik).


Az ún. üvegházhatású gázkibocsátás az egyik legveszélyesebb externália (közgazdasági zsargonnal) ránk nézve. Az Amerikai Egyesült Államok a világ második legnagyobb kibocsátója (Kína után), a világ összkibocsátásának kb. 14%-ért felel (Global Carbon Project, 2018). Ha az Egyesült Államok nem kötelezi el magát egy jelentős csökkentés mellett, akkor semmi esélye nincs annak, hogy megállítsuk az egyre veszélyesebb globális felmelegedést. (Annak, aki nincs teljesen tisztában a klímaváltozással, itt van egy rövid magyarázó cikk: https://www.nationalgeographic.com/environment/global-warming/global-warming-overview/; és itt, a NASA oldalán több információt lehet találni a jelenlegi állapotokról: https://climate.nasa.gov/).


Ennek több oka is van: egyrészt az Egyesült Államok által kibocsátott üvegházhatású gázok már önmagukban hihetetlenül nagy mennyiséget tesznek ki, másrészt, ha Amerika nem egyezik meg más kibocsátó országokkal (itt főleg olyan országokról van szó, mint Kína, India, Oroszország, az EU tagállamai stb.), hogy visszafogja a gázkibocsátást, akkor a többi országnak sem éri meg csökkenteni. A fosszilis üzemanyagok egyelőre nagyon olcsók mindenféle más energiaforrásokhoz képest, és az Egyesült Államok versenytársai nem vállalnák, hogy hátrányba kerüljenek – hacsak nincs biztosítékuk arra, hogy az amerikaiak is csökkenteni fognak.


Ez a helyzet nagyon hasonlít a nukleáris deeszkalációra, ami a Hidegháború során ment végbe. A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak sikerült megegyezniük 1987-ben, hogy több fajtájú atomfegyvert is betiltanak (ez volt az INF egyezmény, amelyből Trump a tavaly kilépett). De van egy pár nagyon fontos különbség. Nukleáris fegyvereket bármikor lehet gyártani, ha hirtelen úgy dönt valamelyik elnök. Gazdaságokat viszont nem lehet hirtelen visszaállítani fosszilis üzemanyagokra, ha már átálltak valami másra – a gazdaság nem úgy működik, mint a hadsereg. Ha fokozatosan csökkentik gázkibocsátásukat a legnagyobb államok, és fokozatosan átállnak alternatív energiaforrásokra, akkor a piacok struktúrája alapjaiban megváltozik. Ráadásul, ha kötelezve lesznek a cégek, hogy a gázkibocsátást egy bizonyos szint alatt tartsák, akkor beindul az innováció az alternatív energiaforrások szektorában, ami jelentős költségmegtakarításhoz vezetne: egy idő után a nem fosszilis energiaforrások sokkal olcsóbbak lehetnek, és akkor magától is lecsökkenhet a gázkibocsátás.


Tévedés ne essék: a globális felmelegedés olyan veszélyt jelent számunkra, amilyen talán még soha nem volt az emberi történelem során. De ezzel azok az országok is tisztában vannak, amelyeket az előbb megemlítettem, és tettek is jelentős lépéseket a megoldás irányába: 2016-ban minden nagy kibocsátó ország aláírta a Párizsi Klímaegyezményt (többet róla itt: https://unfccc.int/process-and-meetings/the-paris-agreement/the-paris-agreement), az Egyesült Államok is. Akkor mi volt a probléma? Az, hogy a jelenlegi elnök kilépett ebből az egyezményből. Hogy miért? Mint legtöbb esetben, most sem lehet tudni pontosan, de Trump többször beszélt arról, hogy a klímaváltozás egy hazugság. Beszélt arról is, hogy nagyon szereti a természetet, és hogy természetvédőnek tartja magát, de beszédeiből ítélve nagy valószínűséggel nem tudja, hogy mi a különbség a természetvédelem és a globális felmelegedés között (itt van egy összefoglalója a kijelentéseinek a témával kapcsolatban: https://www.bbc.com/news/world-us-canada-51213003). Támadta a Klímaegyezmény hatékonyságát is, és azt állította, hogy az egyezmény „megvédi a szennyezőket” (ami egyáltalán nem igaz). Ezen kívül eltörölt több törvényt, amelyek a gyárak kibocsátásának csökkentését, illetve a gépkocsik üzemanyagfogyasztásának javítását célozták meg. Ezek már önmagukban hatalmas problémát jelentenek, és ha még négy év így telt volna el, akkor katasztrofálisak lehettek volna a következmények a Föld jövőjére nézve. Joe Biden ehhez képest egy határozottan „zöld” politikát akar követni (itt lehet olvasni a terveiről: https://www.investopedia.com/biden-s-plan-for-climate-change-5083643).


Ha egy amerikai elnökjelölt nem akar fellépni a klímaváltozás ellen, az önmagában eldönti, hogy megfelelő-e erre a tisztségre. Trump kiszavazása esélyt ad arra, hogy megfékezzük a globális felmelegedést, és ez talán fontosabb minden másnál. Mindenki számára nagyon fontos előrelépésről van szó, hiszen a megoldás sürgőssége és a veszély mérete nem kérdéses. De van egy másik gond is, ami az emberiség hosszú történelmének szempontjából nézve egyáltalán nem új: a „világrend” kérdése.


Amikor megválasztották Trumpot elnöknek 2016-ban, nem örültem, mert már akkor világos volt, hogy milyen ember. De ugyanakkor arra is gondoltam, hogy talán ez egy ébresztő lehet az amerikaiak számára, egy hideg zuhany, ami segít megérteni, hogy őrültség felkarolni a politikai korrektség különféle aberrációit – véleményem szerint ez a „kulturális” kérdés nagyon sokat nyomott a latban a megválasztásakor, sok más belpolitikai kérdés mellett, mint például, hogy a dezindusztrializáció áldozatainak problémáira nem talált megoldást az Obama-kormány, és Hillary Clinton sem ajánlott sokat. Az is aggasztó volt, hogy mennyi hazugságot süthetett el az elnöksége alatt. (Egy külön Wikipédia oldalt dedikáltak ennek: https://en.wikipedia.org/wiki/Veracity_of_statements_by_Donald_Trump). És a hihetetlenül agresszív, minden együttérzéstől mentes, vitriolos retorikája mindenképpen sokat ártott, világszinten is. Erről nagyon sokat lehetne írni, de most nem áll módomban, és véleményem szerint nem is ez a centrális probléma.


A fő probléma az elnök gátlástalansága. A választás hetén bebizonyosodott – és ez sajnos engem is meglepett – hogy semmilyen morális vagy etikai megfontolás nem tartja vissza attól, hogy kierőszakolja a győzelmet. Szerencsére nem volt szükség az etikára, mert Biden hatalmas előnnyel győzte le Trumpot, de ha szorosabb lett volna, ki tudja, hogyan alakulnak a dolgok. Még Nixon is titokban csinálta azt, amit csinált, és amikor kiderült, hogy mit tett, lemondott.


De nem a morálról van szó, hanem arról, hogy amennyiben Trump, hatalmát felhasználva, érvénytelenített volna több millió szavazatot, és elcsalta volna a választást, akkor az Egyesült Államok súlyos alkotmányos válságba kerül. Hogy miért? Egy ilyen húzás minden esetben az igazságszolgáltatáson múlt volna, több mint valószínű, hogy a Legfelső Bíróságon. A probléma az, hogy a szokásjogi rendszerben (az angolszász országok jogrendszere, a szokásjog, különbözik a miénktől) a törvényszékek ítélete – precedens formájában - kvázi törvényértékű, főleg ha a Legfelső Bíróság ítéletéről van szó (kicsit komplikáltabb a dolog, de ez a lényege). Ezért van az, hogy pl. az Amerikai Legfelső Bíróság Roe v. Wade ítélete (ami kijelentette indoklásában, hogy egy terhes nőnek joga van az abortuszhoz) rákényszerítette a szövetségi és az állami kormányokat arra, hogy eltöröljenek több abortusztörvényt.


Tehát ha a Legfelső Bíróság kisegítette volna az elnököt, akkor ez egy hosszú távú belpolitikai krízist teremtett volna az Egyesült Államokban. Egy ilyen ítélethez hozzájárulhatott volna az, hogy a Legfelső Bíróságban többségben vannak a „konzervatív” bírók, hármat a kilenc közül Trump nevezett ki, ráadásul volt már egy eset, amikor mondhatni a Legfelső Bíróság döntött el egy választást, 2000-ben (ami nagyszerű precedens lehetett volna egy ilyen ítélethez). Erről a lehetőségről volt szó, amikor az alkotmányos krízist emlegették a hírcsatornák Amerikában. Az Egyesült Államokban eddig mindig a régóta ismert, civilizált, demokratikus szabályok szerint működött a politika, a hatalomátadás mindig békés volt – mi történne, ha mostantól ez megváltozna? Egy ilyen belpolitikai krízis mindenkire nézve nagyon súlyos következményekkel járt volna. És persze az igazság az, hogy nem a választás az egyetlen alkalom, amikor Trump gátlástalansága nagy károkat tud okozni. Gondoljunk csak arra, hogy hányszor próbálta meg eltüntetni az ellene szóló bizonyítékokat, hányszor próbált elhallgattatni embereket, és hányszor próbálta kikerülni az igazságszolgáltatást a vádemelési eljárás (impeachment) előtt. Én egyáltalán nem gondolom, hogy polgárháborús helyzet van Amerikában (bár ezt is sokan emlegetik), viszont elég egy törvényes homályban zajló belharc a központban a demokraták és republikánusok között ahhoz, hogy az Egyesült Államok megszűnjön a „világ rendőrének” lenni. Tetszik, nem tetszik, ez katasztrófát jelentene a világ számára.


Egy apoláris világ, illetve egy olyan világ, ahol nem egy nyugati ország a vezető nagyhatalom, szörnyű következményekkel járna ránk nézve. Ezt egy külön cikkben ki fogom fejteni, mert véleményem szerint legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy nézne ki egy Amerika nélküli világ. Elég erről annyit mondani, hogy a jelenlegi béke, a „Pax Americana” biztosítja számunkra a stabilitást és azt, hogy nem kell egyfolytában a környékünkön levő hatalmak agressziójától félnünk (Oroszország, Törökország). Egy Trump által féllegálisan kicsikart győzelem pontosan ennek a lassú végét jelentette volna – arról nem is beszélve, hogy milyen „jó kapcsolatot” tartott fenn az amerikai elnök Putyinnal és más autokratákkal/diktátorokkal.


Tehát igen, örülhetünk annak, hogy Joe Biden győzött. Én csak a minket legközelebbről érintő kérdésekről beszéltem – kihagytam a kereskedelem és az amerikai protekcionizmus kérdését, és még sok érvet fel lehetne hozni. Meg kell állítanunk a globális felmelegedést, mert bolygónk elpusztításától már nem vagyunk túl messze, ha nem teszünk semmit – Joe Biden elnöksége reményt ad. És életben kell tartani az amerikai „kolosszust”, mert az biztosítja a békét számunkra – Joe Biden összehasonlíthatatlanul törvénytisztelőbb és civilizáltabb, mint Trump, ezért megvan a lehetősége visszaállítani az Egyesült Államok presztízsét világszinten (erre utal szinte minden nyugati államfő reakciója arra, hogy ő győzött). Véleményem szerint egy újabb esélyt kaptunk – de az, hogy kihasználjuk-e vagy sem, csak tőlünk függ. Nem hagyhatjuk, hogy a jövőnket mindig az amerikai választások döntsék el.

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.