Pintér Béla: BÁRKIBÁRMIKOR

Az online-színház egyetlen, de tagadhatatlan előnye, hogy a néző az éterhez, nem pedig térhez és időhöz van kötve. Nem kell Budapesten vagy Londonban lennie ahhoz, hogy az ottani társulatok előadásait megtekinthesse. Habár a videofelvétel sokat elvesz az élő-előadások élményéből, mégis több a semminél.


A napokban ezt a lehetőséget bárki kihasználhatta, hiszen közvetítették Pintér Béla BÁRKIBÁRMIKOR című felkavaró kamara-darabját, amelyben, a rendezővel együtt, mindössze öt színész játszik (Roszik Hella, Szamosi Zsófia, Csákányi Eszter, Pintér Béla, Friedenthal Zoltán).


A darab hordozza a rendező és író minden lényeges alkotói szimbólumát[1] és motívumát. Ugyanabban a konfliktusban egyszerre jelenít meg égető társadalmi kérdéseket és erkölcsi szempontból megoldhatatlan egzisztenciális határhelyzetek sorozatát. A műben a tér és az idő rétegei kavarognak, a színészek egyszerre több szerepet is játszanak, ezzel teljesen felbolygatva a néző felfogását (is) az őt körülvevő nOrMáLiS világról.



Az előadás első öt percében még minden tiszta és világos: egy kábítószeres szerelmespár pénzt tarhál, majd kényszerből lop egy járókelőtől. Mihelyt megszerzik a pénzt, rohannak az ÉLET-nek nevezett, dizájner drogot beszerezni. Az elnevezés nem tetszőleges, hiszen a mi kis megszokott ÉLET-ünk is könnyen vehet szürreális fordulatokat, ugyanakkor a két kábítószeres az ÉLET kegyetlenségével, kilátástalanságával és kaotikusságával találja szembe magát a trip során, ami (mint tudjuk) önmagában is néha „képtelenség”-nek tetszhet.


Az igazi bonyodalmak ott kezdődnek, amikor beadják maguknak a szert, mert egyszer csak „belekerülnek” a meglopott járókelő életébe, amiben mint szereplők és megfigyelők is részt vesznek. Kiderül számukra, hogy a megrabolt illetőt Árpádnak hívják, akinek az élete minden percét Krisztián nevezetű paralízises fia és kognitív képességeiben egyre gyengülő nyugdíjas anyja köti le.


A kis család éppen Krisztián és leendő felesége eljegyzési partijára készülődik, amikor egy rövid telefonbeszélgetéssel összeomlik a meghitt légkör, és egy olyan folyamat indul be, ahol a szereplők egymás ÉLET-ét teszik tönkre, és emberi meghasonlások és tragédiák sorozata követi egymást. Az ÉLET összes olyan velejárója is megjelenik, ami előidézheti ezen eseményeket: szerelem, vodka, banalitás.


A kábítószer által nyújtott élmény egy ponton a kibírhatatlanságig fokozódik, éppen ezért a két függőnek egy másik szerre, (nem véletlenül) REMÉNY-re van szüksége ahhoz, hogy kihúzza az ÉLET hatásának a végéig. A fiú kétségbeesésében túladagolja magát REMÉNNYEL és meghal. A lánynak szerencséje van, hiszen rögtön egy esküvőn találja magát, ahol Krisztián egészséges, mindenki boldog és az ifjú párt ünnepli; de ez a harmónikus jelenet sem tarthat örökké, mert a drog hatása folyamatosan csökken, és csak idő kérdése, hogy a lány mikor találja magát ismét a fizikai valóságban, ahol kilátástalan ÉLET-e és barátja utcán heverő teteme várja.


Források: [1] https://revizoronline.com/hu/cikk/5252/barkibarmikor-pinter-bela-es-tarsulata-atrium/


Vencz Balázs