top of page

Ronnie O’Sullivan

Ma, december 5-én ünnepeljük Ronnie O’Sullivan, hatszoros világbajnok és hétszeres UK Championship-, valamint Masters-győztes sznúkerjátékos 46. születésnapját. Sokak szerint ő a sportág legtehetségesebb játékosa, egy igazi showman, aki ugyanakkor nagy szerepet vállalt az évek során a sportág népszerűsítésében.

Benk Szilárd László

Mindössze 5 éves volt a fiatal Ronnie, amikor elkezdett sznúkerezni. Pályafutásának első mérföldköveit 10, majd 16 évesen érte el. 10 évesen lökte első 100 pont feletti breakjét, 16 évesen pedig profi játékos lett belőle. Karrierjét rögtön egy máig megdöntetlen rekorddal kezdte, hiszen az 1993-as világbajnokság felé vezető úton az első 38 profi mérkőzésén nem talált legyőzőre, aminek köszönhetően a világbajnokság főtáblájára kvalifikálta magát. A mai napig ő a második legfiatalabb játékos, akinek sikerült főtáblára jutnia. Mindezek ellenére a tornán rövidre sikerült a menetelése, mivel már az első körben kiesett. Ugyanebben az évben megnyerte első UK Championship-jét, 1995-ben pedig az első Masters-ét. [1]


Az igazi áttörést Ronnie számára a 2000-2001-es szezon hozta, hiszen ebben az évben megnyerte a világbajnokságot, a döntőben a mára már négyszeres világbajnokot, John Higginst legyőzve. 2001-ben ismét megnyerte a UK Championshipet és a 2002-2003-as szezont már a világranglista éléről indította. Ebben az évben hiába nyert meg több tornát is, köztük az ír és a skót Masterst Higgins ellen, valamint az European Open-t Hendry ellen, a világbajnokság csalódással zárult a Rakétának becézett O’Sullivan számára, ugyanis már az első körben kiesett, aminek következében a világranglistán is visszacsúszott a harmadik helyre. A 2004-es vb-n azonban visszanyerte formáját és sikerült Graeme Dott ellen diadalmaskodnia. Amire viszont a legbüszkébb lehetett e torna során, az az elődöntőben vívott csatája egyik legfőbb riválisa, Stephen Hendry, hétszeres világbajnok ellen, amelyen 18-4 arányban kiütéses győzelmet aratott felette. A következő két évadra visszakerült a világranglista élére.


A 2006-os UK Championship igen emlékezetes marad számára és a sportág kedvelői számára egyaránt, viszont nem sportteljesítménye, hanem sportszerűtlensége miatt. A negyeddöntőben régi riválisával, Hendryvel találkozott, akivel ez alkalommal is kiélezett csatát vívtak, de O’Sullivan egyszer csak elhibázott egy simának tűnő lökést, majd kezet fogott ellenfelével és a bíróval, és elhagyta a mérkőzés helyszínét. E cselekedete miatt pénzbírsággal és pontlevonással sújtották. 2007-ben közel 3 év után sikerült ismét pontszerző tornát nyernie, hiszen győzni tudott a UK Championship-en, majd harmadik világbajnoki címét is elhódította.


O’Sullivan a 2012-es világbajnokságon megszerezte negyedik bajnoki címét, amit az ezt követő idényben, 2013-ban meg is tudott védeni, így ötödjére is felálhatott a dobogó legfelső fokára. Utolsó világbajnoki elismerését 2020-ban szerezte, amikor a döntőben 18-8-ra győzte le Kyren Wilsont.


[1] A világbajnokság mellett, amelyet minden évben megrendeznek és a sportág legrangosabb eseményének számít, a UK Championship és a Masters a soron következő legfontosabb tornák. Ez a 3 legnagyobb presztízzsel bíró verseny, ezért a három nagynak is szokták őket nevezni (Triple Crown). Mindössze tíz játékos van, akinek sikerült eddig legalább egyszer megnyernie mindhárom elismerést: Stephen Hendry, Ronnie O'Sullivan, John Higgins, Steve Davis, Mark Williams, Alex Higgins, Terry Griffiths, Neil Robertson, Mark Selby és Shaun Murphy.

bottom of page