Andy Warhol meghatározó figurája volt a hatvanas - hetvenes évek pop és alternatív kultúrájának, aktívan részt vett New York kulturális életében, készített filmeket, alkotásai pedig mind a mai napig ismertek. Érdekes módon első festményei, amelyek neves kiállításra kerültek, egy leves konzervről készültek.
Pilbáth Kincső
Warhol 1928. augusztus 6-án született, Andrew Warhola néven, tehetsége a rajzolásban pedig már gyerekkorában megmutatkozott. Fiatalkora nem volt felhőtlen, egy vírus miatt ugyanis hosszú időre ágyba kényszerült, különös megjelenése is egy betegség következménye: nyolc éves korában bőre veszíteni kezdett a pigmentekből, ez okozta „fehér megjelenését”.
Egyike volt azon művészeknek, akik nyíltan felvállalták homoszexualitásukat. Ezt munkáiban is hangsúlyozta: megjelenítette a meleg szubkultúra elemeit, de a szexuális vágyat is többször kifejezte. Készített például filmeket az orális szexről, de a közösülésről is.
Andy Warhol illusztrációja
Édesapja 1942-ben halt meg, utolsó kívánsága pedig az volt, hogy Andy főiskolára járjon, így beiratkozott a Carnegie Institute-ba, azzal a céllal, hogy kereskedelmi művész lesz. A nyári szünetekben kirakatrendezőként dolgozott, ami közelebb hozta a divat világához, és elindította benne a vágyat, hogy illusztrátor legyen.
Miután lediplomázott, 1949-ben New Yorkba költözött, ekkor változtatta meg születési nevét. Kezdetben még csak cipőreklámokat készített, kirakatokat rendezett be, és lapoknak dolgozott. Művészi karrierje lassan beindult, miután olyan lapoktól kapott megbízásokat, mint a Glamour, vagy a Vogue. A pontozott vonalakból felépülő rajzai sokak érdeklődését felkeltették. Az 1950-es években számos lemezborítót, könyvet, divatreklámot illusztrált. Első önálló kiállítása 1952-ben volt a Hugo Gallery-ben.
Vogue (1951)
Az 1960-as években a képzőművészetek felé hajlott, kezdetben képregényekből készített festménysorozatot. Munkái kirakat-dekorációként jelentek meg, de egyetlen nagyobb galéria sem fogadta el őket.
Andy Warhol dekorációja az 57. utcai Bonwit Teller áruházban (1961)
Hiába volt New York egyik legkeresettebb kirakatrendezője, hiába jelentek meg munkái híres magazinokban, a festészet terén feljebb akart jutni. Aztán 1961-ben a Campbell-leves hozott változást az életében. A történet szerint éppen egyik barátjával, Muriel Latow dekoratőrrel beszélt arról, hogy vajon mi hozna még nagyobb sikert. „Valami olyan kell, amit majdnem mindenki felismer. Valami, amit minden nap látsz. Valami, mint a Campbell’s konzervlevesek” – mondta Latow, és ekkor Warhol ihletet kapott. Elhatározta, hogy a konzerveket fogja megfesteni, mindenik ízűt külön – külön. Elmondása szerint 20 évig minden nap ugyan azt a konzervet ette, a monotonitás nem volt újdonság számára. Így volt elég türelme ahhoz, hogy mechanikus pontossággal lefessen 32 különböző ízű konzervet, csak az ízt jelölő feliratot változtatva.
Ezek a festmények már nagy hírnevű kiállításokra jutottak el, 1962-ben először a Los Angeles-i Ferus Galéria állította ki őket, az eseményről pedig olyan magazinok adtak hírt, mint a Time vagy a Life. A 32 képből álló sorozatot napjainkban a New York-i Museum of Modern Artban lehet megtekinteni. Ezután sokszorosított képeket alkotott, híressé vált a Marilyn Monroe-ról készült négy portréja vagy az Elvis Presley-ről készült 22 részes sorozata.
Warhol 1963-tól a filmes világba vándorolt. Ezen művei is sajátságos stílusról árulkodtak, hétköznapi cselekedeteket mutattak be. Első filmjének, a Sleep-nek barátja, John Giorno volt az egyetlen szereplője, a filmben pedig nem csinál egyebet, csak alszik, 5 óra 20 percen keresztül. Az alkotás premierjén kilenc ember volt jelen, ebből ketten már az első órában távoztak. De készült film az Empire State Buildingről is, ebben szintén nem történik sok, csak az épületet látjuk 8 órán keresztül. 1964-ben pedig kiadott egy Blow Job című filmet is, amelyben végig egy férfi arcát látjuk, miközben éppen kielégítik orálisan.
„Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Csak idő kérdése. Mindig lehet látni embereket, akik folyton az ablakból bámészkodnak. És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egy módja.”
A hatvanas években még menedzserként is kipróbálta magát. 1965-ben a The Velvet Underground rockzenekart vette szárnyai alá, neve nagy sikert hozott a bandának. Ő tervezte a zenekar 1967-es, első nagylemezének banánlogós borítóját. A lemezen közreműködő német énekesnőt, Nicot is Warhol ajánlotta. A lemez a maga idejében nem örvendett nagy sikereknek, később azonban a történelem egyik legbefolyásosabb nagylemeze lett. A Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján a tizenharmadik helyre sorolta, a zenekart pedig a tizenkilencedik legjobbnak nyilvánította.
Nem sokkal ezután, 1968-ban egyik filmjének szereplője, Valeriene Solanis rálőtt a művészre. Súlyosan megsebesült, az orvosok csupán 50 %-ra becsülték a túlélési esélyeit, de felépült, és folytatta az alkotást. Elindított egy Interjú nevű magazint, ezzel bekerült a hírességek körébe. Ebből az időszakból származik híres mondása, miszerint „a jövőben mindenki híres lesz egy negyedórára.”
Andy Warhol 1987. február 22-én halt meg egy epeműtét komplikációjának következménye miatt. A család ezután beperelte a kórházat a beteg elhanyagolása miatt, de mint kiderült, nem a komplikációba halt bele, évek óta küszködött epe problémákkal, és a kezelést is késleltette, mivel beteges gyerekkora miatt mindig tartott a korházaktól. Holttestét szülei mellé, Pittsburgh-be temették.
Források: