Születésem előtt egy évvel ítélték halálra utódaimat: A jövő század lesz a végső, kipusztulnak az emberek – mögéjük kapdosni is késő. Majd feladatot kaptam: Zabáljatok! Élvezzetek! Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét. A pusztuló idő szele port fúj belőle. Unokátok nem tud mit kezdeni vele.
Egy pillanatig megláttam távolban a reményt, mely rügyezni látszodt: Hol van a szerelem s a szépség? Hol hagytátok az irodalmat, társalgást, könyvtárt és lugast? De mégsem. Felébredtem: Mind haldokolnak vagy meghaltak.
Mit kell tennem, mégis, hogy jó legyen? Reménytelen emberként csupán magamba fordulva élhetek: Le télen az Amazonászra luxusban, míg csak van vize, nyáron Báliba, Saint Tropez-be (nem tarthat vissza senki se), S ha nincs reá mód? s ha nincs reá mód, üljetek le a TV-hez olcsóbb utakra, hallgassatok rossz zenét, filmet, mely nem hatol le a tudatba,
Majd utolsó döfésként, azzal is fel kell hagynom, ami ezen bár változtatni tudna, ha lenne miért: a politikát se hagyjátok üres locsogásnál alább, s jegyezzétek meg a reklámot, az áruk sírfeliratát.
Faludy György: A jövő század lesz a végső. (Budapest, 1997)
A sorokat olvasva megdöbbentő volt számomra az aktualitása. Nem is szeretnék ennél bővebben véleményt formálni az írásról, hiszen magukért beszélnek a szavak. Faludy György Budapesten született zsidó polgári családban, 1910-ben. Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író volt. 2006 szeptemberében távozott közülünk.
Olcsvári Péter