Szükség van-e egy külön magyar pártra Romániában?

“Egy párt vagy egy szervezet csak váz, és az emberek töltik ki tartalommal. Mondhatom úgy is, hogy a váz lehet jó attól, hogy nincs minden rendben azzal, ami benne van.”


Markó Balázs



Most, amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapításának harminc éves évfordulóját ünnepli, nagyon fontos feltenni és megtárgyalni olyan kérdéseket, amelyek meghatározhatják az erdélyi magyar kisebbség intézményi és társadalmi jövőjét. Az utóbbi években érezhetően megnőtt azok száma, akik nem hisznek abban (különféle okokból), hogy az RMDSZ hasznos szerepet tölt be Románia és a magyar közösség szempontjából. Nyilvánvaló az is, hogy egy új korszak küszöbén vagyunk, amelyet nagy vonalakban a „romániai forradalmi lendület” eltűnése és a Z generáció erősödése a közszférában (meg, persze, rengeteg más jelenség, mint a többpólusú világrend kialakulása vagy a vagyoni egyenlőtlenségek rohamos növekedése) jellemez. Ennek a korszaknak az elején minden politikai szervezetnek vagy pártnak át kell gondolnia alapvető céljait, illetve válaszait az új kihívásokra. Ez egy nagyon hosszú folyamat, rengeteg energiát, vitakészséget, nyitottságot igényel, és az annyira triviális kérdésekről is kell beszélni, mint hogy van-e értelme a szervezet létezésének, mert máskülönben a bizonytalanság az alapokat ingathatja meg.


És ez egyáltalán nem egy egyértelmű vita, sok érv szól az RMDSZ (vagyis a mostani magyar politikai alakulat) megmaradása mellett, és vannak érvek egy új struktúra kigondolása mellett is. Megpróbálok felsorolni és röviden mérlegelni minden fontosabb érvet, amelyeket fel szoktak hozni egy külön magyar politikai szervezet vagy párt ellen, de hangsúlyozom, hogy ebben a kérdésben mindenképpen kiterjedtebb vitára lenne szükség. Nem fogom felhozni az RMDSZ eddigi sikereit, nem beszélek a történelmi eseményekről (pedig azokról is sokkal többet kellene, mert úgy tűnik, hogy sokan felejtenek), és nagyon radikálisan azt feltételezem, hogy a múlt nem befolyásolja a jövő alakulását. Írásomban egyébként felváltva használom a párt vagy politikai alakulat, politikai szervezet meghatározást, mert az RMDSZ nem tekinti magát ugyan politikai pártnak, hanem érdekvédelmi szervezetnek, nincs is a pártokra általában jellemző doktrinája, de a parlamentben természetesen úgy viselkedik, mint egy párt.


Az egyik leggyakrabban hallott érv, hogy a kisebbségi probléma megoldódott Romániában, vagy hogy annyira jelentéktelenné vált, hogy most már nincs szükség egy külön magyar pártra. Erre általában azt is fel szokták hozni, hogy valaki „soha nem hallotta azt, hogy »bozgor«”, vagy „soha nem diszkriminálták azért, mert magyar”.  Az egyszerű válasz az, hogy az anekdotális bizonyíték nem bizonyíték egy általános kérdésben. Viszont egy másik, fontosabb oka annak, hogy ez az érv nem állja meg a helyét az, hogy egyelőre senki se tudja, hogy mi a „megoldás”. Szükség van-e autonómiára Székelyföldön? Ha igen, milyen mértékben? Milyen reformokra van szüksége a magyar közoktatásnak? A nyelvhasználati jogokat hogyan kellene kiterjeszteni? És akkor nem is beszéltünk még az olyan konkrét problémákról, mint a vásárhelyi katolikus iskola vagy a MOGYE ügye. Ezekre megoldást találni és eredményeket elérni egy olyan szervezettel lehet igazán, amely célzottan a kisebbség ügyeivel foglalkozik. Ha cinikusak vagyunk, úgy is fogalmazhatunk, hogy nem várhatjuk el, hogy a román pártok megfelelően átlássák és megértsék a magyar kisebbség ügyeit.


Egy másik gyakori érv az, hogy vannak fontosabb problémák is az országban, amelyek felülírják a magyar kisebbség bajait ˗ főleg arra hivatkozva jön elő ez az érv, hogy ma már a magyarság nincsen létében fenyegetve Romániában úgy, mint ’89 előtt vagy a ’90-es években. Ez valóban egy nagyon lényeges probléma. Az emberek a szavazatukkal nemcsak egy bizonyos kisebbségi politika mellett teszik le a voksukat, hanem a gazdaságpolitika és a szociálpolitika jövőjéről is dönteni szeretnének. És ha fontosabb a munkaerőpiac alakulása annál, hogy a gyerekünk differenciált tantervvel tanulhassa a románt (ami teljesen érthető, mert a gyereknek ennie is kell valamilyen pénzből, mielőtt bemegy az iskolába), akkor mi a teendő?


Erre a kérdésre mindenképpen egy részletes tervvel kell előjönnie a magyar politikai vezetésnek, mert a konkrét szakpolitikai problémákkal kapcsolatban állást kell foglalni – vagy kitalálni egy alternatív megoldást. Nem lehetetlen ezt a dilemmát feloldani, lehetne például konzultációkat szervezni, vagy a frakción belül a szavazóbázis véleménye szerint felosztani a szavazatokat, de ez a kérdés önmagában sokkal több vitát érdemelne. Ha nincs megválaszolva, ezen a kérdésen állhat vagy bukhat minden a nem is olyan távoli jövőben.


Ugyanilyen gyakran van szó arról is, hogy a magyar politikai vezetés korrupt, gyenge, és nem tud már megoldásokat ajánlani, tehát új módszereken kell gondolkodnunk. Azt mondtam, hogy nem fogok a múlt eseményeiről beszélni, és konkrét dolgokat sem fogok felhozni. Egyet is értek azzal, hogy sok probléma van, amit a magyar közéleti vezetők elhanyagoltak, sőt, egyes esetekben a korrupció vádja sem tűnik alaptalannak. De nem is kell konkrét esetekről beszélni, mert a jelenlegi bajokból nem következik az, hogy a struktúra maga rossz. Egy párt vagy egy szervezet csak váz, és az emberek töltik ki tartalommal. Mondhatom úgy is, hogy a váz lehet jó attól, hogy nincs minden rendben azzal, ami benne van. Azért pedig mindannyian felelősek vagyunk, hogy kik irányítanak, még akkor is, ha kényelmesebb azt gondolni, hogy tehetetlenek vagyunk. Nem gondolom, hogy szükség lenne gyökeres elitváltásra, de ha nem kezelik a jelenlegi problémákat, az egyetlen megoldást csak nagyon mélyremenő változtatások jelenthetik hosszú távon.


Egy független etnikai parlamenti párt létezése egyáltalán nem precedens nélküli a világtörténelemben, sőt, rengeteg esetben sokkal radikálisabb megoldások is léteznek a kisebbségi jogok érvényesítésére. Bulgáriában van egy nagyon erős török párt (a DPS), amely a maga 9%-ával többször volt kormányon. Ne is beszéljünk Spanyolországról, ahol a parlamentben számtalan kisebbségi párt van, sőt, az ország is inkább autonóm (változó mértékben) régiókból áll. Felhozhatjuk Oroszországot is, ahol ugyanúgy több autonóm tartomány működik, különféle rendszerekkel. Dél-Tirolról ne is beszéljünk.


A domináns nyugati országok esetében ellenben nagyon különbözik a helyzet – viszont nyugaton másak az állami körülmények is. Németország is máshogyan kezeli az etnikai ügyeit, de ne felejtsük el, hogy Németország szövetségi köztársaság. Franciaország híres arról, hogy egységes nemzetállam, és nem ismer el kisebbségeket (ami egyáltalán nem helyes, persze), de aki összehasonlítja a francia társadalmat és történelmet a románnal, az olvasson el még egy pár történelemkönyvet. Az Egyesült Királyság annyira különbözik, hogy kár hasonlítgatni Romániával. Az Egyesült Államok még nagyon fiatal, a társadalma ugyanúgy, és az alapjai is teljesen másak. Ezt azért is fontos átgondolni, mert sok szempontból Románia (és ebbe a gyűjtőnévbe, tévedés ne essék, mi is beletartozunk) ezeknek a nyugati országoknak a véleményére támaszkodik kisebbségi kérdésekben. Nem kell más példákat követnünk feltétlenül, de ha mégis azt szeretnénk, akkor biztosra vehetjük, hogy nem vagyunk egyedül.


Végső soron nekünk kell kitalálnunk, hogy mit szeretnénk, mi tenne boldoggá, mi jelent elégséges megoldást, hogyan éreznénk jól magunkat. És az, hogy szükség van-e továbbra is egy független magyar politikai alakulatra Romániában csak a legelső, legbanálisabb kérdés. Véleményem szerint a válasz egy határozott igen. De ezen túl még nagyon sok dolgunk van. Kezdhetnénk rögtön azzal, hogy vitázunk, elmondjuk a véleményünket, válaszolunk mások érveire, és elismerjük, ha nincs igazunk, annak érdekében, hogy haladjunk. Baby steps, ahogy mondanák az angolok.

Főtámogató:

© 2020 Éter - Érted.