Az Éter-szerkesztőség EB-álomcsapata

Az Éter sport rovata úgy döntött, hogy a tornát követően összeállítja saját álomcsapatát, egy jól meghatározott, mégis egyszerű szabályrendszer szerint. (...) Lássuk is, hogy mi sült ki belőle!

Magyari Mátyás


Rendkívül mozgalmas hónapon vagyunk túl. 142 gól, 51 mérkőzés, 24 csapat, 11 helyszín, 2 önkéntesként tevékenykedő sport rovatos, de csak 1 EB és csak 1 győztes – a számok helyettünk beszélnek. A július 11-i döntővel véget ért a tavalyról – a koronavírus-járvány miatt – idénre halasztott labdarúgó-Európa-bajnokság, amely végül Olaszország győzelmével zárult. Az olasz csapat a döntőben a hazai pályán játszó Anglián kerekedett felül, tizenegyesrúgásokat követően – de ezt már vélhetően mindenki tudja.


Az Éter sport rovata úgy döntött, hogy a tornát követően összeállítja saját álomcsapatát, egy jól meghatározott, mégis egyszerű szabályrendszer szerint. A rovat minden tagja elkészített egy-egy listát az Európa-bajnokságon szerintük legjobban teljesítő 10 kapusról, jobbhátvédről, illetve balhátvédről, valamint 20 középhátvédről, középpályásról, szélsőről és csatárról. A kialakult listákon szereplő játékosok pontokat kaptak – a lista első helyén végző játékos annyit, ahány elemből az adott lista állt (tehát tízet vagy húszat), a lista második helyén végző játékos eggyel kevesebbet, a harmadik helyezett megint eggyel kevesebbet és így tovább. Miután egyesével pontoztuk a rovat tagjainak listáit, összesítettük az eredményeket. Az álomcsapatunkba az egyes pozíciók összesített rangsorainak élén végző egy vagy két játékos került be. Lássuk is, hogy mi sült ki belőle!


Az alábbiakban leírtaknak némi szubjektív töltete is lehet, ezek a cikkíró véleményét tükrözik és nem feltétlenül egyeznek a rovat összes tagjának véleményével.


A kapus

Álomtizenegyünk hálóőre a svájci Yann Sommer, aki – annak ellenére, hogy olasz poszttársa, Gianluigi Donnarumma, a megnyert fináléban igazi vezére volt hazája nemzeti csapatának – a teljes Európa-bajnokságot tekintve a legkiemelkedőbb kapusteljesítményt nyújtotta. Bár vitathatatlan, hogy a labda viszonylag sokszor kötött ki a hálójában, bizonyos, hogy Sommer nélkül a svájciak még számtalanszor kapituláltak volna. A Borussia Mönchengladbach játékosa sokszor parádés védésekkel mentette meg csapatát a góltól, óriási szerepet vállalt a franciák legyőzéséből a nyolcaddöntőben – és nem csak azzal, hogy kivédte Kylian Mbappé mindent eldöntő tizenegyesét – és rengeteget tett a spanyolok elleni negyeddöntő büntetőpárbajra mentéséért is, amely során szintén hárított egy lövést. A kieséses szakaszbeli magas színvonalú teljesítménye mellett a csoportkörben is jól végezte a dolgát, a svájciak által bekapott gólok közül egyik sem az ő lelkén szárad. Álomcsapatunk cserepadjára a már említett Donnarumma ülhet le, aki, bár túl sok védeni valója nem volt a tornán, a legfontosabb pillanatban mégis védeni tudott, mellette pedig a dán Kasper Schmeichel is helyet kap, aki amellett, hogy folyamatosan kiegyensúlyozottságról tett tanúbizonyságot, az angolok elleni elődöntőben klasszisát is megcsillogtatta.


A jobbhátvéd

Talán nem meglepő, hogy jobbhátvédünk, Kyle Walker személyében, a keretében legtöbb jobbhátvédet számláló angol válogatottból érkezik. A Manchester City labdarúgója a torna előrehaladtával fokozatosan nyújtott egyre jobb teljesítményt. A háromoroszlánosok első, horvátok elleni találkozóján még több hiba tarkította játékát, a következő mérkőzésre ki is került a kezdőcsapatból, ám a csoportkör utolsó párharcának első másodpercétől a döntőben elhangzó – csapata számára vereséget jelentő – hármas sípszóig folyamatosan a pályán volt és egyre ritkábban hibázott. Olyannyira, hogy a londoni fináléban csapata egyik – ha nem a – legjobbja volt, rendkívüli hatékonysággal hatástalanította az olasz balszárny folyamatos próbálkozásait. Az angol csapat talán két legfontosabb mérkőzésén – a németek elleni nyolcaddöntőben és az olaszok elleni döntőben – egy három belsővédős rendszer jobb oldali tagjaként aktivált, feladatát – főként védekezésben – úgy ebben a pozícióban, mint a jobbhátvéd posztján kellő hatékonysággal ellátta. Cseréje a csapatunkban a Walkerhez hasonló jelzőkkel illethető Giovanni Di Lorenzo, aki úgy lett az olasz válogatott alapembere a torna során, hogy az első találkozón be kellett ugrania a megsérülő Alessandro Florenzit helyettesíteni és annyira jól teljesített, hogy a teljes kieséses szakaszt végig a pályán töltötte.


A középhátvédek

Öreg róka nem vén róka, de még mennyire nem! Belsővédő-párosunkat az olasz válogatott két rutinos labdarúgója, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini alkotja. Bonucci egy Wales elleni, téttel már nem igazán bíró második félidő kivételével végig a pályán töltötte a tornát. Részese volt a taljánok három kapott gól nélküli mérkőzésének a csoportkörben, a kieséses szakaszban pedig igazi vezérként irányította hátulról a Squadra Azzurrát. Álomcsapatba kerülésének esélyeit nem csorbította döntőben szerzett egyenlítő gólja, amely végül a mérkőzés fordulópontjának bizonyult. Mindemellett a spanyolok elleni elődöntőben és az angolok elleni fináléban is hatalmas magabiztossággal értékesítette saját maga büntetőjét. Chiellini, az olasz válogatott csapatkapitánya a Svájc elleni csoporttalálkozón megsérült, de szerencsére csupán az utolsó csoportmérkőzést és a nyolcaddöntőt kellett kihagynia. Hiányában Bonucci viselte a csapatkapitányi karszalagot és töltötte be a vezér szerepét, ám az olaszok hatalmasat nyertek azáltal, hogy Chiellini a negyeddöntőre felépült és a végjátékban két ilyen egyéniséget tudhattak védelmük soraiban, akik az ellenfelek hatástalanítása mellett a támadások építésében is igen aktívan részt vettek. A két tapasztalt védőjátékos tökéletesen kiegészíti egymást a pályán – lévén, hogy hosszú ideje egymás partnerei az olasz válogatott védelmében és ugyanabban a klubcsapatban is játszanak – és ez az Európa-bajnokságon sem történt másképp, éppen ezért talán az álomcsapat is csak úgy lesz tökéletes, ha ők ketten egymás oldalán állnak a védelemben. Cseréik a sokáig sérült, de felépülése után igen lendületesen visszatérő és a kapura is gyakran veszélyes Harry Maguire, valamint az angol válogatott öt kapott gól nélküli meccséből oroszlánrészt vállaló John Stones.


A balhátvéd

Álomcsapatunk bal oldali védője az Európa-bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje, Leonardo Spinazzola. Az AS Roma későn érő, 28 éves hátvédje talán mindenkiben az egyik legjobb benyomást keltette a teljes kontinenstornán. Szinte hibátlan védőmunkája mellett folyamatosan segítette a támadásokat is, mindig megjátszható volt a bal szélen, pontos beadásai és esetenként erős lövései következtében folyamatosan veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Az osztrákok elleni nyolcaddöntőben az ő passzát követően született meg Federico Chiesa gólja. A következő, belgákkal szembeni mérkőzésen – miközben talán egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a tornán – súlyos sérülést szenvedett és többet nem léphetett pályára az Európa-bajnokságon. Helyettese, Emerson Palmieri nem vallott szégyent, sőt, ám bizonyára mindannyian sajnáljuk, hogy nem gyönyörködhettünk a legfontosabb találkozókon is Spinazzola játékában. Cseréje az álomcsapat kialakításának szabályai szerint a védekezésben és támadásban ugyanúgy egyaránt kiemelkedőt nyújtó, három gólpasszt is kiosztó, a döntőben pedig vezetést szerző Luke Shaw, ám hadd említsem meg Joakim Mæhle nevét is, aki két góllal és egy gólpasszal járult hozzá Dánia meneteléséhez és vált a torna másik nagy felfedezettjévé. Ilyen káprázatos teljesítmények mellett a balhátvéd kiválasztása bizonyult talán a legnehezebb feladatnak.


A jobbszélső

Federico Chiesa, a csodacseréből lett alapember ficánkol álomcsapatunk jobb oldalán. Bár sokan talán őt várták az olasz válogatott kezdőcsapatába az Európa-bajnokságot megelőzően, Roberto Mancini az első mérkőzéseken folyamatosan Domenico Berardinak szavazott bizalmat. Chiesa ezeken a találkozókon csak csereként állt be, így pedig nem maradt sok ideje letenni a névjegyét az asztalra. Aztán jött az osztrákok elleni nyolcaddöntő. A szokásos felállás: Berardi kezdett. Bár küzdött becsülettel, sem ő, sem más nem tudta feltörni Hintereggerék szervezett védelmét. A rendes játékidőben nem született gól, jöhetett a hosszabbítás. Chiesa csak néhány perce érkezett Berardi helyére. Aztán a semmiből egy óriási labdát kapott Spinazzolától, egy finom csellel megetette védőjét, majd a kapu üres oldalába bombázott. Chiesa ezzel bejátszotta magát a kezdőcsapatba. Veszélyes játéka mellett egy spanyolok elleni elődöntőben szerzett – újabb hatalmas – góllal is meghálálta ezt a lehetőséget. Teljesítménye folytán nem csak az Éter, hanem az UEFA hivatalos álomcsapatában is helyet kapott. Cseréje a, bár nem kifejezetten ezen a poszton játszó, de a pontozás alapján egyik legjobban teljesítő támadó szellemű játékos, a belga Kevin de Bruyne, akinek 1 gól és 2 gólpassz fűződik a nevéhez ezen a tornán.


A középpályások

A középpálya közepén némileg megtörik álomcsapatunkban az olasz dominancia, hiszen Jorginho mellett az angol Declan Rice biztosítja a stabilitást az együttesben. Rice az utóbbi időszakban az angol válogatott egyik alapemberévé nőtte ki magát és ez ezen a tornán is meglátszott. Bár játéka közel sem a leglátványosabb, óriási szerepe van csapata eredményességében, hiszen védekező középpályásként ő találkozik először az ellenfél rohamaival és próbálja meg – sok esetben sikeresen – megállítani őket, másrészt pedig ő képezi a védekezés és támadás közötti tranzíció egyik legfontosabb állomását, ő gyűjti össze a labdákat a védőktől és ő továbbítja őket az impulzív, gyors támadójátékosok felé, akik, jó ütemben érkező passzok esetén veszélyes támadásokat alakítanak ki. Az olasz középpálya motorja, Jorginho, hasonló szerepkörben játszik, bár ennek az olasz válogatottnak a játékstílusa következtében sokkal nagyobb feladat hárul rá a támadások előkészítésében, mint angol poszttársának. Éppen ezért bír akkora jelentőséggel a tény, hogy passzainak közel 94%-a célba érkezett ezen az Európa-bajnokságon, úgy, hogy nagyjából 15 perc kivételével minden pillanatban a játéktéren tartózkodott. Jorginho a spanyolok elleni elődöntőben példátlan hidegvérrel értékesítette a mindent eldöntő tizenegyesrúgást, a döntőben viszont – miután hibázott – közel állt hozzá, hogy negatív hőssé váljon, ám Donnarumma megmentette ettől a titulustól, így most méltó tagja álomcsapatunknak. A cserepadon ülő középpályások a kezdőtagságról csak egy hajszállal lemaradó Granit Xhaka és Marco Verratti, akik ugyanannyi pontot szereztek, mint Declan Rice, ám az angol középpályást rovatunk tagjai átlagban előkelőbb pozícióba helyezték náluk. Verratti a győztes olasz válogatott meneteléséből két gólpasszal, Xhaka a svájciakéból egy gólpasszal és hatalmas mezőnybeli munkával vette ki a részét. Ki tudja, mi történik, ha játszhat a spanyolok ellen?


A balszélső

Álomcsapatunk balszélsője az olasz válogatott kirobbanthatatlan tagja és – kis termete ellenére – egyik vezéregyénisége, Lorenzo Insigne. A Napoli játékosa a győztes olasz válogatott legveszélyesebb tagjának bizonyult ezen az Európa-bajnokságon, már ami a számokat illeti, hiszen csapatából ő próbálkozott átlagosan legtöbbször (egész pontosan 3,2-szer) lövéssel meccsenként. Bár a támadásokat csak kétszer tudta góllal megkoronázni és gyakran el is tűnt a mezőnyben, néha egy-egy pillanat is elég volt, hogy újra felbukkanjon a pályán és ostromot indítson az ellenfél kapuja ellen. Elég csak a belgák elleni góljára gondolnunk, amelyet a félpályától a tizenhatos közvetlen környezetéig tartó szlalomozást követően megeresztett hatalmas erejű lövés eredményeként szerzett. Cseréje az angolokat a nyolcaddöntőig a hátán cipelő Raheem Sterling, aki a dánok elleni elődöntőben akkorát esett a tizenhatoson belül, hogy az Éter álomcsapatának cserepadján landolt. A viccet félretéve Sterling meglepően jó teljesítményt nyújtott ezen a tornán, három góljával igazi vezére volt a szigetországi csapatnak. Megemlíteném Emil Forsberg nevét is, aki bár nem fért oda a cserepadra, négy gólt szerzett a svéd válogatottban ezen az Európa-bajnokságon.


A csatárok

Álomtizenegyünk offenzíváját az angol Harry Kane és a belga Romelu Lukaku fémjelzik. Míg a csoportkörben Raheem Sterling vitte a hátán az angol válogatottat, a nyolcaddöntőben átadta ezt a szerepet Harry Kane-nek, aki a németek elleni találkozón megszerezte élete első Európa-bajnoki gólját. Ezt követően a negyeddöntőben kétszer, az elődöntőben pedig még egyszer betalált, a döntőben – amikor a legfontosabb lett volna – viszont már nem tudott. Ennek ellenére méltó befejezőembere volt a háromoroszlánosoknak, aki kapu előtti eredményessége mellett a támadásépítésben, valamint a labdatartásban is szerepet vállalt. Ugyanezt a feladatot teljesítette talán még nagyobb hatékonysággal Romelu Lukaku, aki szintén négy góllal járult hozzá csapata eredményességéhez. Igaz, góljai többségét a csoportkörben szerezte, de kettővel kevesebb mérkőzés állt rendelkezésére tudása megcsillogtatásához, mint az angol válogatott sztárjának. Lukaku egyébként nem csak a gólgyártásban alkotott nagyot ezen az Európa-bajnokságon, hanem a mezőnyben is, hiszen olyan játszi könnyedséggel tartotta meg akár több védő mellett is a labdákat és indította el a második hullámban felzárkozó társait, vagy iramodott meg saját maga egy 93 kg-s személyhez képest elképesztő gyorsasággal, ami bármely csatártársa számára irigylendő. Csatárposzton a torna két legeredményesebb játékosa képviseli a sport rovat álomcsapatában a cserelehetőségeket. Patrik Schick, a cseh válogatott játékosa csupán azért nem került be a kezdőtizenegybe, mert, bár ugyanannyi pontot szerzett, mint Lukaku, a belga játékost valamivel előkelőbb pozícióba helyezték átlagban szerkesztőink. Schick egyébként valami emberfeletti teljesítményt nyújtott ezen a tornán, hiszen, valljuk be, egy cseh csapatban 5 gólt szerezni annak minősül. A másik csere, a maga 5 góljával és 1 gólpasszával a torna gólkirálya, Cristiano Ronaldo, aki ezen az Európa-bajnokságon vált az Európa-bajnokságok minden idők legeredményesebb gólszerzőjévé.


Bár külön-külön számos játékost emeltünk ki listáinkon, végül ez az összeállítás is arra mutat rá, hogy mennyire egységes és magas színvonalú volt az olasz válogatott teljesítménye – főleg csapatként – ezen a tornán. Talán minden szerkesztőtársam nevében mondhatom, hogy megérdemeltnek gondoljuk a Squadra Azzurra győzelmét. Mindemellett úgy vélem, hogy az Európa-bajnokság végeztével egy mondatnyi (és nem csak) méltatást a magyar válogatott is megérdemel, amelynek tagjai – még ha az eszünk és az objektivitásunk most a fent ismertetett álomcsapatot hozta össze – a szívünkben az igazi álomcsapatot alkotják. Bár az EB véget ért, mi jó szívvel gondolunk majd vissza rá és várjuk a következő nagy tornát! Addig is, ha bárki meg szeretné osztani a saját álomcsapatát velünk, bátorkodjon megtenni!


A felhasznált képek az UEFA hivatalos oldaláról származnak, a cikkben ismertetett adatok pedig a WhoScored nevű statisztikai oldal alapján lettek közölve.


Az Éter-szerkesztőség EB-álomcsapata: Sommer - Walker, Bonucci, Chiellini, Spinazzola - Chiesa, Jorginho, Rice, Insigne - Lukaku, Kane