2008, 2016, kézilabda
A másik ágról az ismerős orosz együttes került be a végjátékba. Mindkét csapat a sikeréhségtől fűtve vágott neki a küzdelemnek, a magyarok Szűcs Gabival a kezdőben, na meg számos más világsztárral, Görbicz-cel, Tomorival, Szamoránsky Piroskával a beállóban, Pálingerrel a kapuban.
Magyari Mátyás
A Szűcs Gabi megnevezés igen gyakori a kortárs magyar sport palettáján: Magyarország a 2016-ban, Belgrádban Európa-bajnok női vízilabda-válogatott oszlopos tagjával büszkélkedhet, de Erdélynek is megvan a saját Szűcs Gabija, aki talán nem is lehetne erdélyibb, lévén, hogy úgy Magyarország, mint Románia válogatottját képviselte már világversenyeken, sőt olimpiai játékokon is. A Pekingben bravúros negyedik helyet elérő magyar válogatottnak ugyanúgy tagja volt, mint a Rióban csoportkört sem túlélő románnak.
Peking a magyar női kézilabda utolsó pozitív emléke olimpiáról. Na jó, az egyetlen is, mert azóta nem is sikerült kvalifikálnia magát a gárdának az ötkarikás játékokra. De ez semmit nem von le a magyar csapat érdeméből, amely a 2000-es évek elején kétségtelenül a világelitbe tartozott és bár komoly éremesélyét nem sikerült realitássá formálnia 2008-ban, az azóta is hőn áhított olimpiai szereplés fényében az általa elért negyedik hely igazán említésre méltó.
A Pálinger Katalin vezette, Görbicz Anita és Vérten Orsolya nevével fémjelzett magyar válogatottban Szűcs Gabi is szerepelt. A nagyváradi születésű lány 1984-ben látta meg a napvilágot, szüleivel még az 1989-es forradalom előtt kiköltözött Magyarországra. A sporthoz való affinitása mondhatni már genetikailag bele volt kódolva, édesapja labdarúgó volt, édesanyja kézilabdázott. Így nem meglepő módon, bár Gabi több sportággal is próbálkozott gyerekkora során, a kézilabdánál sikerült megragadnia.
A Debreceni VSC-ben pallérozódott tíz éven keresztül, minőségi balátlövővé érett úgy ország-, mint nemzetközi szinten, itt érte – a korosztályos válogatottak különböző lépcsőfokain elért számos sikere után – a magyar válogatott behívója is. Nagyon fiatalon, a 2004-es hazai rendezésű torna következtében Európa-bajnoki bronzérmesnek mondhatta magát, egy évvel később, pedig a dobogó ugyanezen fokán állhatott a magyar csapattal az oroszországi világbajnokság végén. Bár már ekkor a válogatott közvetlen környezetében lábatlankodott, az athéni olimpiai csapatba még nem került be, a Pekingbe utazó keretbe viszont már érkezett a meghívó.
A nemzetközi kézilabda mezőnye mindig piszkosul erős és kiegyensúlyozott, szinte minimálisak az erőviszonyok közti különbségek az egyes válogatottak között. A világ élmezőnyébe tartozó válogatott közül szinte bárki képes bárki fölött diadalmaskodni, de sokszor a középmezőnyhöz sorolt csapatok is komolyan beleszólnak a rangos elismerésekért szóló harcba. Ez így volt Pekingben is. Természetesen az olimpia mindig egy kicsit más, mint egy világ- vagy Európa-bajnokság, itt kevesebb a megszerezhető kvóta és teret kell biztosítani a sokszor az adott sportágban nem igazán élen járó házigazda válogatottjának és minden kontinens legalább egy-egy képviselőjének is. Kína esetében sem igaz, hogy brillíroznának a kézilabdában, de azért a mezőny nem volt egyáltalán gyenge: bár a címvédő dánok nem kvalifikálták magukat, ott volt a négy évvel ezelőtt ezüstérmes Dél-Korea, a világbajnok oroszok, az Európa-bajnok norvégok, de a gyengének nem mondható franciák, románok, svédek és persze, a szintén élmezőnybe tartozó magyar gárda.
A tizenkét válogatottat két csoportra osztották, a magyar csapat talán a kiegyensúlyozottabb és erősebb csoportba került, a magasabban jegyzett oroszokkal és koreaiakkal, valamint a svédekkel, brazilokkal és németekkel egyetemben. Bár Szűcs többnyire a padról beállva segítette a csapatot, stabil védőmunkájával és több góljával tette ezt. Az első mérkőzés igen egyértelmű, hat gólos sikert hozott a svédekkel szemben, majd egy brazil válogatottal szembeni döntetlent követően, a magyar csapatnak a németeket is sikerült egy góllal felülmúlnia. A válogatott számára a két legnehezebb falat a csoportkör végére maradt és mindkettő a torkukon is akadt a lányoknak: az oroszok kilenc, a koreaiak tizenegy góllal múlták felül őket, még Szűcs Gabi góljai sem segítettek átlendülni a csapatnak a mélypontokon.
A két vereség ellenére, az első három meccsen elért pozitív mérleg eredményeként a magyar válogatott a csoport harmadik helyén végzett (mondanom sem kell, hogy kik mögött), ami felért az egyenes kieséses szakaszba való továbbjutással. A negyeddöntőben az esélyesebbnek tartott Románia várt a magyar lányokra. A meccs természetesen egy rangadó volt, nem csak az olimpiai elődöntőbe jutás volt a tét, hanem hatalmas presztízskérdés volt az összecsapás kimenetele. Többen is brillíroztak a magyar csapatból, Kovacsicz Mónika és Ferling Bernadett 7-7, Vérten Orsolya 6 góllal járult a sikerhez, de Gabi is kivette a részét a maga 2 góljával. Igen, sikerhez, hiszen 34-30-as végeredménnyel ért véget a találkozó. A magyar csapat bejutott az elődöntőbe.
A másik ágról az ismerős orosz együttes került be a végjátékba. Mindkét csapat a sikeréhségtől fűtve vágott neki a küzdelemnek, a magyarok Szűcs Gabival a kezdőben, na meg számos más világsztárral, Görbicz-cel, Tomorival, Szamoránsky Piroskával a beállóban, Pálingerrel a kapuban. A mérkőzés elején még azt lehetett remélni, hogy a Románia ellen kiépített formát és hangulatot sikerülhet tovább vinni az elődöntőre is. Aztán mégis másképp alakult. Az első félidő nem sikerült jól, a magyar lányoknak ötgólos hátrányból kellett várniuk a fordulást. A második félidőben hiába lehetett érezni a kapaszkodást, hiába adtak bele mindent, hiába sikerült feljönni háromra, majd kettőre, az oroszok kézben tudták tartani a mérkőzést, amihez az is kellett, hogy a végjátékban egymás után két magyar menyecskét is leküldjenek a pályáról két percre. A végeredmény 22-20, nem ide. Az álom – a döntő – nemsikerült.
Hátra volt még egy meccs azonban, még mindig érem volt a tét. Ismét egy ismerős ellenfél, Dél-Korea. A bronzmérkőzést már sokkal jobban kezdték a lányok, mint az elődöntőt. Egy pillanatban négy góllal is vezettek, a félidőre pedig magabiztos háromgólos előnnyel vonulhattak el. A fordulás után fej-fej mellett haladt a két csapat. Szinte végig döntetlen volt az állás. 7-8 perccel a vége előtt azonban megint sikerült két lányunkat kiszórnia a mérkőzést vezető sporttársaknak, amivel megpecsételték a találkozó sorsát. Korea elhúzott és végül öt góllal megnyerte a bronzmeccset.
A menetelés így is erőn felüli volt, Szűcsék a várakozásokat felülmúlva teljesítettek a tornán és méltán szakajtottak le néhány babérlevelet az olimpiát végül megnyerő norvég menyecskék koszorújából. Gabi nem sokkal később az akkor virágzó időszakát élő Oltchim Râmnicu Vâlcea-hoz igazolt (ennek a csapatnak a története talán egy másik cikket is megérne), a Bajnokok Ligájában menetelt többször is a végjátékig.
Egy rövid debreceni kitérőt leszámítva Gabi már csak romániai csapatoknál szerepelt és idővel már nem számítottak rá a magyar válogatott szövetségi kapitányai, bár munkáját folyamatosan figyelemmel követték. 2015-ben a román nemzeti együttesbe kapott meghívót, amit előszeretettel elfogadott, tekintettel román nemzetiségű párjára is, akivel Romániában tervezte együtt jövőjét. Még ebben az évben bezsebelt egy újabb világbajnoki bronzérmet Dániában, majd egy évvel később Rióba utazhatott a román kerettel.
Ez a torna már kevésbé bizonyult sikeresnek számára. A román válogatott pocsékul kezdte a tornát, vereséget szenvedett Angolától és (az egyébként világbajnoki címvédő) Brazíliától. Bár a későbbiekben elpáholta a nem lebecsülendő Montenegrót és az Európa-bajnok spanyolokat és csak egy góllal kapott ki a világbajnok norvégoktól, a rossz kezdés megpecsételte a román csapat sorsát, amelynek az egymás elleni eredmények következtében kialakult rosszabb mérleg miatt búcsúznia kellett a csoportkörben.
Gabi még mindig aktív, 35 évesen Brăilá-n vaxolja a kezét meccsről meccsre és a román válogatottból sem vonult még vissza. A pályafutása során összegyűjtött tapasztalatokat még mindig kamatoztatni tudja, de ez idő alatt szerencsére a sikerek sem kerülték el. A magyar válogatottban közel 100-szor lépett pályára, a román válogatottat pedig már több mint 20-szor képviselte és, ahogy az angolok mondanák, still counting…