"Először is fel kell ismernünk, hogy a közöny az egyik legnagyobb ellenségünk, és ebben az esetben nem lehetünk közömbösek, függetlenül attól, hogy kiábrándultak vagyunk a politikából, vagyközépiskolába járunk, vagy nyugdíjba készülünk, függetlenül attól, hogy melyik nemhez, valláshoz, nemzethez tartozunk."
A cikkekben megfogalmazott vélemények a cikk írójához tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját.
Szepessy László
Mint tudjuk, Klaus Iohannis meglehetősen soviniszta nyilatkozatot tett tegnap, 30 évvel a marosvásárhelyi fekete márciusi események után. Valószínű a román pópák is hasonló üzeneteket megfogalmazva biztatták a felső maros-menti falvak lakóit, akik majd őrjöngve rontottak a városba három évtizeddel ezelőtt. Láttuk, mi lett annak a következménye. Meglepő, hogy 2 perc mennyi mindent elárul az emberről.
Vegyük figyelembe, hogy ő az az elnök, aki sosem köszöntötte március 15-én a magyar kisebbséget, bezzeg most cinikus módon, magyarul is szólt a Szociáldemokrata Párthoz.
Aljas módon, hazugságokkal tűzdelt két perc volt, amely valótlanságok sorozatán alapult, és alig különbözött a Vadim Tudor és Gheorghe Funartól ismert hangnemtől, sőt túl tett rajtuk, hiszen az előbbiek pártelnökként, városvezetőként uszítottak, viszont Iohannis egy 21. századi, európai uniós ország elnökeként.
És mindezt miért? Azért, hogy amikor majd megnézi a közvélemény-kutatásokat, azt lássa, hogy a saját és pártjának az indexei növekednek, az ellenfelei támogatottsága csökken – mindezt az elmúlt évszázad legnagyobb hatással járó járványa idején.
Ismerjük azt a mondást, hogy az okos ember más hibáiból tanul, a felelőtlen a sajátjából, a hülye pedig a sajátjából sem. Úgy érzem, hogy mi az utóbbiak táborát erősítjük. Az elmúlt 30 év alatt semmit sem haladtunk e téren, az ehhez és ehhez hasonló nyilatkozatok katalizátorként működnek a két nemzet közötti konfliktusban és felborítják az eddigi törekvéseinket a megbékélésre. Három évtized alatt körbeértünk, véget ért a lábujjhegyre állt ország állapota, visszatérhet a szélsőségesen nacionalista és gyűlöletkeltő állapotba, amikor a vezetők a nemzetek közötti konfliktust kihasználva próbálnak népszerűségre szert tenni.
Sokan érezhetnek most jogosan haragot. De az eset sok tanulságot is tartalmaz. Először is fel kell ismernünk, hogy a közöny az egyik legnagyobb ellenségünk, és ebben az esetben nem lehetünk közömbösek, függetlenül attól, hogy kiábrándultak vagyunk a politikából, vagy középiskolába járunk, vagy nyugdíjba készülünk, függetlenül attól, hogy melyik nemhez, valláshoz, nemzethez tartozunk. Igenis fel kell háborodni, el kell mondani a véleményünket, hiszen, olyan a vezető, amilyen a nép. Ha azt látják a vezetők, hogy közömbösek vagyunk, akkor újra és újra, napról-napra visszaélnek pozíciójukkal a társadalom kárára.
De ne legyünk annyira pesszimisták, valami miatt örülhetünk is. Annak, hogy megnyertünk egy nagyon lényeges filozófiai, etikai csatát, a tiszta lelkiismeret csatáját, hiszen már az ókorban az volt az egyik nagy kérdés, hogy vajon mi jobb: az igazságtalanságot elszenvedni vagy elkövetni. És boldogan térhetnek nyugovóra azok, akik nem tagadták meg a kisebbségi származásukat, akik nem hazudnak az állampolgárok szemébe, akik nem keltik a gyűlöletet, hanem a békés együttélésre törekednek.
Klaus Werner Iohannis, aludj jól, ha tudsz!