MAUS, az egyetlen Pulitzer díjas képregény

Arthur (Art) Spiegelman, a MAUS megalkotója, egy amerikai zsidó családból származó képregényíró és rajzoló. A képregényében a lengyelországi zsidó származású apját interjúzza a Holokausztban eltöltött idejéről. Ezt úgy teszi meg, hogy a történetében a zsidók egerekként, a lengyelek disznókként, a németek meg macskákként vannak ábrázolva. De ha azt mondanám valakinek, hogy a MAUS egy olyan képregény egerekkel és macskákkal, ami a Holokausztot ábrázolja, amit mindenképpen el kéne olvasnod, akkor valószínűleg azt mondanák, hogy ‘mi ez a Tom és Jerry posztmodern baromság’ vagy ‘már a Holokauszt sem szent? Azt is relativizálni kell?’. Úgyhogy ezt úgy érzem, hogy egy kicsit jobban ki kell fejtenem.



Először is, igen, a MAUS egy képregény. Közhelyesen, a képregény egy gyerekes irodalmi formának tűnhet sok embernek, főleg, hogy az elmúlt években a mozivásznakon mást sem láttunk, csak köpönyeges képregényhősöket, akik ronggyá (püff)ölik egymást. Ezért annyira nem csodálkozom, hogy a többségnek az a benyomása lehet a képregényekről, hogy a 21. század ponyvája.


Hadd szóljak még egy pár szót a képregényekről. Mint műfaj, a ponyvával párhuzamba hozni tényleg jogos, mert a ponyvaregények aranykorával együtt, az 1930-as években kezdtek el elterjedni, a ponyvák ivadékjaiként. Szinte egyszerre kezdtek el terjedni minden nyugati országban; míg Európában az olyan kalandregények voltak népszerűbbek, mint a belga Tintin kalandjai, addig az Egyesült államokban a detektívregények (Detective Comics - DC a mai napig az egyik legnagyobb képregénygyártó). Ezek a detektívregények később szuperhősregényekké alakultak, amik a 40-es 50-es években érték el az első reneszánszukat, az úgynevezett Golden Age of Comics-ot (A képregények aranykora). Art Spiegelman ebben az időben gyerekeskedett amerikában és nagyban befolyásolták képregények, úgyhogy egyértelmű volt részéről, hogy ebben a műfajban próbálja meg feldolgozni az érzelmeit.


Art Spiegelman


A MAUS története két síkon zajlik: az írás jelenében, a 80-as években, ahol maga Art a mű főszereplője, és az apja visszaemlékezéseinek korában, ahol az apja a főszereplő. A regény mozgatórugója az, hogy Art a saját sérelmeit, az elhidegült kapcsolatát az apjával és feldolgozatlan traumáit próbálja orvosolni az apja interjúja segítségével.


Először beszél Art az apjával az emlékeiről


Mivel két idősíkon megy a történet az apjáról, Vladekról, sokkal kerekebb képet kapunk, ahol a jelen és a múlt egyszerre formálja a jellemét. Arton kívül így nekünk is sikerül sokkal jobban megszeretni Vladeket és elfogadni a hibáit, amelyek az elején akár antipatikusnak is tűnhetnek. Ilyenkor is inkább Art elhidegültségét érezzük tőle. A történetszálak között a negyedik fal is gyakran megtörik, aminek talán a legmeghatározóbb jelenetét a regény második felében kapjuk, amikor már Art egérmaszkban jelenik meg, mint önmaga a regény rajzolása közben. De ennél többet igazából nem szeretnék lelőni a történetből.


Beszéljünk akkor egy kicsit az egerekről és a macskákról. Az elsődleges jelkép, mint az üldözött és üldöző archetípusa elég nyilvánvaló, és mondhatni egy kicsit klisé is, de amint több szereplő és állatfaj jelenik meg, a metafora sokkal mélyebbre megy, és levetkőzi magáról az elsődleges jelentéseket. Egy olyan keretformát dolgoz ki, ahol a benyomások megtestesülnek, abban a korban, ahol a faji megkülönböztetés ekvivalense állati mértékeket öltött. Persze a világ nem ilyen egyszerű és a regény ezt tudja, úgyhogy gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor a világ nem olyan egyszerű, hogy egy egér csak egy egér.


Ráadásul az egerekkel olyan dolgokat is lehetett ábrázolni, amit amúgy a nyomdafesték nem bírt volna el



Sokan, és köztük én is, úgy érezzük, hogy már épp eleget hallottunk és láttunk holokausztról és a második világháborúról, és már csak a gondolattól is lefáradunk. Pont ezért ajánlom leginkább ezt a képregényt, mert egy friss, humánusabb meglátással mutatja be a történteket. Nem a helyzet horrorára és szenzációsságára koncentrál, hanem egy egyszerű ember történetére. Ami nem jelenti azt, hogy nincsenek benne nagyon durva jelenetek. A történelmet nem szépíti, de nem is csúnyítja olcsó benyomáskeltésért. Az elfáradt moralizáló holokauszttörténetek után, olyan ember szemén keresztül látni a történteket (és látni, nem csak olvasni), aki ugyancsak megfejteni próbálja őket, mint mi, egy teljesen új perspektívát adhat az olvasónak. Sokkal közelebb hozza az olvasóhoz a katasztrófát a pozitiv, empatikus értelemben.


Mint a címben is említettem, a MAUS az első és jelenleg utolsó Pulitzer díjas képregény. Már csak a képregényiességében is korszakalkotónak számít, a nyers minimalizmusa sokat ad az élményhez.


Extra:

Ha úgy érzed, hogy nem tudsz mit kezdeni egy képregénnyel, akkor a második, bónusz ajánlatom Scott McCloud - Understanding Comics képregénymagyarázó képregénye. Egy remek kis bevezető abba, hogy mi mindent tud rejteni egy képkocka egy képregényben, vagy akár a köztük lévő űr.




Várady Csongor Huba